Rúgjátok rám az ajtót! – beszámoló a Vad Fruttik lemezbemutató koncertjéről

Szombaton mutatta be élőben legújabb albumát a lassan az ország egy legnépszerűbb zenekarává váló Vad Fruttik. Legutóbb bő három éve rendeztek hasonló eseményt (akkor az előző, Fénystopposok című lemez egy A38 Hajós, dupla bulival debütált), természetesen azon is ott voltam. Azóta eltelt hosszú 3 esztendő, a zenekar levetkőzött nagyon sok, a kezdeti időkben még bájnak, később gyerekbetegségnek tűnő manírt, és mostanra eljutottunk oda, hogy ha egy igazán friss, zeneileg és szövegileg is csúcsra járatott zenekart akarok élőben látni és hallani, akik nem a múltjukból élnek, hanem a jövőbe tekintenek, akkor vagy elkezdem járni Pest legeldugottabb kocsmáit, hátha belefutok a Kergetőző Kenyérpirítókba, mint a jövő nagy reménységeinek kikiáltott 16 évesekből álló alter bandába, vagy egyszerűen elmegyek egy Fruttik koncertre.

Mint említettem, hosszú három év volt ez, mert ugyebár hiába volt erős eresztés a legutóbbi anyag, már nagyon vártuk a következőt. Amiről sokáig nem jöttek hírek, látszott, hogy legutóbb Marcell mindent elmondott, ami a szívét nyomta, kérdés is volt, merre indul tovább a banda. Ugyanis a Fénystopposokkal már odáig eljutott a zenekar, hogy nem csak pár ezer lelkes rajongó várta a folytatást, hanem háziasszonyok, villamosvezetők és pékek, mindenki, aki Petőfi Rádiót hallgatva igyekszik túlélni a hétköznapokat. Nem is véletlen, hogy már több éve nem volt olyan budapesti Fruttik buli, ami ne lett volna hetekkel előtte teltházas, ahogy az sem, hogy a fesztiválokon már a legelőkelőbb idősávokban, a legnagyobb színpadok előtt üvölthettük az éjszakába, hogy senkink sincsen.

Hogy egy „klasszikust” idézzünk: az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Illetve a Vad Fruttik jobban teljesít. Ezeket tudtuk a szombati buli előtt is, a kérdés már csak az volt, hogy belép-e a legfelső ligába a banda, hiszen egy full teltházas, Pecsás lemezbemutatón kívül már nem sok nagyobb dolgot kívánhat kishazánkban rockzenekar. Én valami olyasmire számítottam, hogy belépés helyett páros lábbal rúgják be az ajtót Marcellék, és a koncert egy ihletett pillanatában szakrálisan kioltjuk a Sárga zsiguli életét, átadjuk a történelemnek, és új lapot nyitunk. Nos, valami ilyesmi történt, csak sokkal kevésbé radikális módszerekkel, amit én személy szerint hiányoltam is.

Mert ha én Likó Marcell lennék, és állnék a PeCsa színpadán, előttem 2500 megőrült rajongó, aki még a csupán egy hete megjelent új lemez dalait és teli torokból üvölti, akkor nem csak akkor emelném a tétet („Itt vagytok még basszameg? Alszotok?”) amikor már 3 dal óta nyugalmi állapotban van a közönség. Ez az este arra van, hogy megőrüljünk.

Ha én Vad Fruttik lennék, akkor nagyjából ugyanezzel az indusztriális vizuállal jöttem volna ki.: a háttérben két dőlt acéloszlop V betűt formáz, körben a színpad mögött színes, villódzó fényoszlopok, hat-nyolc intelligens lámpa a színpadon és szintén ennyi a színpad felett. A tömeg feje felett sok, kékes fénnyel villogó lampion. Csak én ezeket a cuccokat is még jobban hajtottam volna. Villogjanak, folyjon ki a szemünk, érezzük úgy, mintha éppen most vágtak volna közénk egy rendőrségi fénygránátot, és az életünkért kéne harcolnunk. Persze nem az Üvegszilánkkal alatt, hanem a húzósak tételeknél. Mosson csak át minket a dühös keserűség a legutóbbi szerelmi csalódás, bunkó főnök vagy elrontott vizsga miatt.

Ha én hangosító lennék, akkor nem spórolnék a kakaóval, itt egy banda, írtak egy kurva jó lemezt, itt van 2500 ember, akik azért jöttek, hogy teli torokból énekelje a szövegeket, és végre élőben is hallja az új dalokat. Ehhez képest még a legsavasabb Másodpercek és decibelek is alatt is nyugodtan lehetett beszélgetni a terem hátsó harmadában…

Persze annak ellenére, hogy én kicsit nagyobb svungot és ereszd el a hajamat vártam a lemezbemutatótól, mint koncert jelesre vizsgázott. A közönség gyakorlatilag bármit megtett volna, amit Marcell kér, ennek megfelelően alakult a hangulat a tömegben. A frontember ritkán szólt, de akkor jókat (például megállapításra került, hogy a mesesajt, mint olyan, az ördög találmánya). Az új számok meg hát húznak rendesen (majd írunk a lemezről valami jót hamarosan), a régiek még mindig jók, és nem volt Sárga Zsiguli!

Összességében tehát, mint koncert, teljesen rendben volt a szombati. Csak ne tessék már annyit cipőt bámulni, meg zavarban lenni, jók vagytok baszki, rúgjátok ránk az ajtót!

(Ugyan a koncerthez semmi köze, de a PeCsa catering részlege, úgymint büfék és ruhatár egyesre vizsgázott újfent, egy kabát beadása és egy sör vásárlása átlagban 60 percet vett igénybe, eljövetelkor meg, mivel nem volt konkrétan elég fogas a kabátoknak a ruhatárban, legalább annyi esélye volt, hogy az ember a sajátja helyett egy Hello Kittis, rózsaszín dzsekit kap vissza, mint hogy nem éri el az utolsó 1-es villamost.)

A képeket Toma lőtte, a cikk elkészítésében Nekedirom segédkezett.