Panelvirágok tövében, avagy beszámolónk a FEST Festival-ról (1. rész)

Lengyelország legfrissebb zenei fesztiválja, bár mégcsak 2 éves, rengeteg izgalommal szolgál. A FEST Festival azon kevés fesztiválok egyike, amely nem mondta le idei dátumát. A Katowice melletti Chorzów parkjában megrendezett fesztiválra idén 35.000-en voltak kiváncsiak, beleértve minket is.

Fiatal kora ellenére látott már egyet s mást a fesztivál, ami a lineupot illeti legalábbis. A tavalyelőtti felhozatalból elég csak Roisín Murphyre, a Disclosure-re vagy a térségünket első alkalommal látogató Jaden Smithre (igen, ő Will Smith fia) gondolni. A viszontagságok ellenére a szervezők megtartották ezt a jó szokásukat, így nekünk ez épp elegendő okot szolgáltatott arra, hogy vonatra üljünk és sátrat húzzunk.

A hét és fél órás zakatolásunkat követően megérkeztünk Katowicébe, ahol csatlakozva a túrazsákos, extravagáns fiatalok tömegéhez vártuk a Sziléziai Parkba tartó villamos jöttét.

Mire odaértünk a helyszínre, kiváltottuk a jegyeket, megtaláltuk a kempinget, felállítottuk a sátrat addigra szó szerint lement a nap, ezért bármennyire is hajtott bennünket a kiváncsiság, tíz perc késéssel értünk a Silesia Stagehez, AURORA koncertjére. Bár mi még csak barátkoztunk a hellyel, a norvég lány már akkor nagyon otthonosan mozgott a színpadon és szemmel láthatóan a közönség is imádta őt. Nem sokkal a megérkezésünk után már a Warriors-ra, a vadonatúj, cukormázas Cure For Me-re tomboltak, majd kisvártatva előkerült a Runaway és vele együtt telefonvakuk százai és végül a Running With The Wolves is. 

Ezt követően szerettük volna egy kicsit körbejárni a helyet, de átlatható térkép, táblák, kiírások hiányában és a staff nyelvi korlátai miatt, ez csak nehézkesen valósult meg.

Szerencsére így is sikerült megtalálnunk a fesztivál legizgalmasabb részét, a tó túloldalán egy erdős, betonos részen. Többek közt itt volt a Raban Stage is, ahol az időnk egy jelentős részét töltöttük, így nem volt kérdés, hogy az első napunkat is az extrémpálya ölelésében töltjük Kanine szettjén. 

Második napunk délelőttjét a közeli Biedronkában és Mekiben kezdtük, ugyanis a sátrazók szabadon vihetnek be mindenféle élelmiszert a kempingbe, ami azért nem egy rossz dolog. 

Amint visszaértünk, ismét a Silesia Stage felé vettük az irányt és gyakorlatilag az egész napunkat ott is töltöttük. Kezdésként Dillon koncertjét hallgattuk meg, ami két szempontból is érdekesnek bizonyult:
1. bár inkább egyslágeres előadónak mondható, mégis a Thirteen Thirtyfive-on kívüli zenéi is kifejezetten jók
2. azon kevés koncertek egyike volt ez a félhármas, amelynél azt éreztem, hogy egy közel másfél órás hangpróbának vagyunk szem- és fültanúi, annyira magában volt Dillon

A kétórás átállást követően a Kerala Dust érkezett a színpadra, akiket nem ismertem korábban, de nagyon kellemes élő szettet játszottak gitárral, szintivel és jókora elektronikával, improvizációval és némi kísérletezéssel felöntve. 

Már tegnap este is kitűnt, hogy a FEST-en jóval változatosabb a gasztro kínálat, mint például az Exit-en, így jószokásunkhoz híven beálltunk egy pofás kis burgeres kocsi elé, melyet elfogyasztva a borudvar lámpásai közt az egyik legfinomabb buci formájában csúcsosodott ki. 

Kajakómásan, félfüllel hallgattuk Jan Blomqvist fákon átszűrődő élő szettjét, hogy aztán az utolsó negyedórára személyesen is tiszteletünket tegyük. 

Az ezt követő kultúrsokkot inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy a kényszer szülte a helyzetet, melynek során Alan Walker műsorán találtuk magunkat. 

Újabb kultúrsokk elé néztünk, immár pozitív értelmeben, amikor ismét a Silesia Stage felé vettük az irányt, ahol már Janus Rasmussen képviseletében a Kiasmos dj szettjére voltunk hivatalosak. Legutóbb, 2 éve hallottuk őt az Akváriumban és még most is tudott hidegrázós perceket okozni. A pár órával korábbi eszement Walker-baszatást egy sokkal kifinomultabb, dallamosabb és nem utolsó sorban strukturáltabb ütemek követték, amely a szett végére a közönséget is megtizedelte. 

Szemben a második nappal, az utolsó előtti kevesebb (számunkra) érdekes programmal kecsegtetett, így a város felfedezésének szenteltük ezt a napot. 

Az első jelenésünk 23:30-kor a Nagyszínpadnál volt, ahol egy hónapon belül az – Exit után – másodjára hallgattuk meg Paul Kalkbrenner-t, ám ezúttal a szett felééig maradtunk csupán. Nemcsak azért, mert a rengeteg áthallás volt a két műsor közt, hanem mert kezdtünk besűrűsödni programügyileg.

Elsőnek felmentünk a Raban Stage-re, belehallgattunk Bad Company UK szettjébe, majd le a Silesia Stage-re, ahol a The Blaze dj szettje marasztalt volna bennünket, de ismét fent a Raban-on már Phace zenélt és azt kell, hogy mondjam, megérte az áldozathozatal, ugyanis olyan dinamikus szettet tolt le a német dj, amilyen pörgésben már régen volt részünk.

📸 Fotók/videók: Csiha Dóra (Fesztblog)