horrOrrfű peca 2008#0 – érted?

Egy utolsó ellenőrzés a térképen, merre az arra, kövér gázfröccs bele az irányba, céges autó a legjobb autó, visz az út délre, 2010 lesz Pécsnek éve, Orfűé meg 2008. Talán. Talán nézzük meg? Szűz területet avatni, fesztivál hagyományt teremteni csakis aktív részvétellel lehet!

A csokoládégyári sertéstelepen túl, a haldokló polgármesterek mekkájában, a történelmi belváros egy kies szegletében, Óz
ez a csodák csodája, a fűszoknyás lányok már mochitóval vártak minket.
Mi rögtön mondtuk: „Ne, ne!”, ők meg erre „de, de!” – de csak
szerényen, néhány tollvonással egyszerűsítve az amúgy sem túl bonyolult
receptet,
így hagyták ki belőle a szódát, a lájmot, a cukorszirupot és a mentalevelet.
Jaj, mi meg menekülhettünk tova árkon-bokron, ezer szerpentinen át Orfűre, a különbuszok nyomvonalát követve.

De azt a látványt, ami ott a szemünk elé került, pesti manusként el sem
hiszed! Lenn hűs vizű tó, kacér napsütés fenn az égen, kettő között meg
annyi zöld, hogy hideg téli estéken be lehetne fűteni vele az egész
parlamentet – persze eredeti rendeltetésében, madarak, mókusok, hüllők,
rovarok élőhelyeként, hogy az egész erdő tőlük zengett.

Itt szakadt a cérna, és mély sóhaj kíséretében a hosszú út feszültsége úgy tört ki belőlem:
„ez annyira szép, ha nő lenne, megdugnám!”.

Akkor ez itt most egy fesztiválhelyszín? Súlyos kérdőjellel
terhelten nézett 5 fős bátor különítményünk hol körbe, hol egymás
szemébe, míg csak rá nem leltünk egy dombtetőn a célként kijelölt Panoráma Kempingre.
Előtte semmi sor, üres parkoló, programfüzet a nyomdában, tökéletes
szélcsend; és néhány kóbor plakát: Fishing on Orfű 2008, az Alterfeszt.

Alternatív bejutásunk mondjuk nem volt egyszerű, de nem ecsetelem. Adaléknak
legyen elég annyi, hogy ki ha én nem, mindenkitől gyanúsabbnak
ítéltettem, így a speciális jogkörrel felruházott szélesvállú erők a
táskám tartalmát olyan tüzetesen vizsgálták át (tiltott alkoholt és
szúró-vágó eszközöket keresve), hogy közben hajtogattam nekik 10 db „nem nyert” feliratú sorsjegyet,
valamint a cuccaim látva végiggondoltam, hogy mit felejtettem otthon az
idei első fesztemre való hirtelen rákészülésben. A sátorrúd és a
cövekek mondjuk?

Odabenn kánaán, sűrűn elszórva asztalok-székek, hűvös sátorhelyek, tisztára mint VOLT-on,
csak épp sehol az idegesítő tömeg. A csapolt korsó Soproni 280 Ft (a
Komáromi Sörgyár hordóiból), korrekt; igaz az, hogy taktikus 4 decisbe
mérik, mi már kevésbé patent. De úgy vágytunk rá, mint teve a sivatagi
oázisra, s közben azzal vigasztaltuk magunk, hogy a kánikulai hőségben
úgyis mind kettőt ér, okosan is kell inni, nehogy már az első koncert
előtt be legyünk baszcsizve.

Fák
ágaihoz keresztbe-hosszába kikötött sátorállítás a hajnalban mákosan
bedőlök funkciónak tökéletesen megfelel. A 0. napi alterfeszt nyitó
program, a névadó Rátgéber László (Monty Python ötletalapú) tóátugrási
kísérletével hamarosan kezdetét vette, s bár
az egyik szemtanú szerint „belefulladt, meghalt”,
én hittem hogy van remény, mert a rögtön kezdődő Only Tonite és a
zárónapi Kiscsillag koncert érintettsége okán hivatalosan túl kellett
élnie. Alapos utánajárásomnak köszönhetően aztán kiderült, mikor
utoljára szárazon látták a közönségtől úgy búcsúzott el:
„Ha sikerül, az csakis az én érdemem, de ha nem sikerül, az kizárólag az edző hibája”
(ő Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere).

