Pedig úgy volt, hogy ezt mi akkor most kihagyjuk, aztán jött az SMS… (ezúton is köszönöm) és már robogtam is a Millenáris felé, hogy kettőre egészítsem ki a jegyeink darabszámát. Meg kell, hogy mondjam: a Millenáris tekintetében most estem át a tűzkeresztségen, merthogy itt még rendezvényen sohasem voltam. Kint is csak egyszer, „gyerekröptetés” céljából.
Szóval a hely kellemes, de szomorúság látni, hogy annak ellenére, hogy CSAK itt a fesztblog.hu-n 2 beharangozó született, a nézők száma a fél házat sem érte el. Ami egyrészt nagyszerű, mert a banda karnyújtásnyira (szó szerint), másrészt lesújtó, hogy csak ennyien kíváncsiak a CSODÁRA.
Igen, igen… A Zap Mamáról és Marie Daulne-ről, a zenekar szellemi vezéréről csak és kizárólag így lehet fogalmazni. Gyakorlatilag az egy és háromnegyed órás „mutatvány” valamennyi pillanatában van látni és hallani való. Marie igazi dívaként vonul fel a színpadra, hogy aztán a második pillanatot követően mindennemű modoroskodást és pozőrködést félretéve leszálljon közénk, bevonva minket minden dalba. A dalok között pedig, minő csoda: énekel… Mintha azt akarná mondani: ehhez értek, de ehhez nagyon… hát megkapjátok. (A blogja, ha van, nyilván egy nyitott daloskönyv.) És dalol bármiről és bárkiről. Mondjuk „Gyusziról” és „Melindáról”, akik néhány sorra állnak tőlünk és a feltett kérdésre készséggel mondják be nevüket, hogy azokat egy improvizáció örökítse meg az utókornak.
Aztán jönnek az alapvetések, de csak amolyan vezérfonalként, mert a produkciók folyamatosan, hála Daulne-nak, átalakulnak, formálódnak.
Bármi jöhet és jön is. Fantasztikus látni egy művészt, amint a saját közegében lubickol. Funky, soul, jazz… dancehall, hip hop zenekarral és fantasztikus „a capella” egyedül, de nem magányosan. A koncert legjobb pillanatai, amikor új dalok születnek. Mini hangrögzítő… sávok feléneklése sebtiben, a felvett anyag loopolása és már mehet is rá az „impro”. Hát kérdem én, minek ide a zenekar, minek ide a háttérvokál? Mondjuk egyszer-kétszer le is lettek intve… mondván: „Tessék figyelni, a parancsnok én vagyok!”
És Marie Daulne táncol. Mi meg csak tátjuk a szánkat Pogival és Zsenyával, hogy ilyen nem létezik: mert őszintén, ki látott már 44 éves dívát teljes átéléssel electric boogiezni? Pedig ilyen is volt. Meg Piaf paródia. Meg beatbox… és hangpárbaj a gitárral és a lemezeket lázasan kapkodó DJ-vel. Aztán a kötelező ráadást követően eljön a szívfájdalom, de vége. És van amikor megengedhető, mert már nem fokozható, hogy: bazdmeg, ez kurva jó volt.
Kifelé menet a hangmérnöktől még elkérem ereklyeként a dalok listáját, fentebb scannelve… csemegézzetek.
Legközelebb pedig tessék eljönni… nem minden nap láthat az ember varázslatot.
És a celebradar mutatója is kilengett:)
A Millenáris a Szabó József utcában van a Récsei mellett és a Puskás Ferenc-Népstadion mögött már 1896 óta.
mi nagyon örülnénk, ha jönne még, mert szeretnénk látni!