Mit iszik a zenekar? – Sziget negyedik napja

Tegnap három produkciót láttam. Amiből kétségtelenül Sia koncertje volt a közönség és az általam is legjobban várt  program. Igyekszem összefoglalni mitől éreztem jól vagy kellemetlenül magam.

SIA

Mióta Gallagher fivérek összevesztek és talán még egy glastonbury-s Oasis reunion-ra is csak annyi esély van, mint Rihanna-t betenni a jövő évi kívánsággépbe. Nem maradt más Noel-nek, mint saját kezébe venni sorsát. Két albumot készített Gallagher mióta a nevével fémjelzett High Flying Birds-szel dolgozik együtt. Az együttműködésből született pár jó szám, és a Mojo, a Q vagy az NME szerint egy jó album lett a Chasing Yesterday. Van közte pár értékelhető szám, de az összebenyomásomon még mit sem változtat. Nekem még mindig olyan közepes az összkép és a setlist, olyan mintha Lovasi Lecsót kitenné a Kiscsillagból majd elkezdene Kispál számokkal haknizni pár saját új szerzemény mellett. Mert a dalok fele Oasis köldöknézés volt a javából. Emellett egyik Gallagher tesó sem jó fej, Noel sem az, és már nem fog megfordulni vele a világ.

Noel Gallagher

Statikusan állt, mint Sia, de az okok azért különbözőek, inkább a háttérben maradt ő is, ami egy rockegyüttes frontemberétől nem egy nagy teljesítmény. Számai és előadásmódja lapos volt, nem szerette meg a közönség és ő se minket. Én se bírtam az ő unott képét és ő sem az enyémet. Akkor meg miért is játszik ekkora fesztiválokon ahol illene magát eladni, tesszük fel a kérdést.

És hogy mit iszik a zenekar? Valószínűleg barna sört mert csak attól lehet így beálmosdoni a színpadon.

feszt_o_meter_50

A Chvrches napjaink egyik legtrendibb az elektro-pop egyházának skót irányzata. A klasszikus szinti világról Cindy Lauper-től Sandra-ig mindenki eszünkbe juthat róluk. Ilyen felvételeket visszanézve azért az én korosztályomat, – aki ezt még megélte – el fog a nosztalgia meg a mosolygás, hogy milyen bénán énekeltek akkor és pláne hogy néztek ki. De a húszas korosztály ezt korszakot csak most teszi magáévá, szóval számukra ez még olyan izgalmas, mint újszülöttnek a babazongora.

gyerel

Nem alakoskodok én magam is ajánlottam pár napja meg pár hónapja is meghallgatásra őket. Bár most visszaolvasva akkor is kicsit pics@s zenének hívtam glasgow-i bandát. Miss Mayberry csodaszép lány, nem egy haverom adná a fél karját egyetlen mosolyáért. Hát azt itt nem dobálta. A közönségben is volt egy csóri fiú, aki az egész koncert alatt Hozzám jössze-e Lauren táblával ült barátja nyakában.

csaj
fotó: kiszsuka

Amikor kiszólt hozzánk egy-egy mondatra, akkor is elképesztően magas volt a hangja, szóval mindegy volt, hogy beszélt vagy dalolt. Nekem az angol leányzó egyébként, inkább tűnt egy hisztis, orrát fennhordó, még a pörköltös porcogót is cérnakesztyűvel megfogó libának, mint napi cukinak. Gondolkodtam is azon ha nem ismerném, és két üveg  bor után megkérdezném tőle. – Bocs, de Te mit tudsz dolgozni egy ilyen vékonka hanggal? Akkor valószínűleg jönne a sértődött visszakézből válasz: – Énekesnő vagyok egy zenekarban.

https://www.instagram.com/p/BJKonHXjhG6/?taken-by=fesztblog

A háundemből vagy a céundából a tavalyi leértékelésen összeválogatott ruhái (nyakig nadrág, lezser fehér póló) pedig még az egyszeri holland fesztiválozót is alulmúlta. Amikor pedig Martin Doherty billentyűs jött elő két szám erejéig énekelni és nagyokat ugrálni (elképesztő súlypont emelkedése van a fickónak, de még mindig nem értem miért  emelkedett el a színpadtól), akkor a kislány hátrament  a szintin egy gombot nyomogatni. Dögöljek meg, de egy pöcköt döfködött. A Leave A Trace előadása közben mondta fotósunk, hogy ő kimegy a sátorból, mert egybefolyik neki az egész. A Clearest Blue azért marad kedvenc. Egy kicsit színesebb ruhával, kevésbé egysíkú előadásmóddal még javíthatna Lauren, de hetes fölé nagyon nehéz lesz szaladnia.

