Európai fellépők aratták a babérokat – Sziget első nap

A tegnapi napon hivatalosan is beindult a Sziget nagyüzem, minden színpad teljes hangszélességgel működik. Túltettük magunkat a kis barbadosi utáni megrázkódtatáson és koncentráltunk az európai előadókra, akik learatták azt a babért, amit Rihanna (- a hülye) ott hagyott nekik.

Ahogy első napi ajánlónkban is írtuk, ennek napnak általam legjobban várt előadója egy toulouse-i születésű, mindössze 24 éves bájos teremtés, énekes-dalszerző, francia-madagaszkári anyától, élt Kongóban és a Közel-Keleten. Jain foglakozott itt zenei programozással és jól ismeri az egzotikus ütős hangszereket. Szóval a vérében minden adott ahhoz, hogy valami olyan cross-overt hozzon ki belőle, ami izgalmassá teheti produkcióját.

https://www.instagram.com/p/BJC7r9vDMSA/?taken-by=fesztblog

A színpadkép pár kisebb-nagyobb tévé közvetlen mellette, a kivetítőn afrikai motívumok, és két grillsütőnek kinéző kütyü, amit olyan könnyedén, szinte csukott szemmel kezel, mint nejem az indukciós főzőlapot. Beleénekel a mikrofonba, csinál magának háttér vokált meg egy komplett zenekar szólaltat meg belőle. A végeredmény egy basszusokkal teli, ütemes keleti-afrikai mozgalmas pop hangzás. Lüktetett az egész sátor és persze lobogtak a francia zászlók. Két óriási slágerén kívül is olyan ambianszt tudott teremteni, hogy bár tök egyedül mentem oda, végig táncoltam és ugráltam az egész produkciót. Ririnek megmutattam volna, látod bazd meg ez egy műsor!

A leányzó pedig egy sugárzóan szép, smink nélkül is Catherine Zeta-Jones tekintetű és egy kémia tanárnő, nem is, inkább egy katolikus kollégium diáklányának keveréke. Ehhez óriás alázat és szerénység párosul, semmi dívaság, nemes egyszerűség, akár közülünk, fesztiválozók soraiból is szalaszthatták volna.

https://www.instagram.com/p/BJA_67CDCW-/?taken-by=fesztblog

Jain nem szimplán megénekeltette a közönségét, hanem velünk bulizott, lejött az első sorokba, a mikrofont vagy öt-hat rajongó elé odatartva hallhatta vissza saját refrénjeit. Behívta hangtechnikusát és megkérte, hogy az egyik számát táncolja végig a színpad elejében. És benne volt a csávókám. Izlandi futball szurkolásra emlékeztető tapsot is kért tőlünk és tényleg mindenki egyszerre tolta, és de babán szólt! Megemlékezett a francia terrorban elhunyt áldozatokról, amire olyan népünnepély kerekedett, hogy alig tudta leállítani a büszke és összetartó francia közönséget. A Makabe című megaslágerénél pedig egy pillanatra eltűnt  a színpadról és egy óriási nagy műanyag labdában tért vissza, amit a szervezők begurítottak közénk, és egy nagy tiszteletkörrel a fejünk felett fejezte be csillagos ötös koncertjét.

Ha nem hozzák vissza jövőre ide a kiscsajt, én komolyan mondom éhségsztrájkba kezdek a Sziget Iroda előtt.

Aztán én is átmentem John Newman-re a Danról elnevezett Nagyszínpadhoz. Én őt még nem láttam, de azt önmagában is nagyon tiszteletreméltónak találtam, hogy két kemo kezelése között, mégis eljött hozzánk.

https://www.instagram.com/p/BJC7dxFjJ6c/?taken-by=fesztblog

A koncertről @boci kollégám részletesen beszámolt, én csak annyit tennék hozzá, hogy teljes mértékben levett a lábamról: ha kellett megsemmisült a színpadon, de pár perc múlva főnix madárként született újra. Egy rádióbarát, számtalan slágeres mainstream pop előadónál pedig nem nagyon láttam még olyat, hogy fellépése végén szétverje a berendezést, de Newman borított mindent ami keze ügyébe került. Nem kamázott, szívből jött amit csinált, nem volt benne hiba, én meg az ilyet nagyon tudom értékelni.

