Nem csak a sláger – Gabriella Cilmi a SZIN-en

Az idei SZIN legaktuálisabb külföldi sztárfellépője tegnap a nagyszínpadon adott ízelítőt első lemezének anyagából, pár feldolgozással és egy új dallal megspékelve. A kezdetben meglehetősen gyér közönség létszáma idővel azért vállalható lett, bár nyilvánvaló, hogy Gabriella Cilmi munkásságát – az egy slágerdalon kívül – igen kevesen ismerik errefelé. Kár-kár, mert ebből a fellépésből is kiderült, hogy a Lessons To Be Learned meglepően erős debütálás volt.

Úgy látszik, ennek ellenére elég kevesen hallották, legalábbis erre utalt a közönség egy részének egyértelműen célirányos koncertlágotatási stratégiája, miszerint a viszonylag korán elhangzó “sweet About Me” után jópáran egyszerűen elslisszoltak, mondván, megkapták, amiért jöttek, ennyi elég volt. Pedig a Joplin-féle “Mercedes Benz” és a Led Zeppelin örökbecsű “Whole Lotta Love”-ja által keretbe foglalt, ráadás nélküli koncert nagyjából mindent felvonultatott, amit ebben a szemtelenül fiatal lányban szeretni lehet (már persze egyértelmű esztétikai adottságain kívül…); Cilmi rendkívül érett, karcos hangja egyaránt illett a füstös, visszafogott blues-hoz, a középtempós rockdalokhoz és a lüktető, oldszkúl diszkó-darabokhoz. “Giorgio Moroder” – mormolta a mellettem álló, élő és lélegző zenei lexikon, Déri Zsolt egy hömpölygő basszustéma hallatán; ugyanő a készülő lemez dalai közül egyedüliként elhangzó, rockosabb “Woman On A Mission” kapcsán Pat Benatar örökbecsű munkásságának hatását vélte felfedezni, amiben, valljuk be, van is valami.

A négytagú kísérőzenekar egészen furcsa vizuális élményt nyújtott: a ritmusszekciót alkotó, fekete, raszta basszer és dobos morbid kontrasztban állt a redneck-bajusszal felszerelkezett szintissel és gitárossal, utóbbiakat mintha a hetvenes évek elejéről teleportálták volna a színpadra. Ez mondjuk illett is a SZIN-en dúló Woodstock-revival életérzéshez, amiről valahogy Cilmi is tudomást szerzett, említette is a ‘Me & Bobby McGee’ kissé talán túl visszafogott feldolgozása előtt. A koncert egyik legfőbb tanulsága, hogy mindenkinek érdemes újra elővennie a tavalyi “Lessons To Be Learned” debütlemezt, mert – bár világszerte nem kelt el belőle annyi, mint mondjuk Duffy vagy Adele albumaiból – élőben is kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült rosszul, sőt. Cilmi egyszerre aranyos és nőies színpadi jelenség, pont annyira karakteres, hogy felhívja magára a figyelmet, de cseppet sem tolakodó. Zenekarával tökéletesen profi, jól összerakott produkciót vezetett elő, ami ugyan nem feltétlenül volt emlékezetes, de legalább lehetőséget adott arra, hogy a szegedi fesztiválozók is lássanak egy igazán aktuális, ráadásul kétségtelenül tehetséges hírességet.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szőrös szíveknek – SZIN, nulladik nap A mínusz egyedik nap píszláv életérzését ma rommá torzított kvintek és terpeszben lenyomott szólók feledtetik el az első másnapossággal küzdő fesztiválozókkal. Persze nem csak hónaljkutya és farmermellény szerepel a programban, de tény, hogy ma a rak...
SZINnel zár a nyár Augusztus végén végleg lezáródik az idei fesztiválnyár, és a nagy záróesemény nem más, mint a szegedi Tisza-part medencékkel tarkított partfürdőjén rendezendő Szegedi Ifjúsági Napok. A színpadokon a hazai zenei élet krémje mellett ott lesz Macy Gray,...
Szép lányok és poszterhősök – SZIN, első nap Bár az elmúlt 48 óra is jól sikerült, hivatalosan csak ma indulhatunk pozitív előjellel a SZIN-re (haha), az első nap pedig rögtön a legaktuálisabb külföldi sztárfellépő koncertjét hozza majd, mellette pedig lesz még tánc, büfé hajnalig. Össze is fog...