És mit iszik a zenakar? Kávét és héliumot. Fáradtnak és unottnak tűntek, meg hát az a hang egy óráig, ugye.

feszt_o_meter_60

Aztán jött Sia, nekem ő már tényleg A kategóriás fellépő volt. Kegyeiért minden hasonszőrű A kategóriás sorbaáll dalszövegeiért, és hangjért. És Sia híressé is teszi őket. @Boci reggel már összefoglalta a lényeget, és minden alapvető megfigyelése igaz. Valóban késett: nem jó pont. Sia Coachella fesztiválon április közepén adott koncertjét hajnalban néztem végig és ott is egy órás volt a produkció (ahogy máshol is), sőt a nyugati parton nagyon sok fellépőnek hatvan percnél nincs hosszabb műsora. Nálunk divat a kilencven perc. Ez persze nem mentség, valóban kaphattunk volna némi infót a szervezőktől, hogy mire számíthatunk. Akkor sokkal megértőbb a közönség, meg a kritikus szakma is.

https://www.instagram.com/p/BJKo9AAjWJ2/?taken-by=fesztblog

Tudtam, hogy Sia mozgásszínházat fog bemutatni és fotózni sem lesz őt nagyon egyszerű. Én is meglepődtem, hogy a hivatalos videós osztag tegnap szinte kimenőt kapott, néha minutákra Sia-t bevillant, mert előre felvett jeleneteket vágtak be a kivetítőre, kábé ennyi volt a színpadkép. A Diamonds eléneklése szerintem nem Rihannának volt fricska – mert azt minden koncertjén elénekli – hanem mi nevethettünk fel, nekünk lehetett elégtétel Sziget lakóknak, hogy egy képzett gyönyörű hang előadásában hallhatjuk a dalt magától a szerzőtől. Ahogy azok is most élvezhették először a dal írójától a Titaniumot, akik már mp3 Guetta-tól már több tucatszor bárhol eddig. De a fenti számok előadásmódján volt a hangsúly elsősorban. Sia nem hosszú combú kerek seggű díva, hanem sok szerencsétlenségen átment művész, aki egy majdnem elbaltázott vagy vakvágányra ítélt sorsot tudott megfordítani, ebből profitálni és felküzdeni magát oda, hogy megtöltsön egy nagyszínpadot. Ez a piaf-i, cserháti zsuzsai értelemben vett ellentmondás, egy olyan (marketing) kettőséget produkál, hogy kilép a fénybe, de orrhegyig eltakarja magát. Kíváncsi voltam, hogy a közönség mennyire értékeli mindezt. Fellazult lassan, de a többség maradt. Hogy mindenki azért mert ezt megértette, megérezte, vagy nem volt kedve máshova menni, az csak a közös éneklésekből derülhetett ki.

https://www.instagram.com/p/BJKpKg7D3ro/?taken-by=fesztblog

És mit iszik a zenekar? Semmit, mert az nem volt.

Ha előre tudta volna az összes érdeklődő, hogy nagyjából Pintér Béla társulat + playback zene + már előre rögzített klipek + egy statikus előadő + és egy énekhang lesz a színpadon akkor azért az A38 még mindig kicsi lett volna Sia-nak. Tény, hogy felveti azt kérdést kell-e egy ilyen produkciót kivinni ennyi ember elé? Ha Radnótiban vagy az Erkelben ülve kellett volna meghallgatni a koncertet, élvezetesebb lett volna semmi kétség. És persze oda is való. És ha Sia mindennap fellépne valamelyik színházukban akkor biztos vagyok abban, hogy teltházzal menne és hónapokra előre elkelne az összes jegy. Engem lenyűgözött minden hibájával együtt.

A koncert értékelése
A koncert értékelése

További képeink erre

One thought on “Mit iszik a zenekar? – Sziget negyedik napja

Comments are closed.