Absztrahálás a Zöld Pardonban

Február végi A38-as fellépése után első hallásra hitetlenkedve fogadtam a hírt, hogy DJ Krush alig fél évvel később ismét meglátogat minket a hajó tőszomszédságában, a Zöld Pardonban. Egyszersmind örültem is a ténynek, mert a májsztróval minden korábbi találkozásom varázslatos és élményszámba menő volt. Harmadik gondolatom az volt, hogy most fogom első alkalommal szabadtéren látni az absztrakt hip hop senseit.

Nehéz lenne pontos feleletet adni arra a kérdésre, hogy mit is szeretek Krush zenéjében és miért mentem el negyedszerre is megnézni? Saját tapasztalataim szerint még a legnagyobb kedvencek esetében is életre szóló élményanyagot ad az, ha három alkalommal láttam őket. A japán mester azonban egy másik kategória – vele kapcsolatban csak annyit sejtek, hogy honi fellépései között mindig telt el annyi idő, hogy képes legyek rácsodálkozni belső zenéjének manifesztálódására. Ez alól természetesen kivétel lehet idei első fellépése, amelynek sajnos nem voltam fül- és szemtanúja.

Az este nyolc órára meghirdetett kezdésre végül is fél órát kellett rászámolnunk. Találgattuk, hogy Krush műsora vajon hosszabb lesz-e egy órásnál, de mint később kiderült, fölösleges volt az időt előre számlálgatnunk. Nyolcvan percet kaptunk tőle, melynek nagy része eddig ismeretlen tételekből állt.

Ez alatt az idő alatt – a koncert elejének rossz keverése és hangzása ellenére is – ismét szerencsém volt betekinteni a krushiánus szemlélődés legmélyére. Ahol nem találtam mást, mint az energiák mesteri fókuszálását és elengedését, melyek segítségével megmutatta, hogy konstrukció és dekonstrukció egymásnak nem ellentétei, hanem ikertestvérei.

Egybeforrasztott olyan ritmusokat és hangokat, melyekről rajta kívül senki sem vette volna észre, hogy összetartozásuk a lehető természetesebb dolog.

Voltak olyan pillanatok, talán percek is, mikor csalogatva tette próbára a közönséget, hogy mennyire bírjuk követni sebes gondolatait és játékát. Mi pedig részt vettünk ebben és minden hangnak örültünk, amit megosztott velünk, akár az old school hip hop legszebb hagyományainak, akár a nyugis jazznek, akár a törtebb, teches ütemeknek örvényein próbáltunk együtt evezni vele. Hallhattunk trombitától, gitártól, de még templomi orgonától származó hangmintát is, persze a prímet a billentyűsök és a húrosok vitték.

A Zöld Pardonban a tömeg is viselhető volt, fennen repdeső kedvemet még a hallgatóság mászkáló egyedei sem tudták megzavarni. Fura módon a tébláboló emberekről az jutott eszembe, hogy még két hét, és megint a Szigeten leszünk! A koncert során gondolataim párszor el is kalandoztak ebbe az irányba, így az élmény újabb réteggel, a Sziget előtti utolsó időszak várakozó izgalmával is gazdagodott.

Alkonyattól pirkadatig tudtam volna hallgatni DJ Krush-t, de a tegnap esti előadásnak csak az alkonyat adatott meg. Tíz óra előtt pár perccel véget ért a japán csoda, összevigyorogtunk, kisodortattuk magunkat a tömeggel a főbejáraton, és nagyokat „hogyvoltozva” átsétáltunk a Petőfi-hídon.

Arra azért még kíváncsi lennék, hogy hol végződött az első szám?