A megsemmisülés határán – rajongói beszámoló az Artcic Monkeys wieseni koncertjéről

Ismeritek azt a viccet, amikor a zenebuzi 7 év várakozás után eljut kedvenc zenekara koncertjére? Nem, ez nem egy vicc. Inkább egy dráma. Óriási dilemmákkal. Megnézzem előre a setlistet, vagy legyen meglepetés? Hallgassam a zenekar dalait a koncert előtt, vagy „éheztessem ki” magam? Hány órával előbb álljak be a színpad elé, hogy a legjobb helyem legyen? Vegyek sört, vagy ne, mert majd ki kell mennem pisilni? Merjek iszogatni előtte, vagy teljesen hideg fejjel várakozzak? Csinálják fényképeket, vagy hagyjam az egészet a francba, és éljem meg a pillanatot?

Ennél még jóval több kérdés merült fel bennem, míg a wieseni Harvest of Art fesztiválon, délután, a fűben ülve elkészítettem a biztos haditervet kedvenc zenekarom, az Arctic Monkeys koncertjére. Aztán végül mi lett belőle? Egy meghatározó koncertélmény? Egy óriási csalódás? Na, azt azért nem!

Maga a koncert zseniális volt. Legalábbis azok számára, akik annyira odavannak Alex Turnerék zenéjéért, mint jómagam. És a többiek? Nos, elnézésért kérek mindenkitől, de engedjétek meg, hogy ez most rohadtul ne érdekeljen.

Olyan volt ez az egész, mint amikor az ember valami óriási mázli/véletlen folytán randizni viszi az osztály, mit osztály, az iskola legjobb csaját. Konkrétan pont leszarom, hogy a többiek mit gondolnak, nem érdekel, hogy otthon megint áll a balhé, hogy bukásra állok matekból, nem érdekel, hogy abból a pénzből fizetem a mozijegyet, amiből másnap bérletet kellene vennem. Csak a MOST van, és ez a két óra. Erre vártam már nagyon régóta, figyeltem a csajt, és most végre itt van velem.

Hasonló élmény volt nekem ez a koncert. Valószínűleg az eddigiekből kitűnt, hogy most nem fogtok hideg fejjel megírt kritikát olvasni, inkább csak töredékeket, igyekszem megfogalmazni azt a pár dolgot, amire emlékszem. Mert bevallom őszintén nem tudnék visszaidézni sok konkrétumot. Nem azért mert be voltam állva, hanem egyszerűen azért, mert amint elindult az első szám (Do I Wanna Know), valami olyan tudatállapotba kerültem, amely lezárta a hosszú távú memóriámat, és előjött a már fent említett ITT ÉS MOST lila köd.

Azért néhány dologra érdemes kitérni. Például arra, hogy Alex Turner gombafrizkós, kaupucnis hülyegyerekből milyen tökéletes frontember lett. Illetve arra, hogy élőben még jobban kitűnik: hiába Jamie Cook néhol virtuóz gitárjátéka, hiába Matt Helders az egyik legjobb dobos manapság, hiába Nick O’Malley bőr alá beférkőző basszusgitározása, ez a zenekar Alex Turner zenei zsenijére épült. És ez élőben nagyon kijött. Egyszerűen lehetetlen levenni a szemünket erről a fickóról (hát ha még szerelmes 14 éves lányok vagyunk). Amilyen kisugárzása ennek a figurának van, olyat én még nem láttam színpadon, pedig azért volt szerencsém már pár magasan jegyzett előadóművészt „munka közben” látni.

251029_10152971191330062_736281381_nEmlék-töredék

 A setlist pedig tökéletesen lett összerakva, természetesen a ráadásra kihegyezve. Illetve ott sikerült valahogy megébredni a transzból, a pár perces visszataps elég józanító volt, hogy aztán a koncert végén bevigyék a kegyelemdöfést. Én például nem gondoltam volna, hogy valaha élőben hallom a Cornerstone-t. Vagy hogy még játsszák a srácok koncerten a Mardy Bum-ot. Persze mikor a dobozgitárért nyúlt Alex tudtuk már, hogy itt baj lesz. Fel lesz velünk mosva a padló. Fel is lett, bár a When The Sun Goes Down-ra még feléledtünk egy kis ugrabugra erejéig, de a legeslegutolsó 505, már a teljes megsemmisülés határán talált ránk. Aztán vége lett.

Az én fejemben pedig egy gondolat kattogott folyamatosan: mikor megyünk legközelebb Artcic Monkeys koncertre? A tegnapi napról kiderült, hogy nem arra volt jó, hogy az végre lássam élőben a kedvenc zenekaromat. Nem, csak szereztem egy iszonyú drága hobby-t. A bélyeggyűjteményt és a romantikus római vakációkat vágjátok a sarokba, és kezdjetek ti is gyűjteni a következő AM koncertre!

 

Setlist:

Do I Wanna Know? 

Brianstorm 

Dancing Shoes 

Don’t Sit Down ‘Cause I’ve Moved Your Chair 

Teddy Picker 

Crying Lightning 

Brick by Brick 

Evil Twin 

Old Yellow Bricks 

She’s Thunderstorms 

Pretty Visitors 

I Bet You Look Good on the Dancefloor 

Do Me a Favour 

Suck It and See 

Fluorescent Adolescent 

R U Mine? 

Ráadás:

Cornerstone 

Mardy Bum 

When the Sun Goes Down 

505 

2 thoughts on “A megsemmisülés határán – rajongói beszámoló az Artcic Monkeys wieseni koncertjéről

Comments are closed.