aki születésnapjára is turnét kért

emlékszem, ifjú koromban szüleim, nagyszüleim örömmel bosszantottak azzal, hogy imádott zenészeim mennyire pillanat emberek, hogy a zenélés nem olyan szakma, amit hosszan lehet csinálni, és csak nem gondolom, hogy ezek az emberek majd 50 évesen is színpadon fognak állni? nem gondoltam én akkoriban erről semmit, sőt el sem tudtam képzelni, hogy valaha eljön az az ötvenes. aztán mentek az évek, a zenészek csak nem akartak nyugdíjba menni, ma meg már senki nem csodálkozik azon, ha valaki 80 évesen még nem, hogy színpadon van, de világ körüli turnét is szervez a szép szám megünneplésére.

John Mayall nem csak kora folytán kapta a brit blues atyja megtisztelő címet. a világot elárasztó brit gitárzene özönében furcsa a brit blues kifejezés, hihetetlen és valószerűtlen, de mégis létezik. ez, jórészt, a nagypapai korba ért John Mayall-nak köszönhető.

Mayall viszonylag későn, a katonaság alatt tanult meg gitározni – billentyűsökön, harmónikán játszik még, és természetesen, énekel is -, és 1962-ben megalapította Blueasbreakers-t, a zenekart, ami hosszú évtizedekig a fehér blues meghatározó formációja volt. az együttes tagjai gyakran cserélődtek, ami nem csoda, hiszen egy rövid idejű tagság is egész életre szóló, soha el nem évülő, a szakma által sokra tartott ajánlólevelet jelentett.

John Mayall 2007-ben fellépett Pilisszántón a Sziklaszínházban, és rövid nyilatkozatot adott az MTI-nek, melyben arról beszélt, hogy évente általában 120 koncertet adnak, amiket többnyire egyhuzamban bonyolítanak le. Mayall akkor 73 éves volt. 7 év elteltével az egy évre jutó koncertek száma érdemben nem csökkent, évente még mindig legalább(!) annyi koncertet ad, mint az évei száma, ami azért nem semmi!

John Mayall a John Mayall Band élén, Rocky Athas gitárossal, Greg Rzab basszusgitárossal és Jay Davenport dobossal 2014. április 14-én érkezik az Akvárium Klubba, hogy a 80th Birthday Celebration turné keretében bemutassa Special Life című új albumát.

John Mayall nem először játszik kis hazánkban – ez a mostani talán a hetedik, vagy nyolcadik alkalom lesz -, de minden egyes alkalom öröm, büszkeség, valamint igazi zenei csemege. menjetek, talán van még pár jegy. ráadásul a jegy mellé kapsz egy felújított Akváriumot, amit a koncert előtt, vagy után jól megnézhetsz magadnak.

kedvcsinálóként egy videó, ahol Mayall Eric Claptonnal együtt áll a színpadon, sajnos nem az Akváriumén.

és még egy, bónusz, videó, csak azért, mert nagyon jó!

részletek, jegyárak itt

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

JÁTÉK! Nyerj egy páros jegyet a Firkin és Maszkuráék közös koncertjé... Bár a karácsonynak már vége, nyereményesőnk a szürke januári napokban sem áll le! Íme egy ráadás kör, ezúttal Maszkuráék és a Firkin közös koncertjére nyerhettek jegyet tőlünk február 20-ra, az Akvárium klubba! A játékért kattintsatok ide!...
Minimum 3 hangszer egyszerre: Low Leaf a Toldiban A tavalyi Akváriumos koncertje után a Toldi Klubba tér vissza Low Leaf, a Los Angeles-i hárfás énekes-dalszerző. Az elektronikát, ütősöket és a hárfát egyszerre (!) kezelő lány egyszer már elvarázsolta a különleges zenére vágyó budapestieket, most pe...
Amikor a buli elszabadul – Hajdihó fesztivál A Soerii & Poolek zenekar 5. születésnapját készül megünnepelni, egy elég extrának mondható műsorral. Nem kispályás módon a fiúk egy “Ikon” jellegű koncerttel ajándékozzák meg magukat és a közönséget, ahol 18 zenekar lép fel. A ZP-be meghívták a ...