Megjelent a Fókatelep lemeze!

A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult Korai Öröm tagok rendeszeres jam session-jei alapján,

kezdetben még „Korai Jam Session” néven. Oláh Annamária énekesnő
csatlakozásával a kezdeti, instrumentális darabok fokozatosan nyerték
el mostani dalformájukat, s a zenekar improvizálós, belassult, ambient-sátras
(„fókatelep”) szabadcsapatból markáns, pszichedelikus folk- rock
együttessé alakult. A kezdeti kis klubkoncertek után a zenekarnak
egyre nagyobb, rangosabb helyszíneken nyílt módja a bizonyításra.
Így többek között sikeres koncertet adott több vidéki nagyvárosban,
vagy pl. a Szépművészeti Múzeum Hundertwasser kiállításának
zárónapján is.

Első lemezén a zenekar
elsősorban a magyar, de olykor bolgár, francia, vagy akár indiai
nép-és műdalok világába kalauzol minket, energikusan, rockosan
előadott zenei formákkal kísérve. A Fókatelep, bár zeneileg több,
látszólag egymástól távol álló stílusból is merít, (népdal,
sanzon, metál, elektronika) egyik mellett sem kötelezi el magát,
inkább ezek sajátos keveréke alakítja, határozza meg a sajátos
„fóka- soundot”. Így pl. hallhatunk indiaias „raga-rockot”
(Yallah Yallah), lassan hömpölygő, doomosan súlyos „zongora-metált” (Szállj el), a Szomorú Vasárnap feldolgozásával
pedig egy igazán magyaros, trip-hop elemeket is használó dal született:
hiszen szövegben, hangulatban mi más is képviselhetné jobban e műfaj
magyar változatát, mint Seress Rezső világszerte ismert klasszikusa?
Az ethno-folk érzést Annamari szárnyaló éneke mellett tovább erősíti
Nikola Parov vendégszereplése is, aki több dalban játszik tradicionális
fúvós hangszereken, ill. hegedűn. Három szerzemény (Indulj el…;
Hej, búra- búra…; U Stankini) erejéig saját gyökereiket is felidézik:
ezek a Korai Öröm ’97-es, ill. 2001-es albumán található témák „újrahasznosításából”
születtek, így nem véletlenül lehetnek majd ismerősek a zenekar
rajongóinak.

Forrás, további információ: www.myspace.com/fokatelep

2 thoughts on “Megjelent a Fókatelep lemeze!

  1. egy szegedi lány, yippiiiiééééé.

  2. MMR Lendva Gin Tonic, MMR Lendva Gin Tonic, MMR Lendva Gin Tonic
    jau Dzene! 😉

Comments are closed.