„8 ezerért bebaszom máshol is”, válaszolt a hév megállóban egy nyüszüge gyerek a Szigetre hívó szóra, azt már csak a Kispál és a Borz taktusai a nagyszínpadról, miközben sörömet csapolta egy lány, aki nem rám mosolygott, hanem mellém, a kisasszonyra. Jól kinézés. Sebtében szakítottam ki a gyanús VIP-közegből, hogy menjünk már, és énekeljünk, mert benne van a bugi a lábamban, miközben arról álmodoztam, hogy bár lehetnék egyszer egy hétre Lovasi András, aki ott áll fenn a színpadon, hanyagul tépi a húrokat, s közben olyan dalszövegeket énekel, melyben ő is lenne valaki más, mondjuk nagyfarkú néger, aki védhetetlen gólt lő a tévében a hálóba.
És közben a kameramenek játékának eredményét is bámultuk a kivetítőn. Kifejezetten szórakoztató. Ahogy ki-ki szúrnak valakit a közönségből (legtöbbször éneklő és táncoló szép lányokat), azokra ráközelítenek, míg valaki oda nem szól nekik, hogy nézd már meg ott a tévében magad, az meg habitusa szerint valahogy lereagálja: elpirul, kezébe temeti az arcát, integetni kezd, szerepelni – kortárs kispálrajongók és bungee jumpingolók zoom-jellemrajza.
Kaiser Chiefs? Passz. Bár ott álltam végig az E-Klub kocsma környékén halló- és látótávolságban, az egész műsor a maga villodzó stroboszkópjaival megmaradt (kivétel a Ruby, Ruby sláger) háttérzajnak, mert ekkor talált meg minden ezeréves iskolai pajtás, és csapott hátba, „szevasz puska, mit iszol?” Tetszett a törődésük, be kell valljam. Egyre nagyobb kört alkottunk, amihez mindig csapódott valakinek a valakije, rekordmennyiségszer bemutatkoztam, „mi történt veled az elmúlt egy évben?” típusú mesékbe bocsátkoztunk, és mindannyian rácsodálkoztunk, hogy mik nem vannak még e nap alatt?
A Jamiroquai koncerttől sokat vártunk és sokan. Pillanatok alatt verbuválódott tömeg okozta forgatag taszított egy alkalmanként lökdösődésig fajuló sodrásba, aztán felcsendült a funky disco, szolíd halkan, és egy csomó-csomó olyan nóta, amiről lövésem sem volt, hogy Jay Kay lehet az értelmi szerzője, és ilyenkor a buli mindig átcsapott unalmasba. Ráadásul a kivetítőről sem jött sok kép, jó kép vissza. A frontember híres kliptáncainak bemutatása helyett már csak mászkált föl-alá susi melegítőjében, fején egy óvszer formájú sapkában, néha kiszólt a közönségnek, aztán a koncertet nagyvonalúan folytatta, a ráadás számig (Deeper Underground) alig odatéve magát, még jó hogy maradtak a haverok és mindig hozták a söröket, mert így volt legalább kiken/kikkel szórakozzak.
Bezzeg Modeselektor és Dolly Roll! Na az már volt valami, ami miatt még Péterfy Borit is érdemes volt kihagyni, Magic Mirror viszont csalódás, mert megint pont ugyanaz a produktum ment, mint tegnap; hihetetlen, hogy 5 napi műsorban kellene legyenek csak változatosak, azt még az se, talán hiány van a magamutogató melegekből, lassan egy parádéra se lesznek elegen, és akkor oda a konzervatívok provokációjának, jaj, aggasztó egy tendencia.
És eztán még én is jól odavertem a heteroszexualitásnak!