Az agyad eldobod: a 15 legrendkívülibb fesztivál világszerte

Azt hitted, hogy a taktaharkányi falunapok a legkirályabb rendezvény a világon? Szerinted a helyi egyetemi napoknál nincs királyabb a Földön? Komolyan gondolod, hogy a vasútállomás restijében Marika néni szülinapján a legjobb a látvány (főleg ha torta is van)? Akkor jó helyen vagy, kicsit segítünk helyrebillenteni az ítélőképességedet, mutatunk neked pár igazán különleges (nem feltétlenül zenei) …

Októberem – kedvenc számaim ködben, szélben, ősszel

 Ahogyan azt ennek a rovatnak útjára indításakor is írtuk: a rovatnak “az égvilágon semmi célja nincs, csak annyi, hogy remek zenéket mutassunk Nektek”. Nos, a cél nemes, az idő egyre hidegebb (aminek persze semmi köze semmihez), a soros havi cikkíró pedig én vagyok, így most az általam októberben hallgatott zenéket vesszük sorra.  Az elején már belefutottam …

Szeptemberem nekedirom – kedvenc és nem kedvenc dalaim

Mivel épp ágyban párnák közt heverem ki egy orrmandula és polip műtét fáradalmait, fájdalmait, fájadalmait, így volt időm bőséggel a hónap fület gyönyörködtető és szellemi leépülést fokozó, elsősorban szeptemberi megjelenésű számokból egy jó párat meghallgatni. Szóval ne csak én szenvedjek alapon, igyekeztem nemcsak az érdeklődésemet felkeltő dalokat összegyűjteni, hanem válogattam a felejthető kategóriából is. Kezdjük …

Májusom – kedvenc dalaink májusban

Ebben a hónapban rám esett a nemes feladat: összeállítani a hónap legkedveltebb zenéit. Nem volt könnyű, mert mozgalmas kis hónap volt, íme az eredmény, kivételesen pontokba szedett magyarázatokkal. Jah, és persze mixtape-be szedett dalokkal. május 1, a munka ünnepe. A városligetben majálisozva futottam bele valami teljesen random punk koncertbe. Mondjuk koncertnek nevezni erős túlzás, két …

Áprilisom – kedvenc dalaink a hónapban

Március végén indult hódító útjára a Fesztblog új rovata, amelynek küldetése, hogy megmutassa a kedves olvasóknak az adott hónapban mi melyik számokat hallgattuk rongyosra. Szárnyait bontogatja a tavasz. Nos, az áprilisi összeállítás is néhol olyan szeszélyes lesz, mint az időjárás. Ám aggodalomra semmi ok, esernyő jelenléte nélkül is nyugodtan végighallgatható. Megjelennek az örök kedvencek és …