pedig fel voltam készülve az ellenkezőjére, lélekben készültem a fanyalgó kritikára, a finom lehúzásra. aztán úgy a harmadik szám után eldobtam a finomságot, az ötödik után felejtettem a fanyalgást, a hatodiknál a lehúzás már eszembe sem jutott, így maradt a kritika, annak is a dicsérős fajtája. ez jut a Piramisnak, akik 40 éves fennállásukat ünnepelték a Barba Negrában.
Gallai, Pinyó, Závodi, a zenekar három ötöde a színpadon, Som, Révész viszont nincs, csak a kérdés van, lehet-e pótolni ezt a két embert, leginkább lehet-e pótolni Révészt, akinek a hangja, mozgása, színpadi jelenléte alapvetően meghatározta a zenekart. lehet-e pótolni az embert, akibe minden nő szerelmes volt akkoriban – van aki még most is , márpedig a nők nem viselik valami könnyen, ha valaki más próbálja eljátszani szerelmüket.
Nemcsók János, Csoki, ha jól értettem becenevét, azért nem vált Révésszé a színpadon, de az éneklése teljesen rendben volt. én kifejezetten értékeltem, hogy nem próbálta átértelmezni a számokat, máshogy énekelni azokat, mint ahogy eredetiben hangzottak. engem zavart volna, ha máshová kerülnek a hangsúlyok, de erről szó sem volt, Csoki követte a megszokásokat, dicséret neki ezért.
meg kell említenem azt is, hogy a Barba Negra megtelt. ‘retro’ zenekar koncertjén itt még ennyi embert nem láttam. fél9-re volt kiírva a kezdés, az emberek csak jöttek, jöttek, a biztonságisok meg azon tanakodtak, hogy mikor kell leállítani a helyszíni jegyértékesítést. talán nem hiszitek, de jó volt látni azt a halom 40+, 50+, sőt, 60+ embert, az örömüket, az izgatottságukat. meglepetésnek az a két srác számított, akik 30 alatti életkoruk ellenére teljes átéléssel, hiba nélkül énekeltek végig minden számot. biztos a szüleiktől tanulták.
ha a Barbában van a koncert, akkor a hangzással gond nem szokott lenni, most sem volt. Gallai bebújt a billentyűi mögé, még Pinyóból is több látszott a dobok mögött, mint belőle. az egyetlen, aki az előtérben vállalta magát Závodi volt, mondjuk fura is lett volna, ha a háttérből penget. akit még meg kell említenem az a zenekar ötödik tagja, a basszeros Vörös Gábor. olyan energiával tolta végig a bulit, amilyet Somtól még fénykorában sem láttunk.
hogy ne legyen annyira kerek minden, meg kell írnom, hogy van egy szám, amit jobb lenne nem erőltetni. Csoki sosem lesz a szerelem ördöge. ebben a számban nem elég a szóvégeket ott megnyomni, ahol Révész nyomta meg, ide kell valami ördögi is, ami benne egyáltalán nincs meg. nem, ne mondja senki, hogy ‘de ezt a számot nem lehet kihagyni!’. mindent lehet. kihagyni még mindig jobb, mint muszájból elénekelni, mint tettetni az ördögöt, miközben az valahol teljesen máshol jár.
rengeteg kép a koncertről FB oldalunkon.