Négy nap alatt 150 hazai- és világsztár lép fel a 18. VOLT Fesztiválon, amelyre 80.000-nél is több vendéget várnak a Hűség Városába. Tagadhatatlan, hogy a ’93-ban útjára indított VOLT mára már a legnagyobb vidéki fesztivál, amely minden évben a nívós nemzetközi sztárkínálat mellett számos izgalmas programot tesz színpadra. Az elsőként napvilágot látott hír szerint a …
Szerző: fesztblog
Anti-Pop Consortium, azaz APC – a kilecvenes évek végi független hiphopszíntér meghatározó zenekara. A Sayyid, Earl Blaize, Priest és Beans által alkotott kvartett kemény, absztrakt ütemeket vegyített áradó, álomszerű szövegvilággal és kemény, társadalomkritikus hozáállással – aminek köszönhetően hamar óriási riszpekt övezte őket az egyébként nem kispályás New York-i színtéren. Nem csoda, hogy szinte azonnal lecsapott …
A remélhetően majd hasonló sikereket elérő „Kérek Lakást” (ami egy EP lesz) sok meglepetést tartalmaz a Mantra Porno eddig megszokott zenei világához képest. Első hallásra a nagyrészt magyar nyelvű szerzemények jelentik a főbb változást, de a zenekar két angolul írt dalt is szerepeltet számok között. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért …
A Revenge EP-je olyan neveket késztetett remixelésre, mint Russ Chimes, és a „Capri Spinoff” sok helyen bekerült az év legjobb számai közé. Többek között Missy Elliot, Fare Soldi és a Heads We Dance trekkeket kevert újra, megjelent egy száma Annie Mac BBC1-es adásában, és rajta lesz idén a portugál Discotexas EP-n. Élőben a sokszínű, energikus, …
Igen, mert hát ugye kérdésnek is kell lennie. Ami pediglen a következő: Németország melyik részéről származik Justin Faust barátunk? a) Bajorország b) Mecklenburg–Elő-Pomeránia c) Türingia A szabályok a szokásosak: a választ a neveddel a jatek@freeblog.hu címre küldd el, 2010. február 24-e 23:59-ig. A nyerteseket, akik párjukkal/barátukkal együtt mehetnek a buliba, a sorsolás után e-mailben értesítjük.
MONO Electroniclub , Budapest (Cím: VI., Ó utca 51.) 2010. február 11., 22:05 Fellépők: Dj CHeeKy, Pacsirta kapitány, Űrfülemüle, Vodi Sokan vagyunk, akik elfogadjuk a másságot. Nem tartalmaz információértéket az, hogy kinek, milyen a szexuális hovatartozása. Nem zavar minket, ha valaki férfiként férfit szeret, nőként nőt, az embert keressük mindenkiben. 2010. februártól elindítjuk a Partyspace.hu …