Mongooz and The Magnet – „nagyon köszönjük szépen”

Október 20-án Mongooz and The Magnet lépett a Pécsi Est Café színpadára. Vendégük a szintén pécsi Kubalibre volt. A zenekar egy videóban invitálta hallgatóit a koncertre, amelyben azt mondták – személy szerint Magnus – hogy fasza lesz. Hát az volt!

Annak ellenére, hogy viszonylag időben odaértünk, az előzenekart mégis lekéstük, mert meglepően rövid koncertet adtak. Legalább is erre következtettünk abból, hogy a program 21:00-kor kezdődött, és bő 35 perc után máris elhallgatott a zene (vagy rosszul emlékszünk a vice miatt?). Abban azonban biztos vagyok, hogy kellően jó alaphangulatot csináltak azoknak, akik pontosak voltak.

mongooooz
(fotó:sinco.hu)

A Mongooz and the Magnet a várakozást és az izgalmat fokozva kicsit húzta az időt, de így is legfeljebb csak tíz perccel később kezdődött el. De akkor nagyon. Belecsaptak a lecsóba.

Az a jó a dalaikban, hogy az ember már az első számnál teljesen fel tud oldódni, énekelni, valamint táncolni rá.

A dalok rendben követték egymást, arányosan játszottak a régieket és az újakat is.

Egyrészt örültem, hogy végre egy önálló koncertjükön voltam, azaz nem volt szűkös időbeosztás, másrészt most először hallottam lassú, érzelmes Mongooz számot, amely nagyon megnyerően hangzott. Tutira simogatva a csajok lelkét, hacsak nem szívritmuszavar érzését keltette, bár itt az sem lett volna probléma, ugyanis Ian és Magnus orvostanhallgatóként tanultak a pécsi egyetemen. J

Szóval ebből következik, hogy természetesen többségben lányok vettünk részt a koncerten, de srácok is szép számmal képviseltették magukat, és meg kell említenem, egy elképesztően jóarc „egyedül jöttem, a negyvenes baráti köröm nem akart, pedig ez az igazi buli” fazont, aki az első sorból a zenekarnak is jó szórakozást, pozitív energiát szabadíthatott fel.

mongooz
Mongooz (fotó:sinco.hu)

Hogy lehessen a már amúgy is fergeteges hangulatot fokozni, tudván hogy a koncertnek lassan vége, felcsendült a kihagyhatatlan „Mit akarsz tőlem?” című dal, amit teljesen egyként énekelt a zenekar és a közönség, ha nem éppen a hallgatóság feladata volt dalra fakadni, az együttes számára.

A srácok kitettek magukért, az elejétől fogva egy teljes, kerek, egész produkciót nyomtak le. Maximális erőbedobással a maximális hangulatot biztosítva. Az új dobosuk – G. Szabó Hunor – nagyon nagy figura, szórakoztató látványt nyújtott a szemnek, kiváló ritmust pedig a lábnak.

Összességében elmondható, hogy egy nagyszerű koncerten vettünk részt. Alig várjuk a következőt! „Csak nincsen cigim…tudjátok”