Colormix LIVE with Carbonfools @ Millenáris

Adottak a következő dolgok:

– 1000 ember
– 1 igen népszerű zenekar
– 1 elhagyott raktárépület
– 20 óriás pizza
– 150 védőruha és vödör
– több kedvezménykupon

Hogy mit lehet ebből kihozni? A hajtás után kiderül…

Előzmények: a Carbonfools zenekar 2011.09.24-én, szombaton este vár mindenkit a Millenáris M épületébe, egy festékcsatával egybekötött koncertre és klipforgatásra! A belépés ingyenes, előzetes regisztráció szükséges! Bulizz a zenekarral, te szórd a festéket, mi szórjuk a kedvezményeket! Ha szerencsés vagy, benne lehetsz a Carbonfools következő klipjében!

Az előzetes regisztráció után 17 óra körül érkeztünk meg a helyszínre, a Millenáris M épületéhez. Ekkor már egy 50 fős csoport állt sorba, mi is beálltunk a végére. Pontban 18 órakor megnyíltak a kapuk az immár legalább 3-400 fősre duzzadt tömeg előtt. A beléptetés igazán zökkenőmentesen zajlott, igaz, kicsit lassú volt, hiszen mindenkinek ki kellett osztani az őt megillető kedvezménykártyát (melyet a magenta színű támogató biztosított), illetve az 500 forintos pizzakupont. Ezek után két lehetőség adódott előttünk: az első sorokból élvezhetjük a Carbonfools koncertjét, vagy pedig újabb sorban állást követően bekerülünk a szerencsés 150 közé, akik a koncert alatt festékcsatázhatnak. Nem volt kérdés, irány a csata!

Nagyjából 30-40-en álltak előttünk, itt lényegesen hamarabb jutottunk be, a kedves hölgyek tájékoztattak minket, hogy vegyük fel a védőruhát, majd a megadott időre érkezzünk az előre lefedett-elkerített fehér kockához, ahova majd egyszerre 30 ember mehet be 1-1 vödör festékkel. Mi köszöntük szépen, gyorsan magunkra öltöttük a ruhákat, és vártuk a kezdést. A díjmentes ruhatár, ahova táskáinkat letehettük, pozitív volt, ahogyan a biztonsági őrök segítőkészsége, barátságossága is az egész rendezvény alatt.

Mellesleg a büféárak sem voltak vészesek, 350 forintért már mértek jóféle dobozos sert, így aki nem akart, nem maradt szomjan. Egyedül a mellékhelységek (főleg a mosdók) kevés számát bántuk, de erről majd később.

A meghirdetett 19:00-ás koncertkezdés a nagy tömeg miatt csúszott, de a zenekar megvárta, míg mindenki beér az épületbe, majd rögtön a színpadra is léptek. Velük együtt az első 30 szerencsés is belépett a fehér kockába, és kezdetét vehette a majd 5 perces dobálózás. Persze mindez elsőre kevésnek tűnik, de nem az. Mikor mi is bejutottunk, talpig beöltözve ( és a védőruhagyártó címkéjét gondosan leragasztva), és a kezünkbe kaptuk a vödröt tele festékporral, kezdtük megérteni, miért. Amint beléptünk, felsorakoztattak minket 2 sorba egymással szemben, majd a megadott jelre elszabadult a pokol. Mindenki viselt védőmaszkot, még szemüveget is, és mindkét eszköz tökéletesen hatástalannak bizonyult már az első dobásnál. A festéket csak hajították az emberek egymásra, mi is tettük a dolgunkat bőszen, nem számított, kit, csak színezzük egymást minél jobban össze! A végén a totális vakság, a porszag, és a festékíz lett úrrá rajtunk (még szerencse, hogy ártalmatlan volt a festék), így épp elég volt a bent töltött idő, mehettünk is ki, csoportképre.

Ezek után láttuk csak, hogy a védőruha sem teljes mértékben látta el feladatát, így keletkezhettek villámgyorsan Shrek-ek, Hupikék Törpikék, és Szivárványlányok, de ezt senki sem bánta, együtt virultunk rajtuk. A végén a karszalagunkért cserébe átvehettük jól megérdemelt ingyen pizzaszeletünket, majd kiélvezhettük a koncert maradék részét. Igazából, a Millenáris M épülete ilyen rendezvényekre tökéletes, szívesen jönnénk ide legközelebb is.

A koncert hozta a megszokott Carbonfools szintet, energikus volt, a közönség imádta a zenekart. Sajnos Balázs hangja nem volt még tökéletes, reméljük minél hamarabb meggyógyul. A koncert végeztével igyekeztünk megszabadulni a vastag festékrétegtől, hogy legalább a Combinon ne nézzenek minket ogrénak, de sajnos a mosdók hiánya miatt a közeli bevásárlóközpont helységeit kellett igénybe vennünk.

Összességében, egy remek estét tudhatunk magunk mögött, teljesen ingyen kaptunk egy Carbonfools koncertet, kedvezménykártyát és kupont, festékcsatát, egy szelet pizzát, pár megrovó pillantást a nyugdíjasoktól az utcán és pár kedves mosolygást a hasonlóan festékes ismerősöktől a buszra várakozva. Remek esténk volt!