9 körül érkeztünk, vagyis sajnos lekéstük apuka verseit, átverekedtük magunkat a jegyre vadászók népes táborán, majd nekiveselkedtünk a lépcsőknek. Kiváncsi vagyok, vajon teljes üzemben működnek-e majd a liftek, illetve mennyire fogják bírni a terhelést? A harmadik emelet után a légszomj mellett még a szívroham is megkörnyékezett, mikor elolvastam egy kitett papírt, miszerint az épület füstmentes, a dohányzásra kijelölt hely pedig a IX. emeleten van. Hamar kiderült, hogy egyik kiírás sem igaz, de addigra én már egy újraélesztésen túl voltam.
Felmásztunk egészen a ruhatárig, ahol aztán 300 forintért adtak egy bilétát a kabátért cserébe. Sosem fogom megérteni, hogy a ruhatár díját miért nem lehet belefoglalni a jegy árába? Morgásom ellenére tény, a félkész WB ruhatára nagy, személyzettel jól ellátott, a koncert végi nagyobb rohamot is különösebb fennakadás nélkül teljesítette. Már csak az érdekel, hogy nyáron mire fogják használni azt a hatalmas területet?
A hely erősen félkész, gipszkartonok mindenütt, meg biztonsági őrök, hogy a kedves vendég ne tévedjen be különféle még nem nyitott, vagy éppen még nem kellően lezárt helyekre.
Kisszínpad a negyediken, nagy a harmadikon, hatalmas terek mindenütt. A szokottnál jóval magasabb belmagasság rám jó hatással van, de egyelőre ennyi az összes pozitívum, amit a WBről mondhatok. Sosem szerettem a Skála Metró épületét és – egyelőre – WBként sem vonzó számomra.
Csapatunk a színpadtól jobbra próbált helyet találni, ami csak az első pár percig tűnt jó ötletnek. Bár egy zsákutcában álltunk akkora volt az átmenő forgalom mintha nem is a WBban, hanem a szigeten ácsorognánk egy hétköznap este a világzenei színpadhoz vezető úton. Fogalmam sincs ki hova ment, ők sem nagyon tudhatták, a többség pár perc múlva általában vissza is tért (visszapattant a falról), immár az ellenkező irányba tartva.
Quimby koncerten nem sok minden szokott zavarni, de ezen az estén besokalltam a közönségtől. Minek veszi meg a jegyet az, akit a zene egyáltalán nem érdekel? Minek áll be az a tömegbe akinek fontos megbeszélni valója van a másikkal? Tényleg Líviuszt túlüvöltve a legjobb társalogni?
A vonulók öntöttek rám sört, vizet, pálinkát, löktek fel jobbról, balról, szemből és hátulról, kértek elnézést is miatta ketten, a többiek pedig csak nyomultak elszánt agresszivitással, aztán amikor a szemből érkezők a jobbról érkezőkkel épp előttem ütköztek feladtam a dolgot. Hátra vonultam, hogy a terem hátsó feléből, már mászkálóktól mentesen, de hangzavarban hallgassam meg az utolsó pár számot.
Csalódott voltam és dühös. A közönség ellopta tőlem a varázslatot, megakadályozta, hogy átadjam magam a színpadról ömlő varázslatnak. Tibcsi ezerszer elmondta mennyire jó, hogy van ez a hely (is), ahol a jegyet megvásárlók supportálhatják az élő zenét, de közben én azt kívántam, hogy bárcsak a támogatók egy része inkább gépzenére költött volna. Nem vonom kétségbe, hogy véleményemet kizárólag álláspontom határozta meg, ha pár méterrel arréb helyezkedtünk volna, akkor beszámolóm is vidámabb lett volna.
Mindennel egyetértek. Ha a mellemig érő kislány előttem nem fejelte volna le néha az államat ugrálás közben és ha a mélyen tisztelt nagyfontosságú kigyúrt fa.zkalap kidobók nem mindenható földesúrként mászkáltak volna a tömegben akkor tökéletes szezonnyitó lehetett volna.
WB nem lesz a kedvenc helyem