Mivel épp ágyban párnák közt heverem ki egy orrmandula és polip műtét fáradalmait, fájdalmait, fájadalmait, így volt időm bőséggel a hónap fület gyönyörködtető és szellemi leépülést fokozó, elsősorban szeptemberi megjelenésű számokból egy jó párat meghallgatni. Szóval ne csak én szenvedjek alapon, igyekeztem nemcsak az érdeklődésemet felkeltő dalokat összegyűjteni, hanem válogattam a felejthető kategóriából is.
Kezdjük a sort az évadzáró bulik királyaival, a magukat csak Pu-pu-pu-pu-pu-pu-pu (és így tovább) Nnany Massif-nak konferáló együttessel. A Hétköznapi Hősök zenéje rendben van, egész jó kis klipet csináltak nekik, de gyakorlatilag az egyszeregy, gyök kettő, közhely parádés szövegvilággal nem tudok mit kezdeni. Legyél hős, ja yo, yeah „valahogy”! Meg a szokásos fogalomzavarral se. Íme: „Jövőtől félni sok embert gátol/Hős vagy áldozat éli magától”. Először hagyjuk hatni, aztán álljunk meg egy sorra! Ha én félek, az kit gátol? Már úgy általában? Ja, úgy általában tényleg minden igaz meg az ellentettje is. A hős meg nem fél úgy általában, de mit is él magától? Mennyire hiteles már a két, a színpadon mérhetetlenül nagyképű egokirály szövegírótól, hogy a jóságról, meg mások megsegítéséről rappelnek? Tényleg ez rap vagy slam amit ők csinálnak? Mert szerintem az előadásmódot illetően új műfajt alkottak, amire még nincs is szó a magyar nyelvben, talán a vontatott felolvasásként vonul majd be. Kérdezem, mikor írnak Felcserék má’n nem sok, csak némi értelemmel átitatott, hovatovább ne adja ég hiteles szöveget?
Egy fokkal jobb az MR2 Petőfin nemrégiben újként bemutatott, bár tavalyi szerzemény a Road Világcsavargó opusza. Az a „b” kategóriás nóta, amelynek minden versszakának első sorából kitalálod a második sort. Már első meghallgatás közben kívülről fújtam a dalt.
És aztán a nemzet csalogánya megbonanzásodott, kihauberesedett mostanában. Ákos egyetlen együttesének egykori billentyűsével dolgozott az Igazán (EP) címadó szerzeményén. A space-es intró gondolom egyfajta tisztelet Tangerine Dream-nek, dallamaik a Panoráma egykori külpolitikai tévés műsor főcíméből lehetnek ismerősek. Szövegileg megint egy főleg általános alannyal írt dal kapunk, nem agyongondoltok sorokkal, ami vélelmezhetően nem fog nagyot tépni a slágerlistákon. Nem baj, majd legközelebb.
Nem úgy, mint Lukácsék új albumának előszele. A Zene Betemet visszanyúlt a régi jól megszokott kapdbe bankáros, kapd be ügyvédes szövegvilághoz, de koránt sincs úgy kifejtve, megcsavarva, mint a korábbi hasonló témájúak. Tetszenek azonban a lényeges reef-ek, egy-két Eddás átmenettől eltekintve. A rockcsempész (?) dal megjelenésnek némi hírverést adott Demcsák Szuzival való – a bejelentés harmadnapján szakításba fulladt – vadrománc. A kedves rajongó meg eldöntheti kinek jött kapóra és nyert egy ilyen gyors lefolyású, homályos a magyar sajtókultúrától idegen, közleményesdis, (oops!) véletlenül elkotyogós lámuron és ki veszített vele többet?
A Cloud9+ az a magyar banda, akiket szívesen kevernék össze valamely angol kisváros elektronikus formációjával. Az I. N. Y. T. (I Need Your Time) című daluk, videoklipestül (By Puskás Peti) simán megállná helyét bármely nemzetközi rádióban, televízióban. Semmi extrát nem csináltak csak egy jól énekelhető, refrénes, ezáltal viszonylag hamar meg is unható számot, de koncerteken jól fog működni. Szépen fejlődnek srácok, jól is van ez így. Csak így tovább!
