Quimby gazdaságos – Nagy-Szín-Padon a Zaporozsec

Május elsején egy illusztris kis sajtós csapattal néztük meg  a Run Over Dogs koncertjét és megbeszéltük, szerdán visszatérünk a Zaporozsec fellépésére, hogy kicsit közelebbről is megismerjük őket. A Nagy-Szín-Pad program nevezői közül az egyik legtöbb fb oldal lájkkal rendelkező zenekar, így papíron jókora előnnyel indult a többiekhez képest.

 

Vegyük sorra az este fontosabb történéseit. Feldolgozásokból nem volt hiány: a Wellhello Rakpartja után Coldplay-jel folytatták, játszották  Quimby-től a Szellőt, Jet-től az Are You Gonna Be My Girl-t. És mire Varga Bence énekes megkérdezte, hogy felismerjük-e az első taktusokból AC/DC-t, addigra lassan el is felejtettem, hogy voltaképp egy tehetséggondozóra jöttem. A Highway To Hell riffje előtt az énekes megjegyezte, hogy Angus Young-ék minden száma ugyanolyan. Eme bölcs véleménynek talán nem ott és akkor lett volna helye, mert vissza is hullott rá. Hisz ellentétben a Zapoval az AC/DC számára évtizedek óta nincs akkora színpad, amelyet ne tudna megtölteni. És ha még ez is a véleménye Vargának, akkor meg nem használom fel a közkedvelt fülbemászó dallamot. A türelmemmel lassan szim- és empátiám is megfogyatkozott. Kirchknopf Gergő a Mr. Gorsky dal közepén érkezett, hogy aztán együtt énekelhessék el a Jó Nekem című Ocho Macho számot. Az Azon éjszakán Tom Odell coverje mellett a Buborék című dal Smells like teen spirit-isését is betolták még. Úgy voltam vele, ha még egy feldolgozást leadnak, megkeresem biztosítékot és kivágom a helyéről.

Mi volt tehát a nyilvánvaló gond a Zaporozsec koncertjével? Az együttes önálló életműve eddig kábé 50 perc. Amivel nem is lenne gond, ha nem 2004-ben alakultak volna. Hahó?! Tehetségüknek és versenyprogramjuknak lett volna tehát ideje bőven kibontakozni, így a talentum jelzőt még ha akarnám se tehetem a nevük mellé. A jó egy órás műsorukat rockdiszkó majálissá, más tollával falunapot dzsemborivá süllyesztették. Hangulat egyébiránt nem volt rossz és a rajongók hálásan énekelték az ismert Zapo és más együttesek számait is.

Varga Bence azonban tizenkét év zenélés után, nemhogy nem uralta a színpadot, hanem mintha tehernek érezte volna. A jópofának szánt mondatai: – Most Ti jöttök mert nagyon elfáradt a hangom, vagy a – Nem tudom csak a begyakorolt számokat, a rutintalanságon túl, amatőr vergődésről árulkodtak. Volt az pillanat az estén, amikor azt hittem a zsűriből valaki felmegy a színpadra a produkció közepén egy törülközővel, és lekíséri az énekest egy – Bence engedd el! mondat kíséretében.

https://www.instagram.com/p/BE_zdsqGWrr/?taken-by=fesztblog

Itt nem egy olyan zenekar nevezett (Run Over Dogs, Fran Palermo, Szabó Benedek és Galaxisok, Esti Kornél [vagy remélhetőleg jövőre ugyanitt egy Dope Calypso, Naked Truckers, Muriel, Junkie Jack Flash etc…]), akik pár év alatt minimum két korongnyi játékidővel saját portékájukat méretették meg. A tehetség nem feltétlen mennyiség, és még azzal sincs gond, ha egy kezdő előadónak vagy zenekarnak pár száma van, de a rendezvény neve is feltételezi, hogy hova és mennyi ideig illene kiállni. Akkor vagy ne invitáljanak olyan együtteseket, előadókat akik mások jól működő dalait ilyen túlzó arányban hozzák magukkal, – ezzel elvéve a lehetőséget és a fair play-t egy saját hozott anyagot bemutató formációtól-, vagy hívjanak még meg három Freddie-t és két Hien-t és hagyjuk ikszfaktorosdni a Nagy-Szín-Padot.

A fenti okfejtés nemcsak a Zapora igaz, voltak itt az elmúlt két hétben olyan, viszonylag friss előadók, akik két-három slágerükkel cefetül szenvedtek a programban és így kénytelenek voltak szintúgy feldolgozásokhoz nyúlni. És pusztán azért mert van pár számuk amire a rádió is rákattant, nem biztos, hogy íziben 80 m2 deszkát kellene a lábuk alá tolni. Így a minimum kritériumnak legalább ötven perces valóban saját műsornak kellene lennie és nem másnak. Arról nem is beszélve, hogy a nyertesre vár még egy Eurosonic megmérettetés is. És akkor oda meg mit vinne, ugyanezt? És ha szervezők a későbbiekben ugyanúgy komolyan veszik magukat, és máskor is ilyen arányban hívnak meg majd szakmai zsűrit, akkor ők az ilyen feldolgozással operáló fellépőket a jövőben ugyanígy ki fogják pontozni, hogy a lábuk nem éri.

A versenyprogram megtekintéséért katt a képre:

http://www.petofilive.hu/video/nagy-szin-pad-zaporozsec-koncert/