Koncert beszámoló prózában és versben

30 éves és nem poros, mi az?
Nem hagyjuk a megfejtést a hajtás utána, itt eláruljuk, a KFT és a Fodrász/Üzenet a liftből lemez. Mert tegnap lemezbemutató koncerten járunk. Igen, lemezbemutató volt, ráadásul egy 30 éves lemez bemutatója.

A számokat a lemezen található sorrendben játszották, így megtudhattuk, milyen kegyetlen a szerelem ha egy állatkerben aki bújt aki nem-et játszik az ember ráadásul hazafelé beragad a liftbe, ahonnan csak üzeneteket tud küldeni és kénytelen várni addig, míg meg nem hallja, hogy valami mocorog Talán a fodrász az, aki megtalálta a pénztárcámat amit akkor felejtettem ott, amikor azzal a lánnyal randiztam ki nincs. Tulajdonképpen mit is vártam? Hiszen ott a tükör, az megmutat mindent és végülis úgyis elindul a hinta. Végül a kutyák is ugattak, beszélgettünk párducokról, oroszlánokról és gorillákról, énekeltünk a balatoni nyárról. Jó volt, köszi és jó éjszakát!

A nyúlfarknyi beszámoló az este hangulatához igazodva szólhatna így is:

Miképpen a téli Duna vizébe kavicsot dobáló kisgyermek
kezén sebet ejtő faág
felett elszálló költözőmadár
repülését 
segítő langyos déli szél
által felkapott
nejlonzacskót készítő gyár
füstjének fekete színe
által megfestett naplemente fényében
fürdőző macskák nyávogására
válaszoló kutyaugatás hangja
miatt idegeskedő
hajnalban ébredni
kényszerülő munkásember által
ebédre elfogyasztott sonkás szendvics
után elfogyasztott csokiszelet
által felszabadított boldogsághormon hat az agyra,
aképpen éreztem magam a tegnapi koncert után.
Köszi.

szöveg és fotó: Tomer

a képek, FB oldalunkon megtekinthetők.