Instant szórakozás – Fish! az A38-on

Halak a hajón? Ez legalább olyan hülyén hangzik, mint a madarak a repülőn vagy vakondok a metrón. Pedig tegnap este pontosan ez volt a felállás, ugyanis a Fish! zenekar lépett az A38 hajó világot jelentő deszkáira. Pontos setlistet, mélyelemzést ne várjon ezesetben senki, nem is szakérteni mentünk, sokkal inkább ugrabugrálni és seggeket szétrúgni. Aztán mi lett belőle…

A tegnapi Fish! buli elég instant szórakozást nyújtott. 9-kor kezdés, 20:55-kor belépés, pisi, sör, zúzás. 22:34-kor utolsó szám, pisi, ruhatárban pofátlankodás, kilépés.

Közte azért volt egy s más, mondjuk nagyjából 15 dal az ország egyik legkirályabb koncertzenekarának tolmácsolásában. Meg Tv felvétel is, így megvolt a motiváció mindenki számára, hogy kieressze a hangját. Viszont mindezen kedvező körülmények hatására sem mondhatjuk, hogy életünk legvadabb Fish buliján vettünk volna részt. Pogó semennyi nem volt (lehet, hogy előtte szóltak, hogy semmi erőszak ne legyen, mert majd a tévében csak 12-es karikával lehet adni a felvett műsort). A közönség viszonylag szellős volt, bár azért nem állíthatjuk, hogy arcpirítóan kevesen lettünk volna. Vagy azért tűnt kevésnek, mert a nyári fesztiválokon sokkal komolyabb tömeghez szoktunk Seniorék bulijain, vagy mert az elmúlt időben csak sold out-os bulikon voltunk a hajón (vagy olyankor, mikor senki sem volt, lásd Természetes fényben című sorozatunk első részét).

De mielőtt úgy tűnne, panaszkodom, leszögezném: jó kis buli volt a tegnapi. Ahogy említettem, Instant szórakozás.

(Illetve izgatottan várjuk a tegnap forgatott koncertfilmet, ugyanis gyakorlatilag mindenhol kamerák voltak a gitároktól kezdve, a mikrofon-álványokon, a plafonon, de még Senior gatyájában is.)