
A napokban tomboló hőségben jó lenne egy kicsit elmenekülni a városból, leutazni valahova egy kellemes tópartra, meginni egy jó rozéfröccsöt, csobbanni egyet, közben pedig kellemes zenéket hallgatni, nem? Nos, annyira nem lehetetlen a dolog, ugyanis idén július 10. és 13. között a Bánkitó Fesztivál pontosan a fentebb felsoroltakat kínálja. Az ország egyik legszimpatikusabb fesztiváljának programja pont a napokban lett teljes, alább szemezgetünk belőle, amolyan kedvcsinálóként.
Az idei Bánkitó zenei felhozatalában ismét képviselteti magát a magyar független zenei szcéna minden szeglete, legyenek még csak feltörekvő bandák vagy már egészen feltörekedettek. A Bob Moses (CAN), a Viagra Boys (SWE), Saul Williams (US) és a Sudan Archives (US) mellett idén először érkezik Szabó Balázs Bandája, a Middlemist Red és a Fran Palermo rendhagyó módon közös koncertet ad, a Jazzékiel pedig 10 éves jubileumi lemezbemutatót tart majd. Németországból utazik Bánkra mindenki jövőbeni kedvenc garázsduója a Gurr. Társadalomkritikus hip-hop vonalról Krúbi és Dé:Nash húznak majd el pár ütemet, a fiatalokat pedig többek közt a Carson Coma és az ifjú generáció legüstökösebb tökbrigádja, a Siketfajd reprezentálja majd.
Gurr – Moby Dick (Official Music Video)
„Moby Dick” is Gurr’s new single from the album „In my head” out in October 2016 via Duchess Box Records.
Mint minden évben, idén is új nevet kap az elektronikus zenei helyszín, 2019-ben a Bánkitó kabalaállata után Compó Aréna névvel folytatják, a CD-ket pedig olyanok pakolják majd, mint az izraeli Berghain-rezidens Roi Perez és az ír Tommy Holohan. Ha pedig az éjszaka közepén sem akarsz technót hallgatni, a Bánkitó új, Greatest Hits színpadán végig gitárzene szól majd, tehát aggodalomra semmi ok! Egy Sado Opera (RU) performansz azért becsúszik majd.
SADO OPERA – We Are Stray
SADO OPERA’s never-ending prowl around Berlin…
Persze a Bánkitó örök közönségkedvenceiről sem feledkeztek meg a szervezők, hisz nélkülük nem is lenne Bánkitó a Bánkitó. Tehát a Bohemian Betyars, a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Csaknekedkislány és a Ricsárdgír is visszatérnek a Tóra!
A civil-kult program idén tematikus blokkokba szerveződik. Lesz szó például a jogállamiságról és az emberi jogok védelméről többek közt az Amnesty, a TASZ és az Önállóan lakni – közösségben élni programjain, LMBTQ+ témákról a Budapest Pride és az Aszexuális Közösség szervezésében, és tudományos kérdéseket is lehet majd boncolgatni a Szájensz Szeánsz blokkban. Emellett idén megnyitja kaput a Bánkitó MOZI, ahol a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Malter Filmfesztivál jóvoltából minden nap nézhettek majd dokumentum- és rövidfilmeket. Az ERSTE Social Banking idén is teljes mellszélességgel áll a civil társadalom védelme és támogatása mellett, a Bánkitó Fesztivál pedig erre a legjobb placc, idén saját helyszínnel és rengeteg érdekes programmal készülnek a fesztiválozóknak.
No Title
No Description
És ha ez nem lenne elég, szó lesz a fenntarthatóságról, a Budapesten túli tanodákról, a feminizmusról, a magyarországi szabad terekről és a cenzúráról, a fesztiválozók pedig saját buborékaikra is reflektálhatnak majd. Persze társas és jóga is lesz minden nap!
Az idei témát követve 2019-ben a Bánkitó Színházi Fesztivál fókuszában is a társadalmi-kulturális buborékok állnak majd. A programban megtalálható a fiatal színházalkotó generáció jelentős része, a személyes történetektől a tágabb fókuszú, társadalmi perspektívából pásztázó előadásokig.
A Mentőcsónak Egység és A Tudás Hatalom ‘Cigány magyar’ című előadása például megrendítő őszinteséggel tárja elénk, milyen végtelen küzdelem kitörni egy buborékból, ha a többség benne akar tartani, a Stereo Akt ‘Europen Freaks’ című nemzetközi koprodukciója pedig egy országokon átívelő, nézőkkel – és bánki lakosokkal – együtt építkező interaktív Európa-analízis, egy színházi fókuszcsoportos kísérlet.
Mellettük érkezik még a Táp Színház, a Tünet Együttes, a Trafó Gondolat Generátor és a Hungarikum Ügynökség is, így a Bánkitó tényleg hazánk legfüggetlenebb, legkortársabb és talán legfontosabb színházi fesztiválja lesz az évben!
Végül pedig dobpergés! A Bánkitón debütál majd a Narratíva, ami a kortárs magyar színházi struktúrának is tűvel megy neki. Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita rendezők új társulata előadásában a buborék jegyében olvad össze a kiskakas visszatartott gyémánt félkrajcárja illiberális császárokkal, meg valami transzparens új ruhával, igazságos Mátyásokkal, és igen, a mi valóságunkkal.
No Title
No Description
A további fontos tudnivalók csoportjába tartozik az információ, hogy idén is készpénzmentes lesz a Bánkitó. Fizetésnél saját PayPass kártyátokat vagy a Festipay által szolgáltatott kártyát lehet majd fizetésnél használni. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel pedig idén is minden jattolással jótékonykodhatsz, hiszen a borravaló fele egy kalapba gyűjtődik, amit aztán egy az egyben az Auróra Közösségi Ház, Budapest egyik legfontosabb szabad terének hosszútávú fennmaradására adományoznak a szervezők.
Ha még nem tudod, hogy jutsz le a fesztiválra, minden nap indul majd Budapest-Bánk különbuszjárat, ami jelentősen megkönnyítheti az utazásod. A lakhatásod is simán megoldható még, mert bár a Tábori Kemping már rég betelt, az Alsópetényi Fesztiválkemping továbbra is várja a fesztiválozókat. Az se baj, ha gyerekkel érkezel, hiszen a gyerekprogramok mellett külön családi napijeggyel is készültek a szervezők, amivel a Táboron kívül lévő összes programot meglátogathatod.
Bánkitó Fesztivál
2019. július 10-13.
Bánk
további infók erre