Hamarosan véget ér ez a 2015 nevű izé, és jön helyette a 2016-os. Búcsúzásképp számba vettük az év legjobb lemezeit két részben, most pedig azokat a dalokat gyűjtöttük ki, amelyeket legjobban szerettünk. Lesznek itt tipikus indei slágerek az MR2-Tesco Disco-Indie Rehab ízlésvilágból, de néhány elvadultabb darab is, és beférkőzött kis mennyiségben a mainstream. Magyar bandák és külföldi sztárok vegyesen lettek „díjazva”, nektek semmi más dolgotok, mint elindítani a listát és búcsút inteni az idei évnek.
Meg inni egy sört.
Aztán még egyet.
Aztán még hetet.
És Unicumot.
Aztán elernyedt rágóizmokkal enni a szétfőtt virslit.
Aztán elaludni.
Aztán fejfájással felkelni.
És szenvedni.
És lencsével tompítani a bajt.
Aztán végignyomni a következő 365 napot.
Üdv 2016-ban!
Tame Impala – The Less I Know the Better: Nem az év egyik slágere, hanem a SLÁGER. Bőr alá mászó riff, tökéletes popzene, iszonyat beteg klip.
Kurt Vile – Pretty Pimpin: Ha nincs a Tame Impala dal, akkor ez az év slágere. Na jó, a délvidéken talán anélkül is az.
Viet Cong – Continental Shelf: Jelenleg nem tudjuk, hogyan is hívják azt a kanadai bandát, akik ezt a felkavaró 3 percet adták nekünk idén. A nevük változhat bármire, ezt a slágert senki nem veszi el tőlük, ahogy tőlünk sem, akik egész tavasszal erre ráztuk a fejünket.
Foals – What Went Down: A Foals talán eddigi legjobb lemezének címadó dala. Üvöltés + zagyva dalszöveg + metálos varacskolás = instant sláger.
Hippo Campus – Suicide Saturday: No name minnesotai zenekar, akiknek dalát egy KEXP-n videójában hallottuk, és azóta nem tudjuk kiverni a fejünkből.
Florence + the Machine – Ship To Wreck: Miss Welch legrádióbarátabb dala idei csodás lemezéről. Az megvan, mikor tüdőre szívod a Hajógyári porát és önkívületben üvöltöd a refrént?
Blahalouisiana – Ahol összeér: Szexizős klip, szépen csilingelő gitárok, még szebben csilingelő Barbi-énekhang. Mi nem is kérünk ennél többet.
Balthazar – Nightclub: A sör és csoki után a harmadik bűnös élvezet Belgiumból. Az év legjobb lemezéről.
Vad Fruttik – Tudom Milyen: Likó Marciék idei lemeze nem lett hibátlan, de megírták hozzá talán eddigi legnagyobb slágerüket. A frontemberről szóló idén megjelent könyv helyszínei köszönnek vissza a dalszövegben, a zene pedig csak úgy vezet minket végig a kétségbeesés stációin.
Courtney Barnett – Depreston: Felköpünk és aláállunk típusú szöveg a 7 dolláros kávét szürcsölő hipszetekről.
Royal Headache – High: Kedvenc idei punklemezünk legjobb dala. Sörszagú adrenalinbomba.
Disclosure, Lorde – Magnets: Soha nem értettük, mit imádnak a népek a Disclosure-ön, de Lorde nagy kedvencünk, ez a dal pedig instant dancefloor filler, még úgy is, hogy a lassabb fajtából való.
Destroyer – Dream Lover: Heartbeakin’ mainstream jazz, de milyen!
The Libertines – Gunga Din: Legjobb formáját hozza Pete és Carl, két kedvenc junkie-nk. Persze, hogy könnyes volt a szemünk első hallgatáskor.
Frank Turner – Get Better: Mr. Turner idei lemeze nem fért fel év végi toplistánkra, de attól még szénné hallgattuk. Január 23-án pedig a bécsi Gasometer felé vesszük az irányt egy személyes találkozó okán.
Everything Everything – Spring/Sun/Winter/Dread: Az EE idei lemezéről ömlengtünk eleget, ettől most tekintsünk el. Ez a dal sem érdemel különösebb kommentárt, esszenciája annak a táncolható agymenésének, amit idén hoztak össze a srácok.
Protomartyr – Dope Cloud: Detroit, post-punk, sláger. Ezt rakjátok össze!
Alabama Shakes – Don’t Wanna Fight: Aki meg bírja számolni, hány zenei hatást sikerült belepréselni ebbe a dalba, az kap egy csak oda repjegyet a festői Alabamába.
