A Zöld Pardonról írt dalt a visszatérő Junkies

Csaknem egyéves kihagyás után koncertezik újra a Junkies, szeptember 20-án a Zöld Pardonban lépnek fel. A zenekar több meglepetéssel is készül az estére: először lesz élőben hallható új daluk, a Nincs Pardon, amit a ZP kálváriája ihletett. A fiúk épp ezért a számhoz készülő klipet is ott forgatják majd.

Új dallal tér vissza a Zöld Pardon színpadára a Junkies. Az együttes hosszabb koncertszünet után, szeptember 20-án zenél a budapesti szórakozóhelyen, és először játsszák majd élőben Nincs Pardon című szerzeményüket. Ahogy a címből sejteni lehet, a ZP körüli tavalyi hercehurcáról szól a dal, amihez éppen ezért a koncerten forgatják hozzá a videóklipet.

Aki nem bírja kivárni az élő premiert, figyelje a Zöld Pardon blogját: a róluk (is) szóló dalt ugyanis pár nappal a fellépés előtt ezen a fórumon mutatja be az együttes.

Nemcsak az új szerzemény lesz a különlegessége az épp lemezt készítő Junkies estéjének: a fiúk újragondolták a repertoárjukat is.

Kicsit ellentmondásos lesz a koncert, mert előveszünk olyan dalokat is, melyek valamiért a háttérbe szorultak eddig. Másrészt a kihagyhatatlan nóták is el fognak hangozni, a Facebook oldalunkon végzünk közvélemény-kutatást, hogy mit szeretnének a legtöbben hallani. Azt is figyelembe vesszük természetesen, hogy ott melyik dalokat említik – árulta el Szekeres András énekes.

–  Kevesebbet lehet majd minket látni élőben, de cserébe nagyszabású bulikat tervezünk, ebből lesz az első a nagy visszatérő koncert 20-án. Idén lett a csapat 18 éves, eddig sose tartottunk igazán nagy szünetet. Most minden a hallgatás felé terelt minket, többek közt fontosnak éreztük, hogy új dalokkal folytassuk a koncertezést – tette hozzá a Junkies frontembere.

A hangulatfokozásra a bugZ zenekart kérték fel, a csapat albumát Szekeres András stúdiójában vették fel, emellett nagyon jó barátok is. A koncertre 400 forint a belépő.

Részletek:

www.zp.hu

www.facebook.com/zoldpardon

http://www.facebook.com/Junkiesmusic