Tüneti kezelés, nem ellenszer – Che Sudaka koncertbeszámoló

Január utolsó napját nagyjából azzal töltöttük, hogy számolgattuk vissza az órákat, perceket és igyekeztük kibírni estig, amikor egy magával ragadó koncertélményre volt kilátás: a barcelonai utcazenészekből verbuválódott Che Sudaka zenekarral voltunk hivatalosak „egy randira”, róluk pedig sok mindent le lehet írni, de azt, hogy unalmas fellépéseket szoktak prezentálni, azt nem. Úgyis mondhatjuk, hogy a srácokat megelőzte a hírük, így mi 100 %-osan megelőlegeztük nekik a bizalmat. A hajtás után kiderül, rászolgált-e a banda az efajta jóindulatra.

Kivételesen nem követtük el szokásos könnyelműségünket, és töltöttük ivással az előzenekar koncertjét. Na ez azért nem teljesen igaz,de legalább eme épületes tevékenységünket a koncertteremben folytattuk, így szinte elejétől a végéig meghallgathattuk az Anselmo Crew buliját. Megmondom őszintén, még nem láttam soha élőben a srácokat, csak a Che Sudaka bulira való készülődés hevében sodródott pár Youtube videójuk a figyelmembe. Egy igazán szórakoztató bandáról van szó, az egyik énekes fickó MC Gaucho mutatott a legmulatságosabban meggypiros melegítőjében, deres halántékára szorított napszemüvegével. Nem mondhatni, hogy a közönség szétbontotta volna koncertjük alatt a berendezést, még azt sem, hogy a szokásosnál többen tisztelték volna meg őket jelenlétükkel, az Anselmo Crew-t ez mégsem zavarta: ellentmondás nélkül megtáncoltatták a közönséget, és –utólag beismerhetjük- jobb koncertet adtak, mint az este főszereplői, a Che Sudaka. Valahogy jobban működött a kémia a zenekar és a hallgatóság között, akikről lerítt, hogy nem először buliznak együtt a bandával.

Rövid szünetet követően, fél 11 magasságában pedig átvette a színpadot a Che Sudaka, vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni Leo, Kacha, Sergio, Jota,és Sebastian. Ekkorra már jóval többen lettünk, de megmondom őszintén, sokkal több emberre számítottam. Minden nehézség nélkül lehetett az első sorba keveredni, a terem hátsó végében meg nyugodtan lehetett volna focimeccset rendezni. Ez nem zavart volna, ha az első sorokban komoly pogóbajnokság alakult volna ki, de inkább csak mezei lökdösődésre futotta a jelenlévők lelkesedéséből. Sajnos azt kell mondanom, lehet, hogy ez nem írható a közönség alul-motiváltságának számlájára. Inkább arra, hogy ez a koncert nem volt teljesen rendben.

Nem gondoltuk volna, hogy elégedetlenül fogunk távozni az Akváriumból, de valami hasonló érzés kerített minket hatalmában, míg a kabátunkért harcoltunk a ruhatárnál. Sajnos arra kellett rájönnünk, hogy a Che Sudaka olyan kétdimenziós zenét játszik, amely akkor tud teljesen magával ragadni, ha minden egyben van: a zenészek odateszik magukat 100%-osan, a közönség vevő az őrületre, az sem árt, ha tűz a nap és már a fejünkbe szaladt pár pohár fröccs. Persze bolond lennék azt állítani, hogy alibiztek a srácok, szerintem ők nem tudnak olyat, és így is azt a benyomást keltették, hogy ők az egyik leghitelesebb zenekar, akiket életemben láttam. Semmi sztárallűr, ha nyár lett volna, lehet, hogy a buli előtt az Erzsébet térre is kiülnek a srácok pengetni egyet a fellépés előtt. De ez egy dolog, az érem másik oldalán pedig az van, hogy főleg a koncert eleje és vége elég laposra sikerült. Lehet, hogy csak fáradtak voltak a fiúk –ugyanis egy húzós turné közepén értek el Budapestre- de ennél sokkal nagyobb őrületre számítottunk.

Így viszont kaptunk egy kellemes ska, reggae, hiphop és rockzenéből összegyúrt  koncertet a leghidegebb, legunalmasabb hónap végére. Tüneti kezelésnek jó volt, de nem valószínű, hogy szervezetünk emlékezni fog rá pár hónap múlva. Egy nyári fesztiválon biztosan teljesen más élmény egy Che Sudaka koncert, de ez a produkció sajnos nem tudta megtörni a jeget, csak megrepeszteni a fagyos januári éjszakában.