Bemelegített, egy hosszú stégen nekifutott, repült, zuhant – messze a
túlparttól, alig néhány méterre; de egy percre sem hagyta el a
sportdrukkerek szeretete, egyként skandálták: „Meg-volt-Laci, meg-volt-Laci!”,
majd újra megpróbálja jövőre. És? Ráadásként, ha minden jól megy, a
világ legmagasabb lakatlan épületét, a pécsi 25 szintest is megeszi,
reggelire.

Az élőzene történet innentől az egyetlen működő színpadra korlátozódott, a Pécsi Est-re.
A könnyed 0. napi felvezetést ezen kívül az is jelezte, hogy a fellépők
csak akusztikus koncertekkel készültek, így volt szerencsénk a csak
nagy ritkán lemezeket készítő (Tombol a hülyeség – 1992, Halak – 1995, Pinus Negra – 2003) és alig többet koncertező Malboro Man szuperprojekthez, melynek tagjai amúgy jól futó zenekarokban (Quimby, Üllői úti Fuck)
komolyan zenélnek, itt meg csak bohóckodva, hobbiból, szinte mindennel,
ami a kezük ügyébe kerül, és megtoldva olyan félelmetesen irónikus
dalszövegekkel, mint a Mocskos tróger, melyből egy sztenderd
férfibölcsesség is kiderült, hogy „a saját fingja senkinek nem büdös”.

Lehet, hogy a kisunokájára nagyon-nagyon hasonlító nagymama nem értette ezt a fajta őszinte és szókimondó produkciót?

Jut eszembe: korosztály és nemek aránya. Rengeteg és többségében
„majd egyszer jó nő lesz”
lézengett falkákban, főleg a pécsi 14-17 éves érettségire sem
alkalmasok, akiknek e program most házhoz jött, és a fiúkák is, akik
még messze járnak attól a férfiasnak ható attitűdtől, hogy már reggel
10-kor odacsapnak a GDP-nek, és új rekordra törnek az egy
fesztiválórára jutó sörfogyasztásban – még szerencse, így több jutott
nekünk.

Az aktuál napon legtöbb nézőt vonzó Pál utcai Fiúk
alter körökben alapmű. Ezt most újra tapasztalhattam, s bár muzsikájuk
eddig nekem a lemezgyűjteményből kimaradt, hála útitársainknak, Pécsre
menet a kocsiban a Legelő című új albumok többször meghallgattam, s mi
nagyon durva, tetszett – következhet koncerttervező adatbázisomban egy
új fejezet, speciál akusztikban, élőben, meg egészen át is érződött a rock’n’roll, mi nem egy tánc! Talán az a demizson lakodalmas pálinka is ludas volt ott a színpadon?

Takács Eszter
és a Gumizsuzsi amolyan színes, de fekete ló. Mint jelenség nagyon ott
van, igazán szimpatikus utcazenész jellegű előadó, zenéje épp csak nem
bulizásra termett, rajta csüngni kell, ezért néhány szám után
elhagytuk, és felkerestük „drótból is különbet hajlítok” hoszteszekkel és az olyan szellemes szlogennel vendégkört csalogató portugál-német meccsnézős sátrat, mint a „Téged vár a Jéger Bár”,
huhh. Aztán az a kappanhangú Dj Paplan, aki kényszeresen belepofázott
minden bulinótába? A felesek előtt még azt hittük, kinyírjuk, aztán
mély esésbe kezdett toleranciafaktorunk, s hagytuk, hadd égesse tovább
magát, és persze mi is azzal, ahogy szalmakalappal a fejünkön, egyre
több „látásból már ismerem” arccal hajnalig táncoltunk, egy kis dombra
lecsücsültünk, elfekvőben csillagokat számoltunk…

(folyt. köv.: horrOrrfű peca 2008#1 – érted?)