Beszámolónk a 20. Exit fesztiválról

Minden bizonytalanság és nehézség ellenére gyakorlatilag egyedüliként a nagyobb európai fesztiválok közül vállalták be az Exit szervezői, hogy a tavaly elmaradt jubileumi fesztivált idén pótolják be Exit 2.0 néven, melynek második és harmadik napján mi is ott voltunk.

A hazai fesztiválok szerelemesei leginkább a Balaton Sound vagy esetleg a Sziget alternatívájaként ismerhetik az újvidéki fesztivált, amely a rendkívül kedvező bérletárai mellett mindig is képes volt nemzetközileg releváns neveket elhívni a közelünkbe, példának okáért a The Cure, a The Killers vagy épp Liam Gallagher. Ám az utóbbi években, követve a nemzetközi trendeket, a Péterváradi erőd egyre inkább kezdett egy techno-bázissá válni, ami úgy istenigazából az idei évben teljesedett ki. 

Hiába a koronavírus, a folyamatos programváltozás, a le- és visszajutás, valamint a szállásfoglalás nehézségei, nagyon sokan, beleértve minket is, már nagyon ki voltunk éhezve a fesztiválokra, így péntek reggel találtunk egy telekocsit és meg sem álltunk Szerbia második legnagyobb városáig, Újvidékig.

Esti odaérkezésünket követően rögtön a vár felé vettük az irányt, hogy átvegyük a jegyeinket és felfedezzük a fesztivál helyszínét. Útunkat végigkísérte a Duna és a rengeteg helyi lakos, akik a szokásos fesztiválkiegészítők mellett sörrel teli hűtőkkel a kapualjban várták a 70 országból érkezőket. 

A várfalak közé érkezve az első és legszembetűnőbb a kevés ember és a rengeteg rockos arc megléte volt. Míg előbbire viszonylag egyszerű volt a válasz (aznap volt a Sabaton), addig utóbbira csak másnap jöttünk rá. Mindenesetre, mi körbejártuk a helyszínt és a számtalan magyar hang mellett, nagyon jó kis szpotokra bukkantunk. És ha már szóba került a Sabaton, bár nem vagyunk különösebb rajongói a műfajnak, azért a koncert elejére mi is benéztünk, így még elcsíptük a Defence of Moscow vagy a Diary of an Unknown Soldier-t. 

Továbbállva ismét nagy felfedezésekbe kezdtünk, ám ezúttal gasztronómiai élményekért.
– SPOILER: tervünk kudarcba fulladt – 
Megelégedve a 350 dínáros (kb. 1000 forint) kolbászos hotdoggal és a kb. 800 forintos 0.5-nek kiírt, ám a valóságban 0.4-es csapolt Heinekennel leültünk a Pachamama Stage előtt és az ambientes dallamokra chilleltünk.

Annak érdekében, hogy Paul Kalkbrenner szettjéig elüssük az időt, legtöbbet az X-Bass Pitnél és a Gaia Trance Experimentnél időztünk. Előbbinél a liquidtől elkezdve a jungle-ön át mindenféle drum and bass zene szólt, míg utóbbinál látványos vizuálok segítették goás, trances kalandozásainkat. 

2-t ütött az óra, így megindultunk az mts Dance Arena felé, ahol a tömeg kifejezés egy egészen új értelmet nyert, ami kiindulva abból, hogy Paul Kalkbrenner, aki a techno egyik legjelentősebb képviselője és fesztiválok headlinere nem igazán kellett volna, hogy meglepjen. A szett, annak ellenére, hogy már az eleje is élvezetes volt, úgy fél óra után kezdett el igazán beindulni a No Goodbye-jal, majd nem sokkal később a telefonok is előkerültek, amikor a Berlin Calling és Paul legendás száma, a Sky and Sand is felcsendült. A szett másik fele is szépen haladt, útba ejtve többek közt a Feed Your Head-et a 7-ről, valamint a Si Soy Fuego-t, aminek videóklipje pont az exites ottlétéről szól. Befejezésként pedig szokásosan a másik himnusszal zárt, az Aaron-nal. 

Az arénába még távozásunk előtt visszanéztünk, amikoris Pan-Pot játszotta szettjét a napkeltében, okozva ezzel a fesztivál egyik legemlékezetesebb pillanatát. 

Második napunkat a strandon kezdtük és nagyrészt ott is töltöttük, amit minden Újvidékre látogatónak bátran ajánlunk, tökéletes ár-érték arány. Ennek fényében a második napunk kevésbé volt mászkálós.  

Első és majdnem egyetlen aznapi programunk Asaf Avidan nagyszínpados fellépése volt. Annak ellenére, hogy már néhányszor megfordult a Szigeten, mi mégis most láttuk őt először élőben. A kezdés pillanatában még annyira szellős volt a tér, hogy legújabb albumának vezetődala, a Lost Horse alatt simán előre tudtunk menni az első sorba. Ami ennél is meglepőbb volt, hogy az egyik legismertebb és általam is legjobban kedvelt Different Pulses c. dalát már harmadikként előadta. Ezt követően pedig jöttek a szomorkás, szerelmes dalok, amelyet ő maga is kiemelt. Hasonlóan önirónikus sztorit mesélt el világslágere, a One Day felvezetésekor is, amely az ő “egyslágerességére” és az Exit elektronikus line-upjára vonatkozott. Az első akkordok felszólalását természetesen hatalmas ováció, tapsvihar és vakuk követték, melyet az előadó egy közel 10 perces extended verzióval hálált meg. 

