A 70-es évek egyik legjelentősebb rockzenekara októberben Budapestre jön

Október 23-án játszik ismét Budapesten a Uriah Heep, az úttörő hard rock zenekart ezúttal az Akvárium Klubban láthatjuk, ahol a Living The Dream című új album dalai mellett majd’ öt évtizedes pályafutásuk legnagyobb klasszikusai is elhangzanak majd.

uh
Uriah Heep

25. stúdióalbumát készíti elő a Uriah Heep. A több mint 45 millió lemezt eladó zenekar sok évtizedes története alatt már 4000-nél is több koncertet adott a világ 60 országában, és ezzel az egyik legaktívabb együttesnek tekinthető. A történetnek pedig még most sincs vége: a nyár végén érkező új lemez címe Living The Dream, azaz “Megélni az álmot” lesz.

 

Az új album a Frontiers Music kiadónál jelenik meg, a dalszerzés már be is fejeződött. Emellett a zenekar folytatja másik nagy szenvedélyét, a turnézást is: 2018-ban Európa mellett Kanadára is sor kerül majd. A koncerteken a ‘70-es évek klasszikusaitól indulva egészen a jelenig tartó zenei utazáson vehetünk részt.

Uriah Heep – Easy Living. 1972

No Description

A zenekar története 1970 körül kezdődött, amikor kiadták a Very ‘eavy… Very ‘umble című albumot, mely ma már a hard rock zene egyik meghatározó darabja. Alapvetően heavy metal ihletésű kompozícióikra jellemzőek a dallamos megoldások, és a gyönyörűen megszólaltatott, több szólamú vokálok alkalmazása, de elsők között vontak be más zenei stílusokat vagy éppen a Hammond orgona hangját dalaikba. A zenekart jelenleg Mick Box gitáros, Phil Lanzon billentyűs, Bernie Shaw énekes, Russell Gilbrook dobos és Dave Rimmer basszusgitros alkotja.

Uriah Heep – Easy Livin’ – Rock Meets Classic tour 2014

One of the many pinch me moments during the Rock Meets Classic tour 2014. These two Gents kicked our asses each and every night proving that they belong to the top of the Heep;-) when it comes to legendary performers!

A Uriah Heep egyike a még mindig működő első generációs brit hard rockzenekaroknak, olyan kortársakkal, mint a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin. A Heep legnagyobb slágerei közé tartozik a Lady in Black, a Gypsy, a July Morning, az Easy Livin’, a Sweet Lorraine és a Stealin’.

Uriah Heep 
2018. október 23., kedd 19 óra
Budapest, Akvárium Klub
Belépő: szeptember 1-ig 8500 Ft, utána 8900 Ft.
https://www.facebook.com/events/188762981758299/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Fesztivál lesz a Budapest Music Expoból A korábbi három helyett idén hat zenei színpadon zajlanak koncertek a Budapest Music Expón, így a rendezvény még fesztiválosabbá válik. Fellép többek közt a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Cloud9+. Az expót új helyszínen, a Hungexpo ter...
international live act festival nem keveset kavartak ezzel a bulival. a megmozdulást szervező frame promotion nem is volt mindig az emberek szíve csücske, főleg amikor az áprilisra meghírdetett hybrid-bulit meghiúsították, csak mert a tegnapi buli egyik fő támogatója (tudod, az a ...
Tapasztalat Nem tudok jobb választást elképzelni a SZER és az epresso.hu szervezőitől, mint a Sziámi meghívása a SZOTE Klubba. A fiatal csapat Müller Péterék vendégül látásával jelezte, hogy egyfajta progresszivitást képviselnek az egyetemi médián belül, és a S...