PS.: Figyelj Jancsi! Ha máskor megint jössz Magyarországra egy vendégszobád mindig lesz nálunk. Oksa? Jó gyerek vagy! Jár a tízes!

https://www.instagram.com/p/BJC-bISDwR3/?taken-by=fesztblog

John Newman után ott maradtam az első sorban instázni meg fb, mail etc.., így akarva-akaratlan nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy belenézzek a Bastille műsorába. Dan Smith-nek kiváló orgánuma van és az a pár nagy sláger, amivel rendelkezik, ahhoz nem is lehetne találni jobbat. Ennek ellenére a többi számmal meg úgy vagyok, hogy nem értem mire föl headliner-ek még mindig. Nekem úgy tűnt, hogy a zenekar végig maga elé játszott, nem véltem felfedezni a de jó, hogy itt lehetünk arckifejezést. Fáradtan, nyúzottan tolták a kevésbé ismert számaikat. Amikor körbe néztem, leginkább egy fehérnemű boltban éreztem magam, vagy egy lánybúcsún. Körülöttem csupa jó csaj – ezzel még nem is volt gond – de mivel ötméteres körzetben egyedül én voltam fiú, kezdtem nagyon feszengeni. Nem a szüzességemet féltettem, hanem hogy a nagy tömegben az ízlésem kificamodik, így félidőben léptem.

https://www.instagram.com/p/BJBS8TojkqO/?taken-by=fesztblog

Bár mindig megfogadom hogy nem megyek az első sorokba, de Manu Chao-ra most is sikerült odakeverednem. Ő már a Sziget Fesztivál igazi doyenje. Ha egyszer Gerendaiék életmű- és/vagy közönségdíjakat kezdenének el osztogatni, akkor José-Manuel Thomas Arthur Chao biztosan ott lesz a jelöltek között. A koncert előtt egy igen megtermett hölgy lépett ki a színpadra és magyarul és angolul élelmiszerbiztonságról, talán békéről és hasonló politikailag korrekt dolgokról beszélt, amiből foszlányokat értettünk csak. Manu pontban elkezdte műsorát, de ez csak Rihanna óta számít igazi kuriózumnak. A hatalmas tömeg pár perc múlva egy hömpölygő dülöngélő konglomerátummá vált, és ekkor ötlött belém miért is repülnek a PET poharak a fejünk felett.

Mikor a hering effektus kellős közepén negyedjére emeltem vízszintesbe fröccsös palackomat valaki vagy be akart menni a közepébe vagy ki akart jönni onnan. Én meg amikor már a nyelvemen éreztem a Fröccspontról frissen spriccelt gyöngyöző rozé-szódámat, valaki megfogta a vállamat és mosolyogva csak  annyit, mondott: – Sorry bro! Én meg elnézően tovább engedtem. Szóval volt az a szekundum, mikor türelmem fogyni kezdett, de mérgemben még a földhöz sem tudtam volna vágni a butykost, annyi hely sem volt. Így rájöttem, ilyenkor repülhet a lötty teli állapotban az In-Kal felé. Nem sokkal azután hogy a közelemben valami hasonló itóka landolt, kimentünk a színpad oldalához.

https://www.instagram.com/p/BJBU4hmjHi6/?taken-by=fesztblog

Minden Sziget idején eljön a pillanat mikor blogger barátaival táncra perdül, magáról megfeledkezve önfeledt  szambába kezd. Engem itt ért el ez a pillanat. Manu Chao nem a legnagyobb slágereire helyezte a hangsúlyt, hanem önmagában olyan fiesztát rittyentett oda, hogy nem is vettem észre a számok között szünetet. Nem egy ismert dalt áthangszereltek, ami nagyon jót tett a műsornak, mert így sokkal egységesebb volt a zenekar műsora. Néha fél perc után kapcsoltam, hogy ennek vagy annak a számnak ismerem a szövegét. Manu sugárzó örökifjú jelenléte pedig maga a közönséggel való kapcsolattartást, ő az akinek nem kell túl sokat beszélni, mert a dalai teszik ezt helyette. Zenekara nem egy tagja pedig olyan vehemenciával vette fel a fonalat, hogy a szórakoztatás mint olyan hibátlanul megvalósult. Egy mozgó Deinonychus antirrhopust dinot és háttér kivetítő gyorsan váltakozó színessége ötödik sebességre kapcsolt mindenkit. Akit meg nem, az épp fűvet szívott, mert egy Manu Chao koncerten ez pont nem illegál. Persze úgy egészében egy jó nagy adag nosztalgiaérzés is elfogott, mert vissza tudtam üvölteni egyetemista énemnek, annak aki még nem tudtam mi lesz, ha nagy lesz.

Borítókép: sziget.hu