Ezt követően ismét egy kisebb flipperezés vette kezdetét, ugyanis bele-belehalgattunk az Asaf-ot váltó Satori-ba, valamint rácsatlakoztunk arra a bődületes tömegre, akik 1 óra után az mts Dance Arena felé vették az irányt Meduza szettjére, aki éppen akkor játszotta slágerét, a Lose Control-t. Nem sokkal később ismét a Nagyszínpadnál találtuk magunkat, pontosabban csak jóval távolabb attól, ugyanis Robin Schulz annyi embert vonzott be, hogy csak a kivetítőn tudtuk követni a szettet, ami már csak azért is volt ideális, mert a Bohemian Rapsody remix hallatán így könnyebben tudtunk szabadulni. És amikor azt hittük, hogy ezt a kultúrsokkot képtelenség überelni, akkor jött a Latin stage, ami mellett elhaladva épp a Still Dre egy reggaeton-újragondolása szólt. 4 óra felé pedig elindultunk a vasútállomás felé, ahonnan indultunk vissza telekocsival Budapestre. 

A mostani Exit márcsak abban az értelemben is mondható különlegesnek, hogy kivételesen nem a fellépősor miatt mentünk el fesztiválozni. Ahogyan azt korábban is említettem, a fesztivál nagyrészt az elektronikus nevekre alapoz, különösen ezekben az időkben, amikor a zenekarokat sokkal nehezbb mozgósítani, mint a dj-ket. 

Ehhez hozzájön még az is, hogy rengeteg változáson esett át a line-up az eseményt megelőző egy hónapban. Sőt, még a fesztivál előtti napokban sem volt véglegesnek mondható a fellépősor, elég csak az egyik headlinerre, Tyga-ra gondolni, akinek az instáján két nappal az Exit előtt láttuk, hogy a szombatra bejelentett fellépésekor Las Vegasban lesz hivatalos egy sztriptízbárban. Vagy Boris Brejchára, akit bár rengetegen vártak, pár órával a szettje előtt jelentették be pótlását, Nina Kravizt, aki két nappal azelőtt még betegségre hivatkozva nem tudott fellépni.

A szervezők szemmel láthatóan törekedtek a zenei sokszínűségre, így közel 16 színpad volt összezsúfolva az erődben, ami szerintem egy kicsit kontraproduktív hatást ért el, ugyanis a színpadok zenéi közti áthallás több mint gyakori volt. Főleg ha egy olyan buli van a Nagyszínpadon, mint Robin Schulzé, amit még a fesztivál másik feléről is lehet hallani.

Helyszínválasztásból négyötöd. Valóban kuriózum, hogy egy ilyen nagy fesztivált egy vár falai közt rendeznek meg. A napi kb 40.000 ember szerintem épphogy feszegeti a helyszín határait, így ez most viszonylag kényelmes volt. Abba viszont, hogy teljes gőzzel mindez hogy festene, bele se merek gondolni. A létszámstop mellett a koronavírus pozitívnak mondható hatásai közé tartozik az is, hogy nem igazán indulok már el sehova maszk nélkül, így ez alól az Exit sem volt kivétel. És mekkora szerencse, ugyanis egy-egy nagyobb népmozgás eseten olyan portömeg került a levegőbe, hogy azt még a Sziget is megirigyelné. 

És ha már a helyszín, az Exit nem éppen az a leülős, chillezős fesztivál. És még csak nem is azért, mert este 7 előtt nem lehet belépni a fesztiválra, sokkal inkább az ülőalkalmatosságok teljes hiánya miatt. Így akik ennének valamit, azok vagy a járdaszegélyre vagy pedig azon kevés zöldfelületeken pihennek meg, ahol nem áll a por, márha szerencséjük van megtalálni azokat és a szekusok még nem zárták le a helyet.

Ami a fogyaztást illeti, nem hittem volna, de az Exit van olyan drága, mint a Sziget. A fesztivált megelőzően bennem is az a téveszme élt, hogy Szerbia olcsó ország, így biztos a fesztiválon belüli árak sem olyan vészesek, ám nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. Az étel- és italfelhozatal nagyon gyenge volt a fesztiválon és ahhoz képest pedig pont ugyanannyit kóstál például egy sör vagy egy adag tészta mint a Soundon vagy a Szigeten. A fizetőeszköz pedig a nálunk pár éve elhagyott FestiPay-hez hasonló rendszer, amit nem vált ki más bankkártya, valamint nem a legvásárlóbarátabb megoldás, ugyanis a tranzakciók után egyik terminál sem írja ki a kártyán maradt összeget, ami másokhoz hasonlóan nekünk is okozott némi kellemetlenséget. 

A fent leírtakat összegezve, az idei Exit elérte célját: részlegesen csillapította fesztiváléhségünket, de ennél sokkal többet sajnos nem nyújtott.

📸 Fotók/videók: Csiha Dóra (Fesztblog)