A Sepultura alapító testvérpárja jön az A38-ra

A legendás brazil thrash metal zenekar, a Sepultura húsz éve jelentette meg kultikus, egyben a klasszikus felállás utolsó nagylemezét, a Roots-ot. Bár ennyi idő alatt a legelkötelezettebb rajongók is feladták a reményt, de az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok óriási sikere nyomán ősszel a brazil metáltesók európai turnéra indulnak, hogy teljes egészében eljátsszák klasszikus lemezüket.

max_igor
Max & Igor

A metál történetének talán legnagyobb tragédiája következett be 1996-ban, amikor az addigra már totálisan kultikus brazil thrash-banda, a Sepultura, röviddel legjobb lemezének megjelenése után váratlanul feloszlott, legalábbis átmenetileg. Az énekes-frontember Max Cavalera aztán megalapította a – tavaly az A38 Hajón is fellépett – Soulflyt, a többiek folytatták a Sepulturát, hogy aztán a dobos Max kilépése után a két testvér tíz év után ismét egymásra találjon.

A Cavalera Conspiracy 2007-ben alakult, és három lemezt is megjelentetett, de igazából nem tudta megismételni a Sepultura sikereit. Mondjuk az nehéz is lenne: a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik leginnovatívabb, leglendületesebb és legeredetibb metálzenekarának nagy korszakát nehéz lenne überelni. Ez a metált, thrasht, hardcore-t és a legutolsó „klasszikus” albumon, a Rootson már tribalt is ötvöző zenekar megkerülhetetlen jelentőségű.

Most a Cavalera testvérek, húsz évvel az album megjelenése után úgy döntöttek, hogy egy-az-egyben lejátsszák a klasszikus lemezt, a klasszikus színpadképpel. A felállást a Cavalera Conspiracyból ismert Marc Rizzo és Johny Chow egészíti ki. Nem mindennapi pillanat: egy legendás és kultikus zenekar karrierjének csúcspontját hallhatjuk – az idősebbek újra, a fiatalabbak pedig először.

Max & Igor Cavalera… Return to Roots (BR)
2016. november 21., hétfő 20:30
Barba Negra Music Club
Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 4900 Ft, limitált számú early bird jegy: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.