Vadonatúj audiovizuális fesztivál egy elhagyatott hőerűműben: itt az INOTA Fesztivál!

Az INOTA Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az idén 18 éves NVC rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production közös kezdeményezése. A hazai underground zenei és vizuális szcéna összefogásával létrejött esemény során az a cél, hogy megvalósuljon Magyarország legnagyobb olyan rendezvénye, amin nem csak előremutató zenei actek, de fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások is felsorakoznak.

INOTA helyszín
kép: INOTA

Az önmagában is rendkívül látványos Inotai hőerőmű az 50-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt: csúcskorszakában egész Budapest közvilágítását és villamosforgalmát képes lett volna biztosítani. Három hatalmas, illusztris hűtőtornyát nem csak mindenki ismeri, aki a főváros felől autóval közlekedik a Balatonra, de azt is érdemes tudni róluk, hogy újszerű vízhűtéses technológiájukkal akkoriban forradalmi újításnak számítottak, Heller László és Forgó László mérnökök el is nyerték vele az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját. Inotának köszönhető, hogy ezek a kürtő (mások szerint: fordított pohár) alakú, karakteres hűtőtornyok hamarosan elterjedtek a világban.

A helyszínről

A kürtők – amik a rendezvény vizuális arculatában is visszaköszönnek, csakúgy, mint a szén feldolgozása és újjászületése – persze csak részei a 225 ezer négyzetméteren elterülő létesítménynek, ami véglegesen 2001-ben állt le. Az INOTA Fesztivál a londoni Printworks monumentalitását is maga mögé utasító turbinacsarnokot, a hatalmas kazánteret és a lenyűgöző művelődési házat is használatba veszi, átadva azokat a legizgalmasabb kortárs alkotóknak.

INOTA Fesztivál
kép: INOTA

Ahogyan a komplexum többszáz embernek adott munkát és családjaiknak megélhetést a maga korában, úgy tölti meg az INOTA Fesztivál augusztus 31. és szeptember 3. között ezeket a tereket a legkülönfélébb impulzusokkal, mindenekelőtt olyan művészekre és előadókra fókuszálva, akik alkotásaikkal műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek, ötletek csíráit ültetik el a szemlélőben.

A fellépőkről

Az első nevek között ott van a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és az angol-német post punk zenekar Lebanon Hanover; a Zene Háza Koncertteremben eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt, az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, az Aphex Twin állandó kollaborátorával, Weirdcore-ral érkező zajzenész Slikback és a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.

INOTA fellépők
kép: INOTA

Vizuál- és fényművészeti vonalon érkezik Inotára a Fuse, a Maotik és a teljesértékű, térhatású vizuális képfolyammal jelentkező Max Cooper; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; hazai vonalról pedig olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő fellépők, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, a frissen új lemezt megjelentető Iamyank, illetve a mindig megújuló Zagar. A lista korántsem teljes még, további előadókért érdemes felkeresni a fesztivál weboldalát, és hamarosan érkezik a fellépők második hulláma is.

És itt nem áll meg a projekt: INOTA szilárd célkitűzése a szakmai párbeszéd létrehozása a különböző művészeti ágak és a kreatívipar képviselői között, amely segítségével egy jövőbe mutató, nagyívű vízió jöhet létre a három ikonikus hűtőtorony tövében elterülő komplexum hasznosítási lehetőségeiről.

———————————————————————————————————————————–

INOTA Fesztivál

👤 Caterina Barbieri, Daniel Avery, Extrawelt, Fuse installation, Gábor Lázár, iamyank, KMRU, Konstantin Sibold, Lebanon Hanover, Lewis Fautzi, Lucrecia Dalt, Maotik, Max Cooper, Oscar Mulero, Palms Trax, Paramida, Platon Karataev, Rival Consoles, Robert Henke, Space Afrika, Zságer Balázs & Katona Kati, stb.
📍 Helyszín: Inotai Erőmű, Inota
📅 Időpont: 2023.08.31.-09.03.

INOTA
kép: INOTA

Bővebb információk: https://inotafestival.hu/
INOTA Facebook
INOTA Instagram
INOTA Facebook-esemény
Telekom Spots-esemény
INOTA fesztivál jegyek

One thought on “Vadonatúj audiovizuális fesztivál egy elhagyatott hőerűműben: itt az INOTA Fesztivál!

Comments are closed.