Április 19-én rendezik az immáron hagyománnyá váló Record Store Day-t, vagyis a lemezboltok napját. Ugyan manapság nem nagy divat ilyen intézményeket látogatni, csak kattintani kettőt, és a félkezű indiai szitárművész majomtól a teljes Beatles életműig minden másodperceken belül hozzáférhetővé válik az interneten, de azért higgyétek el, legalább évente egy napot érdemes a fizikai hanghordozókra is áldozni!
Véleményem szerint kétfajta ember van: az egyik, aki szereti a fizikai hanghordozókat, és időről időre vásárol is egyet-egyet. Kevesen tehetik meg, hogy minden érdekesebbnek tűnő megjelenésnél rohanjanak a boltba, gyakran elkalandozik az ujjuk a billentyűzeten valamelyik torrentoldal irányába, de azért ha valami fontos dolog lát napvilágot (általában előzetes minőség-ellenőrzés után), csak megveszik. Ezt tehetik leginkább CD-n (amit magam nem kedvelek, zsákutcaként tekintek a formátumra) vagy LP-n (magyar köznyelvben bakelit lemezként fut). Illetve mostanában alter körökben kezd visszaszivárogni a kazetta, de azért túl komolyan nem lehet venni.
A lemez az, ami kifejez valami kapcsolatot a hallgató és az előadó között, aki már hallott „melegen pattogó” bakelitet, az tudja miről beszélek. Na ezeknek az embereknek nem kívánok sok jó tanácsot adni, ők úgyis ünnepként várják április 19-ét.
A másik csoport, aki megelégszik a silány mp3-al még a kedvenc előadói hallgatásakor is. Őket sem szeretném túlzottan győzködni, mindenki el tudja dönteni, mire költi a pénzét (megjegyzés: 4 doboz ciki árából már a legfrissebb megjelenésekhez juthatunk LP-n, hozzá általában jó minőségben az album digitális változatával, hozzá egyedi artworkkel, esetleg valami további meglepetéssel a tokban). De azért ha hallottál már „melegen pattogó” bakelitet, akkor megváltozik a véleményed a zenehallgatásról. Ja, ezt már írtam…
Április 19-én ezt ünnepeljük, illetve a helyeket, ahova betérve mintha a Charlie féle csokigyárba/ a Nyúl üregébe érkeznénk, és gyermeki csillogással a szemünkben veszünk kézbe minden kiadványt. Ahol az eladó srác mindig nagyobb zenebuzi, mint mi vagyunk, mindig van véleménye az éppen kezünkben tartott lemezről, illetve arról, amit múlt héten vettünk és amit jövő hónapban fogunk. Kevés ilyen jó hely van már, nem is lenne jó, ha számuk még jobban lecsökkenne. Szóval április 19-én ünnepeljük a lemezvásárlást, a lemezboltokat, a zenehallgatást egy király album megvásárlásával. Vegyünk valami olyat, amire már régóta vágytunk, de eddig nem szereztük be. Vagy valami ritkaságot, amit kifejezetten erre az alkalomra jelentetnek meg a zenekarok. Nézzük, milyen egyedi kiadású albumok jönnek ki exkluzívan a RSD-re!
Például a legújabb brit csodagyerek, Jake Bugg erre az alkalomra szállít egy koncert-kislemezt (Live at Silver Platters), ami tökéletes ráhangoló lehet a Szigetes fellépésre. A Coldplay következő albumáról hoz ki egy kislemezt a Midnight című dalhoz különleges csomagolásban. A Disclosure Apollo című slágerét adja ki erre az alkalomra, míg a Foals (akik egyelőre a legizgibb fellépők az Artcic Monkeys mellett az idei Volton, ahogy azt már megírtuk) egy 8 számos koncertlemezt jelentetnek meg, amit egy teltházas Royal Albert Hall-beli bulin vettek fel tavaly.
Nem szarozik a Green Day sem, ők egy 18 dalos kiadványt jelentetnek meg, melyen olyan dalok demo felvételei szerepelnek, melyek nem kerülnek fel a legutóbbi albumtrilógiára (csak jobbak lehetnek, mint amik rákerültek). Még érdekes lehet az ICE-T életművét összefoglaló Greatest Hits vinyl, vagy a Joy Division legeslegelső kislemeze, amelyet még Warsaw néven adtak ki.
A keményebb zene híveinek ajánljuk a Mastodon koncertlemezét, vagy a Motörhead legutóbbi, Aftersock albumának bakelit kiadását.
A sor még hosszan folytatható furcsaságokkal (az új Skrillex kazettán) és klasszikusokkal (a Ramones első, Angliában is megjelenő kislemeze), aktuális kedvencekkel (Tame Impala live session vinyl) és legendákkal (Frank Zappa vagy The Doors kiadványok például).
És hogy ne csak bemegyek, köszönök, leveszem a polcról, odaviszem a pulthoz, kifizetem, köszönök, eljövök legyen a program, a budapesti lemezboltokban remek programokkal várják a látogatókat. Illetve egyelőre a Musicland programja ismert, de az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg a Wave-ben is lesznek fellépések.
A Musicland déltől adagolja a jót, délben Blahalouisiana, kettőtől Spark The Hawk, négytől Jurij, hattól pedig az immar kétlemezes Ivan & the Parazol. Előtte/utána/közben DJ-k, a termékek árából 10% kedvezmény és ajándék málnaszörp fokozza tovább a hangulatot. Facebook esemény erre, ott találkozunk!
Update1: A Musiclandben 13:30-tól az este az A38-on fellépő The Veils (UK) lép fel!
Update2: befutott a Wave programja is: 11:00 Hippikiller, 13:00 Manoya, 15:00 Képzelt Város, 17:00 Middlemist Red, 19:00 Jazzékiel (esemény erre)