Megéri-e a világ egyik legdrágább országának fesztiválja?

Nyáron ünnepelhette fennállásának 10. évét Svájc egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Zürich Openair. A naptári nyár egyik utolsó fesztiválja bátran merített a Sziget neveiből, a hangulatot viszont kevésbé sikerült átemelni. A jubileumi hangulatból tehát keveset, a frank erősségét viszont annál inkább érezhettük. Az amúgy 4 napos rendezvény egy nappal duzzadt, melynek négyötödét élvezhettük ki.

Körülbelül 7 éve szemezek a ZOA-val. Már akkor is szembetűnt, hogy fiatal kora ellenére milyen neveket tudtak elhívni az Alpok országába. Annak ellenére, hogy előszeretettel jegyeztek olyan előadókat, akik Magyarországig már nem jutnak el, jellemzően a Sziget lajstromából szedegették a fellépőket.

Ez idén sem volt másképp. A két fesztivál közti áthallásban ott volt az Arctic Monkeys, a Kings of Leon, a RÜFÜS DU SOL, Bastille, James Blake, Lewis Capaldi és Anne Marie is. A kivételt képező fő actok pedig Kygo, David Guetta, Martin Garrix, G-Eazy, a Two Door Cinema Club, Tash Sultana és az Alt-J voltak (azért utóbbi kettő a Budapest Parkban tiszteltét tette júniusban és augusztusban).

Bár a fellépők 65%-a nem különösebben mozgatott meg bennünket, nagy többségükbe azért belehallgattunk. Így csíphettük el például az Arctic Monkeys új dalát, amit a fesztiválon mutattak meg a nagyközönségnek először. Alex Turnerék koncertje viszont egy kicsit így is ingerszegény volt. David Guetta kicsit technora hajazó kezdését hallgattuk félfüllel, míg Anne Marie vagy G-Eazy végére épphogy benéztünk.

Voltak azért olyan nagyszínpados előadók, akiket becsülettel végigálltunk. Ilyen volt például az első nap a Glass Animals, akiket még a 2017-es Szigeten hallottunk először és egyben utoljára, azóta viszont az indie-pop zenekar sokkal inkább csapott át popba, ami szerintem kifejezetten jót tett a produkciónak. Az olyan korábbi zenék, mint a Gooey, The Other Side Of Paradise, Youth közé jól tudott illeszkedni többek közt a Heatwaves c. számuk, ami a pandémiás év egyik legnagyobb slágere volt.

A Kings of Leon koncertjét is az első perctől hallgattuk, viszont előzővel ellentétben már nem volt olyan jó hangulatú. Meglehet azért, mert a Use Somebody, a Pyro, a Waste A Moment és a Sex is On Fire-ön kívül nem fújom a zenakar dalait, de az is biztos, hogy ezek egysíkú prezentációja sem segítette a másfél óra elteltét.

Az igazi élményeket viszont a Tent Stage-ben szereztük, ahol azon kívül, hogy fasza koncerteken voltunk, még a közönség is lelkes volt. Halhattunk például korábbi indie-slágergyáros zenekarokat a Two Door Cinema Club és az Alt-J személyében. Egy jó ideje nem voltunk koncertjeiken és a zenéiket sem hallgtom már úgy, így jó volt ez a fajta nosztalgia – még úgyis, hogy utóbbiak az örökzöld Breezeblocks második nekifutására úgy hagyták félbe a számot, hogy

„Sorry guys, we’re fucked up”.

James Blake neve is itt égett bele az emékezetünkbe. Az otthoni Spotify-barangolásokkor nem volt meghatározó eleme a playlistjeinknek (leginkább azért, mert a dalai nagy részét inkább tudtuk volna elképzelni a Müpában, mintsem fesztiválszínpadon), élőben viszont annyira jó volt a srác, hogy még biztosan visszatérünk rá.

Legalább ennyire volt pozitív koncertélmény a RÜFÜS DU SOL is, náluk viszont tömve voltak a sátor utolsó sorai is, így kicsit már számoltuk vissza az időt.

Ami a tömeget illeti, az idei fesztiválon 102.000-en voltak, ami nagyon érdekes eloszlást mutatott a napszakok és a napok előrehaladtával. A fesztivál első három napjaira (kedd, szerda, csütörtök) volt beidőzítve például az Arctic Monkeys, a Kings of Leon és David Guetta is, viszont olyan kevesen voltak mindhárom nap, hogy gyakorlatilag kényelmesen lehetett előre mozogni a színpad előterében. Ezzel szemben az utolsó napokra már tele lett a kemping.

Ez azért is érdekes, mert a fesztiválon nemcsak a fesztiválbelépőt lehetett napokra vásárolni, de a kempinget is, ami a “megvásárolt napok” mennyiségének megfelelően volt felparcellázva, így mi például hátrébb sátrazhattunk.

Területi szempontból kevés panasz eshet a ZOA-ra. Zürich külső kerületében, tömegközlekedéssel (, ami a passunk felmutatásával ingyenes volt) könnyen megközelíthető zöldes helyen terült el. Egyedül az volt zavaró, hogy a repülőtér közelsége miatt olyan alacsonyan szálltak a gépek, hogy gyakorlatilag mindent túlharsogtak.

Bár ez leginkább a kempingezőknek lehetett zavaró, akik ilyenkor éledeztek, tusoltak vagy reggeliztek. A fesztiválozók nagy része, akik késődélután érkeztek meg, ebből már szinte semmit nem érzékelhettek.

Nemhiába, hiszen a koncerteken kívül nem igazán lehetett mit csinálni a fesztiválon, maximum kajálgatni és iszogatni, ami viszont nem egy olcsó mulatság, főleg Svájcban egy fesztiválon. 3dl-s kiszerelésben lehetett Heinekken Silvert kérni, ami kb 2000 forintot kóstált, a kávé árak 4-5 franknál kezdődtek, míg egy gyros megközelítőleg 10 frankba, azaz 4000 forintba került. Ám mivel a kempingbe nem csak ételt, de sört is lehetett bevinni, így ez minket nem különösebben nem érintett.

A Zürich Openair tipikusan az a fesztivál,

amely azzal színesíti ezt a pár napot, hogy délután nem messze a várostól ki lehet menni és neves előadók koncertjeit lehet meghallgatni. 

De legalább annyira jó baráti társaságoknak egy nyár végi közös sátrazással egybekötött bulizáshoz is.

Igaz, az utolsó napon már nem voltunk, mindent összevetve egy jó élménnyel gazdagodtunk, amiben a vonatos utazás, a csodálatos tájak, Zürich szépsége, a kempingezés és néhány emlékezetes koncert is közrejátszottak.

Akik nem riadnak vissza a sátrazástól, azok számára már csak azért is kedvező lehet a ZOA kombinálása a svájci kiutázással, mert így a szállás költségek is jóval kedvezőbben jönnek ki. Így például ketten a 4 napos kempingjegyért 70 frankot (közel 30.000-et) fizettünk.

📸 Fotók: Dóra