A rajongók döntöttek: augusztusban lesz az Alfa Fesztivál!

Várpalota, Cseri Parkerdő: egy ismerős helyszín a magyar fesztiválozóknak. Az elmúlt években több ezer fiatal vert sátrat a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott kisváros mellett. 2014-ben a fesztivál szervezésébe bevonták a közönséget: februárban megkérdezték a rajongókat, mikor legyen az esemény.

A válaszadók egyhangú szavazatai alapján 2014. augusztus 28-30. között lesz a 3 napos rock’N’roll őrület! 

Az ALFA Fesztivált 2013-ban hívták életre a szervezők. Az esemény helyszínét éveken keresztül már bejáratták a fesztiválozók, hiszen korábban több fesztivált is rendeztek Várpalotán, amikor tízezrek buliztak napokon át a Cseri erdőben. Új fesztivál, egy megszokott helyszínen, hangzott el a múlt évi kampány során. A szervezőket hatalmas kihívás elé állította, hogy melyik is az az időpont, ami a legkedvezőbb a közönségnek. Az időpontválasztást nem a véletlenre, hanem a rajongókra bízták!

„Sokáig gondolkodtunk azon, hogy mikor szervezzük a fesztivál. Az már hónapokkal korábban eldőlt, hogy lesz II. ALFA Fesztivál, hiszen mind a 2013-as visszajelzések, mind Várpalota vezetésének pozitív hozzáállása szinte megkövetelte a folytatást. Több ezer szavazat érkezett a három lehetséges időpontra. A szavazatok egyhangú eredményt hoztak, így kijelenthetjük megalapozott döntést hoztunk az augusztus 28-30. közötti időponttal! – mondta Goreczki Szabolcs főszervező – „Az időpontválasztás azért is szerencsés, mert augusztus vége a statisztikák alapján nagyon kedvező, illetve a fiatalok nálunk búcsúztathatják a nyarat, és bulizhatnak egy nagyot a tanévkezdés előtt. A zenei felhozatal is izgalmasnak ígérkezik, terveink szerint a 2013-asnál is színvonalasabb programot tudunk szervezni, úgy, hogy e mellett sem kell elrugaszkodott belépőjegyekre számítani. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen a fesztivált a közönségnek szervezzük.”

A szervezők március elejére ígérik az első nevek bejelentést. Az biztos, hogy a számos neves zenei fellépő mellett izgalmas szabadidős programokat is terveznek. Az elővételes bérletek, és napijegyek szintén hamarosan elérhetőek lesznek.

A részletes információk elérhetőek lesznek a megújuló alfafesztival.hu weboldalán, és a fesztivál közösségi felületén, a www.facebook.com/alfafesztival-on.