Jesse Glynne – Hold My Hand: A britek új poplady-je első lemezével nem rúgta a lemeziparra az ajtót, de már így is van annyi slágere, hogy jövő ilyenkor is azokat fogja tolni a BBC Radio. Nekünk ez a kedvencünk.
Hozier – Take Me To Church: Ha innen nézem, politikai pamflet és rendszerkritika. Ha onnan, akkor simán az egyik legszebb idei rockdal.
Jape – Ribbon Ribbon Ribbon: Gondolkodós elektronika, amibe úgy süllyedünk bele, mint fagyos téli estéken egy forró kád vízbe.
Taylor Swift – Shake It Off: Swiftnek minden bejön mostanában, ennek tökéletes példája ez a tökéletes sláger a hozzá tartozó tökéletes videóval. Széles mosoly, seggrázás!
Brandon Flowers – I Can Change: Las Vegas mormon trubadúrja újra támadást intéz a női szívek és a másodrangú zenecsatornák szerkesztői meghódítására. És ismét győz.
Csaknekedkislány – Hangosabban: Múlatos tánczene a pinceklubból nem csak kislányoknak.
Elefánt – Tizenhat: Szendrői Csaba provokatív, felkavaró szövegeit a második albumon is is szerettük rendesen. Ezúttal írtak egy olyan dalt, ami már megjelenése pillanatában vált időtlenné.
Run Over Dogs – You Think I’m Feeble: Jimi Hendrix Crosstown Trafic-ja keveredik kedvenc mocskos szájú kutyuskáink stoner punk-jával csipetnyi pszichedelikus betéttel megfűszerezve. Cece énekhangját ebben a számban is imádjuk, de még letérdelve léggitározunk neki.
Dope Calypso – Goodbye Monkey: Már maga a képi világ megvett minket – nemhogy a zenéje – olyannyira, hogy az egyik legjobb magyar klipnek ítéljük. Londonban már olyan divatos a punk, mint Pesten a vastag Kiszel-féle szemöldökű tinilányok. Jókor érkezett a nóta: hiánypótló a koszos gitárjával, énekelhető refrénével.
Sundara Karma – Flame: Az idie nem halt meg csak poposodik, meg lányosodik. Vékonyka hang, vékonyka alkat, vékonyka mondanivaló, de olyan jó hangzással, hogy érdemes a refrént énekelgetni.
CHVRCHES – Clearest Blue: A ciripelő hangú popból ha már valakiért vagy valamiért oda kellene lenni ebben az évben, akkor ez a szám volt az. A dal persze egy jókora Erasure utánérzés, de abból a jóféle.
Ozone Mama – Backdoor Man: Imádtuk az albumukat is és ez a track volt, amit megmutattam a barátaimnak is. Ízig-vérig rock, bulizós riffel, fejrázós átkötéssel átjárja az embert, gyógyszer a téli borongós napokra.
Moby – Light Is Clear In My Eyes: Moby a indie-punk rock-ambient Eric Clapton-ja, nem mindig number one amit csinál, de sosem lehet mellette szó nélkül elmenni. Ez az indie-elektro dal akár kaphatott volna nagyobb figyelmet is más médiumoktól is, mert van benne kraft, őrületbe kerget az elejétől a végéig, mi megtettük amit lehetett.
Hello Hurricane – Speak Out : – A szám amelyben négy tehetséges gitáros és egy kiváló dobos megmutatja, hol is tart a magyar indie. Jó úton jár.
Motörhead – Evil eye: Az augusztus végén megjelent, utolsó stúdióalbumról ezt a jó két percnyi vérbeli rákenról nótát ajánlottuk, most is ugyanezt tesszük. A Főnök úgy távozott, hogy utolsó Black Magic munkáját is elismeréssel fogadta a sajtó, csak a babérokat nem tudta már úgy learatni, ahogy járt volna neki.
Zedd – Beautiful Now: Az EDM sláger, amelyet bármelyik (nem rock) fesztivál aftermovie-ja alá be lehetne keverni.
Mumford & Sons – Snake Eyes: Írtunk róla eleget. Az év egyik legjobb rockszáma. Ennyi.
MØ – Kamikaze: Jött látott és győzött. Megette a mainstream-et és a fanyalgó zenei firkászokat.
Drenge – We Can Do What We Want: Mégiscsak a kő egyszerű punk az, amire legjobb elindulni a munkába és megérkezni rá az édes otthonba. Útközben pedig jó belerúgni egy kukába.
Soak – Blud: Szapphói gondolatok kellő érzékenységgel, akusztikus jelleggel, tele fájdalommal és egy csodálatos hanggal.