Beértem a Hangmás végére, de inkább sprint a régóta várt Moloko-énekesnőre, Róisín Murphyre. Várakozásaimat felülmúlva: változatos zenével és ruhakollekciókkal kápráztatott el minket a díva, no meg két vokalistával is. Mindenki táncolt, vagy lábával dobolta az ütemet és hallgatta egy órán keresztül Murphy kisasszonyt és kísérőit.
Maradva a Nagyszínpadnál, megvártuk Serj Tankiant, a cilinderes örmény fazont (a System of a downból), és bandáját. Lehetett volna hangosabb is a koncert meg jobb is, de alapvetően nem volt vele probléma. Kicsit lírai, kicsit zúzós, mindenesetre a pálinka és a koncert szintézise elérte, hogy ne fázzak végre.
A 30Yból csak az utolsó három számot sikerült elkapni, amik közül a Bogozd ki és a Sötét van ütött a legnagyobbat. A The Moogból viszont egy szám is sok volt, úgyhogy elmenekültem…
R.E.M. helyett IHM volt nálam a nyerő. Idén először látogattam meg a Tálentum-Zúzda színpadot, és nem hiába. Paliék vitték nálam a nap koncertje címet, az alkoholnál is jobb feszültségoldó ez a zene, csak hagyni kell hogy vigyen magával, kemény, de mégsem pogóznak és ütik egymást az emberek. Mindenki áll, bólogat, táncol és énekli a -nagyon jól megírt- szövegeket.
Ezután már az Adam Green sem olyan, mint…kicsit nyugdíjasklubban érezzük magunkat, öngyújtózunk a dalokra és inkább valamivel később Másfélen kötünk ki.
Az utolsó nap is eljött, amikorra úgy éreztem, hogy minden erőm és energiám elfogyott. Tompa az agyam és nem tudok beszélni sem, pedig ezt a napot még tisztességesen végig kell csinálni, becsületből. Hát nem sikerült. Elképesztő, hogy eddig minden évben plusz két napos volt a fesztivál, és hogy azt is kibírtam valahogy. Most meg az ötödik napnál feladom…
Lényegében az Amber Smithre értem ki, ami olyan volt, mint máskor, hallgatható, néha élvezhető, de nem kiugró.
Következő célpont a Killers, amiről tavaly egészen határozott véleményt alkottam, amikor sokkal jobban vártam és ehhez képest sokkal gyengébb volt. Idén is a tavalyi díszlettel nyomultak, de mintha azért jobbak lettek volna a tavalyinál. Slágerszámok és közönségtomboltatás, de azért nem ütött szíven a dolog. Vagy csak nem volt már kedvem és erőm tombolni.
És végül, de semmiképppen sem utolsó sorban, az utolsó állomás: José Gonzalez. Tökéletesen szólt, tiszta és érzékeny zene, érzékeny lelkeknek. Szinte katartikus élmény. Tökéletes egy Sziget befejezéshez. Elhangzik a Heartbeats, a Crosses és a Massive Attack-féle Teardrop, fények le, és igen, ennyi volt a Sziget. Nekem. Idén. Innentől pihenés, alvás. Viszlát!
I’m impressed by your writing. Are you a proefssinoal or just very knowledgeable?
No comaplitns on this end, simply a good piece.