Koncertet az embereknek – Kiscsillag az Akváriumban április 19-én

A világhírű Kiscsillag zenekart valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, aki már életében legalább egyszer járt a ZPben, vagy betévedt valamelyik fesztiválra az ország bármely pontján. Ellenben a helyszín, ahol a srácok fellépnek 19-én, sokaknak még új lehet: az Erzsébet téri Akvárium Klub. Többekkel egyetemben én is ekkor fogok először belépni erre a helyre és, hogy mit várok az “új Gödörtől” és magától az estétől, azt a hajtás után elmondom.

Sajnos az előző pesti Kiscsillag koncertre nem tudtam elmenni (aki hasonlóan járt, elolvashatja Csingasz beszámolóját erre), azonban örömmel konstatáltam, hogy csak alig három hetet kell várnom az újabb budapesti bulira. A Kiscsillag az a zenekar, akiknek koncertje mindig garancia egy jó bulira. Itt most nem csak arra gondolok, hogy az ember a jó dalok miatt szórakozik kiválóan, hanem ezekből a néha cseppet sem fiatal, ellenben egy hangyányit jobban öltözött úriemberekből árad a jókedv, élvezik, amit csinálnak. Sosem volt még olyan, hogy unatkoztam volna Lovasiék buliján, gyakorlatilag minden ilyen esemény után döbbenek rá, hogy már megint annyira jól szórakoztam, hogy öt percnek tűnt az egész este. Az pedig kétségtelen, hogy az ősszel megjelent Néniket a bácsiknak! lemezükkel (ha lehet) még magasabbra tették a lécet, mint eredetileg volt. Eddig úgy tűnik, simán átugorják, de biztos vagyok benne, hogy nem elégszenek meg ennyivel.

A Kiscsillag is először lép be 19-én este az Akvárium ajtaján, csakúgy mint én. Szégyen – nem szégyen, amióta megnyitott az új klub (majdnem másfél hónapja), még nem sikerült bejutnom oda. Kérdezősködtem sokat azoktól, akik már jártak ott, hogy ők hogyan látják az új helyet: kaptam sok jó, és sok rossz észrevételt is. Panaszkodtak arra, hogy bent még mindig építkeznek és eközben hogyan lehet koncertet tartani, közben pedig dicsérték, hogy mekkora ötlet a mosdók bejáratát áttenni a másik oldalra. Igazából nem szeretnék előre ítélkezni a klub felett, azt hiszem, bármiféle változásokkal kapcsolatban csak egy a fontos nekem: legyen meg ugyanaz a feeling, amikor belépek a klubba, mint jó pár évig, amikor még máshogy hívták ezt a helyet.

Két szempontból fog tehát vizsgázni nálam a jövő csütörtök este: az egyik, hogy a Kiscsillag vajon még mindig rettentő jó bulit tud-e adni (efelől kétségem sincs), a másik pedig, hogy az Akvárium méltó utódja lesz-e a Gödörnek (ez ügyben pedig nagyon bizakodó vagyok).

Jegyek elővételben 1500 forintos áron kaphatóak az Akvárium jegypénztárában és az InterTicket irodáiban, a koncert napján pedig 2000 forintért a helyszínen (feltéve, ha marad még aznapra).

További infók a koncert FB-oldalán: https://www.facebook.com/events/328598803854288/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

(BA)* hallgatva a meteorológusokra, gondosan bepakoltam a kocsiba pár esőkabátot - az egynél nagyobb mennyiség tipikus anyuka effektus - meg a gumicsizmámat. 3 körül, mikor a szigeten és környékén leszakadt az ég még ez is kevésnek tűnt, de aztán fél 8 kör...
Már csak másfél hónap és STRAND fesztivál! 2013 óta, ha nyár, akkor Nagyon Balaton, ha Nagyon Balaton, akkor STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös eseménye ezúttal is Zamárdi szabadstrandján várja a fesztiválozókat. Négy nap alatt a hazai zenei élet színe-ja...
kettő – laza nap esőkabát végül a kocsiban maradt, csütörtökön még elkerült minket az eső. szeretem a csütörtököket, a második napokat. a tömeg ilyenkor lazább, az első napra kilátogatók már haza mentek, a pénteki őrjöngők pedig még nem érkeztek meg. cesaria evora a...