Egyél meg, igyál meg – árak a SZIN-en

A SZIN nagyon barátságos és nagyon zöld; ennek megfelelően – és persze a fesztivál volumenének függvényében –  az árak is barátságosabbak mondjuk a Szigeten megszokottaknál, bár erőteljes bénázás esetén persze itt is bele lehet futni kevésbé pénztárcakímélő megoldásokba. A fesztblog megpróbál segíteni, hogy maradjon zseton legalább a hazaútra.

A tavaly már nagy sikerrel alkalmazott re:pohár idén jóval nagyobb hangsúllyal van jelen, így hát senki ne lepődjön meg, ha az első korsó söréért 500 magyar forintot kénytelen kipengetni; a továbbiakban mindössze 299 (na jó, 300) lesz a nedű ára, ráadásul a környezetbarát korsóért járó 200 forintos betétdíjat is visszakaphatja, aki akarja (a megfelelő helyeken, ezeket nehéz eltéveszteni). A tömények a szokásos fesztivál-árakon futnak, szubjektív véleményem szerint itt sem érdemes pálinkából lerészegedni, de egy-két jóféle feles azért simán lecsúszhat. A dobozos sörök – melyekről a Szigeten megtudhattuk (illetve azt állították), hogy semmivel sem tartalmaznak több alkoholt csapolt társaiknál… – ára átlagban 450-500 froncsi körül mozog, márkától függően. A cigaretta az sajnos mindenhol cigaretta, ugyanannyiba is kerül – és előreláthatólag év vége felé még drágább lesz, úgyhogy illene leszokni.

Kulináris élvezetek tekintetében a szokásos felhozatallal számolhatunk, az egyetlen meglepő körülmény, hogy a lángos ára meglehetősen hektikus: van, ahol 450 Ft a sima, de a bejárattól kicsit jobbra például már 250 forintért is elropogtathatunk egy kis sült tésztát. A gyros tulajdonképpen mindenhol ennyi, 700 forint (pitában) a Nagyszínpaddal szembeni kajáldában, ugyanez tálban már 1200 – nem meglepő. Kolbászt semmilyen kültéri rendezvényen nem szabad venni, a bátrabbak 350 Ft/10 dkg áron juthatnak hozzá ugyanitt, a sült krumpli 300 Ft. Az obligát pizzaszelet 500 forint, a hamburger ára szintén változó, jelen sorok írója 550-ért jutott hozzá egy elfogadható minőségű darabhoz. Összességében elmondható, hogy éhségünk pillanatnyi csillapításához azért nem kell annyira mélyen a zsebünkbe nyúlni (kisétkűek előnyben), de ha rendes egytálételt szeretnénk, mindenképpen ezres feletti összegre számítsunk.

A végső tanulság pedig úgyis az, hogy – egy-két, csak legendákból ismert, rendkívül felelősségteljes és érett fesztiválozón kívül – megint mindenki elkölti majd az összes pénzét. Azt azonban melegen ajánljuk, hogy ha lehet, nézzetek körül, mielőtt elkezdtek perkálni, mert egy kis utánajárással meglepően sokat spórolhattok.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem csak a sláger – Gabriella Cilmi a SZIN-en Az idei SZIN legaktuálisabb külföldi sztárfellépője tegnap a nagyszínpadon adott ízelítőt első lemezének anyagából, pár feldolgozással és egy új dallal megspékelve. A kezdetben meglehetősen gyér közönség létszáma idővel azért vállalható lett, bár nyi...
Punk péntek: ide-oda a SZIN-en (I. rész: világosban) A péntek délutánt és estét tökéletesen punk hangulatban töltöttem a SZIN-en, délután 5-től nagyjából éjfélig össze-vissza mászkáltam, meghallgattam vagy 5-6 zenekart, megittam vagy 8-10 sört, ennek megfelelően egyre kategorikusabbak lettek az értékel...
Elnyomott ritmusszekciók: megfejtettem a tribute-ot a SZIN-en Amellett, hogy szeretik az adott előadót, a tribute-zenekarok egyetlen okból léteznek: a szólófetisiszta gitárosok és az exhibicionista énekesek miatt. Komolyan. Nézzétek meg, minden tribute-zenekarban az énekes és a gitáros(ok) a leggyengébb láncsze...