Lányok a klubból

Amint belépek a Merlin Színház próbatermébe, ahol 10-12 lány, illetve nő ül kört alkotva és beszélgetnek, máris kiszúrom, kinek jár végig a szeme rajtam, s ki az, aki szinte felém sem pillant. Az egyik lánnyal hosszabban összeakad a tekintetünk és feltűnik, mennyire hasonlít azokra a férfiakra, akik nekem tetszeni szoktak. Keskenyek a határvonalak és mégis mennyire távolinak tűnik egyik part a másiktól.

Senki nem kérdezi, hetero vagyok vagy leszbikus, de nem is veszik evidensnek egyiket sem. Tíz perc elég rájönnöm, jól tettem, hogy otthon hagytam a +1 főmet és a karikagyűrűmet sem vettem fel, nehogy frusztráljak vele bárkit is. Az a kis nemesfém-karika a hétköznapokon mást jelentene, de itt azt szimbolizálja: nekem szabad valamit, amit nekik nem.

Az első beszélgetés a butch és femme – azaz a kapcsolaton belüli férfias-nőies – szerepekről szól. Kell-e választani e kettő közül és szükséges-e külsőleg is láthatóvá tenni ennek jegyeit? Mint azt az egyik résztvevő kifejtette, Amerikában a rövid haj és egyfajta ruházkodás bizonyos jeleket hordoz, amit az utca embere dekódolni tud és így már nem fontos egyenként dönteni arról, kivel tudatjuk illetve nem tudatjuk identitásunkat. Ezeket a külső jeleket már többnyire a magyar leszbikusok is magukon hordják, de a társadalom még nem tanulta meg meglátni őket. Nálunk még az az elterjedt, hogy mindenkit eleve heteroszexuálisként tartunk számon, eszerint kérdezgetjük a szabadideje eltöltéséről, a jövőbeli terveiről, a partneréről, de még az ízléséről is. Pedig a leszbikusok itt élnek közöttünk, iskolában tanítanak, kórházban dolgoznak, irodában könyvelnek, színpadon vagy a tévé képernyőin szerepelnek, egyetemre járnak vagy épp postára a nyugdíjért. Igaz, saját bevallásuk szerint is kevésbé látszanak, mint a meleg férfiak. Kevesebb látványos jellegzetességük van, kevésbé aktívak a fogyasztói társadalomban, kevésbé élnek leszbikus közösségi életet.

Ahogy a beszélgetés során is kiderül, két nő kapcsolatában hasonló problémák merülnek fel, mint a férfi-női pároknál. Ki kezdeményezzen? Ki fizet a randin? Ki vezető és ki követő a táncban? Ki milyen szerepet vállal a háztartásban? Ki irányít az ágyban? Sőt: ki szül?

A válaszok azonban, ahogy a heteroszexuálisoknál is, páronként rendkívül eltérőek lehetnek.

Amikor a programok közti szünetben egy lány lehuppan mellém a fotelbe és keserves sóhajjal annyit mond: “elegem van, nem igaz, hogy nem lehet egy normális nőt találni”, elnevetem magam. Bólogatva nyugtázom, ők is olyanok, mint a heterók… csak egészen mások. Így szép és színes a világ.

  • Chrissi

    Sziasztok! Én is egy leszbi lány vok, 16 éves gimnazista. Múlt héten közöltem a két legjobb barátnőmmel, hogy mi a helyzet…az egyik nagyon jól reagált, a másik azonban azóta még csak köszönésre sem méltat. Ilyen a helyzet Magyarországon. Ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is voltam, de már rám nézni sem tud…