Április utolsó hétvégéjén egy igazi zenei szeánsznak lehettünk szem- és fültanúi a Városligetben, ugyanis Tim Hecker, az ambient nagymestere látogatott a Magyar Zene Házába.
kép: Fodor Csilla
Bár korábbi koncertajánlónkban is előszeretettel írtunk az eseményről, indifferens érzésekkel készültünk a péntek estére, hiszen nemcsak a Zene Háza, de egy ilyen stílusú koncert is az újdonság erejével hatott. Egyszerre számítottunk egy zenei hangversenyre és láttuk lelki szemeink előtt, ahogy a teltházas koncertteremben mindenki babzsákfotelekben fekszik és chillezik az elnyújtott dallamok és szemet gyönyötködtető vizuálok társaságában. Legalábbis utóbbit az est zenei felhozatala, míg előbbit a helyszín implikálta.
kép: Fodor Csilla
Eleinte azt terveztük, hogy mellőzve az előfellépőket, 20:45-kor érkezünk, meg, ám végül úgy alakult, hogy már 19:30-kor emcsi szettjét hallgattuk. És milyen jó, hogy így alakult! A félórás játékidőt többnyire a zajhangok összessége alkotta, amelyben fellelhetők voltak olyan motívumok is, amelyeket a hétköznapokban hallunk. Ez különösen hatásos volt, hiszen a koncerttermet körülvevő üvegablakokon kitekintve a Városligetet és az ott zajló életet láttuk.
kép: Fodor Csilla
Az átkeveréssel már OOO jelent meg a pult mögött, aki a sötétebb hangulatot nemcsak fényekkel oldotta, de dallamosabb szettje miatt is több embert csalogatott be. Itt már érezehetően oldottabb volt a hangulat: egyre többen ültek/feküdtek a földön és láthatóan jobban rezonált a többég ízlésével. Számomra a szépen felépített szettjét lezáró elszállós rész jelentette a csúcspontot.
kép: Fodor Csilla
Tim Hecker az előre beígért kezdéshez képest kb. negyedórával később jelent meg, így abban reménykedve, hogy egy kör sörért még pont ki tudok ugrani, azt eredményezte, hogy a hömpölygő tömegen átlépdelve kicsivel a kezdés után tudtam beérni. A közel ötven perc alatt szinte végig sötétségbe burkolzó kanadai producer No Highs c. albuma apropóján érkezett és azt becsülettel be is mutatta.
Míg egy átlagos koncerten a vastaps, ujjongás vagy a táncolás jelent visszaigazolást a fellépő számára, egy ilyen jellegű zenei eseményen
nem tudom, hogy az alvás dícséret vagy negatív visszajelzés, mindenesetre ebből bőven részesült a kanadai producer.
Az első bekezdésben leírt várakozások közül egyiknek sem felelt meg az este. Talán a legnagyobb problémát az okozta, hogy
a zenei élmény okozta ellazulást sokszor megszakította a komfortérzet hiánya, ugyanis a kemény padlón kellett 500 ember pszichedelikus utaztatását megoldani, ami végül elég fapadosra sikerült.
kép: Fodor Csilla
Unpopular opinion vagy sem, de a Zene Háza több szempontból is kivételes és hiánypótló. Az építészeti és esztétikai különlegessége mellett a szerteágazó zenei kínálat elemeként egy ilyen típusú eseménynek nem tudom, ki más adhatott volna otthont (talán a Trafó), szem előtt tartva az akkusztikai szempontokat (ami amúgy teljesen rendben volt, sőt). Arról nem is beszélve, hogy a Zene Házán kívül nem igen találni olyan koncerthelyszínt, ahol az elfogadható sörár (Üveges Dreher 900 forint körül) mellett a repohár árát sem kell megfizetni.
Összeségében tehát nagyon élveztük mindhárom előadó szettjét. A két fő tanulság, hogy az este egy egészen új és izgalmas oldalát mutatta meg a koncert műfajnak, illetve, hogy mindenkinek ajánljuk a Magyar Zene Háza programok kínálatát.