Ebben a blokkban vessünk egy pillantást azokra, számokra, amiket szívesebben hallgatok meg kettőnél többször is. Az újra aktív 30Y Dobozember EP-jének második, kimásolt track-je az énte. Nagy szüksége volt az együttesnek egy olyan rockos-átmozgatós dalra, amire ismét egész jól meg lehet vadulni a színpad előtt. A rímbe kortárs költőnk, a Rájátszásban is Beck Zolival együtt zenélő Háy János segített be.
Ha akarták, ha nem az almás telósok, nem tudtak nem találkozni a Joey Ramone előtt tisztelgő The Miracle című számmal. Igazi U2-s hangzás, még vállalható Coldplay-es utóérzéssel. Elsőre talán furának tűnhet amúgy többszöri hallgatásra meg is szerethető, egy darabig még hallani fogjuk a rádiókban.
A skótok felül semmi, (csak egy nacit hoztam el az útra) fenegyerekei a nyári turnészezon közepén új nagylemezt adtak ki Similarities néven. A legnagyobb újdonság mindösszesen az album borítója, mert ezek a számok az elmúlt években megjelent EP-ket már kísérték. A Biffy Clyro-nak szokása ez a fajta ún. B oldal kiadvány. Erről ajánlom jó szívvel az Euphoria-t, a dallamos, de olykor üvöltős, témaváltásokkal teli nótát.
A wimbledon-i születésű Jamie T, akit gyakorta csak egyszemélyes Arctic Monkey-nak is titulálnak, többször elnyerte már a brit szaksajtó tetszését csiriviri plecsnik formájában. Hosszú kihagyás után, késő ősszel megjelenő új albumának második kimásolt slágergyanús száma a Zombie, amit az európai rádiók már nagy szeretettel játszanak hetek óta. Az a fajta laza Clash hangzás némi indie rock-kal megcsavarva, amit szívesen meg is hallgatnék élőben az ilyesféle jó zenére szakosodott Erzsébet téri szórakoztatóipari egységben.
Most nézzük kik voltak az abszolút befutók nálam. Lehet, ők sem mennek rögtön a (hazai) slágerlista tetejére – de ne legyen igazam -, még is úgy érzem olyat alkottak, amit később bármiféle ciki nélkül elő lehet venni. Bérczesi Robi és hiperkarmája, ott folytatta ahol abbahagyta jó pár éve. Írt egy jó számot senkitöbbet címmel a bilincsbe zárt évekről, üldözői változatban. Már harmadik hallgatásra érezni fogjuk, hogy egy időtlen klasszikussal van dolgunk. A gitár zenei témája a háttérben, pedig simán elmenne egy (smooth) jazz quartet-ben, mi több az egész számot még szöveg nélkül is nagyon lehetne élvezni. A Konyharegény album bemutatóstul pedig az ősz derekán a boltokban és a Pecsában.
A végére pedig itten van a britek új kis kedvence, a mindössze bő egy éves múltra visszatekintő, a grunge és a garázs rock műfajának brighton-i újoncai, akiknek korongja nemrégiben jelent meg. Matt Helders valamit jó ízléssel előre megérezhetett, ugyanis az Arctic Monkeys dobosa saját turnéjukon már egy évvel ezelőtt is Royal Blood pólóban feszített a szerkó mögött, pedig akkor még csak három száma létezett az együttesnek.
Jegyeiket úgy veszik a rajongók, mintha ingyen adnák őket. Az együttes mindössze két meglett, fish & chips-szel teletömött csávóból áll: egy magát kifejezni tudó, kirobbanóan ütemes dobosból, és a basszerosból. Ja, egy gitáros van, de az olyan jól bánik az akkordokkal, hogy amikor a Spotify-on hallgattam a Figure it Out-ot nem az volt az első gondolatom, hogy ezek kettecskén zúznak. Mike Kerr szóló- és ritmusgitáros session zenészek nélkül is úgy torzítgatja hangszerét, játszik magas és mély hangok között, miközben persze énekel, hogy az már kisebb guiness rekord.
