Freestylers DJ-set feat. MC Darrison

„Hölgyeim és uraim, üdvözöljük az új bajnokot!” – valahogy így nyitotta szerényen egyik albumát anno a brit Freestylers, mely a kilencvenes évek második felétől valóban rászolgált a sikerre, hiszen a kollaborációt alkotó Matt Cantor és Aston Harvey produceri párosa az új évezredbe táncoltatta át a kortárs tánczenei szcénáért lelkesedő rajongókat.

Szerencsére itthon nem maradtunk le semmiről, hiszen a rengeteg zenei stílust ötvöző – jungle, hip hop, breakbeat, big beat, vagy akár a reggae zöld-sárga-pirosa, funk-house, netán dance-rock – társulat először 1998-ban mutatkozott be a Budapesten. Aztán az ellenállhatatlan táncslágerekkel és a klasszikus korszakban breaktáncosokkal is megspékelt produkció rendre rendszeres visszatérővé tette mind gitárosokkal, nagyszabású showval teli zenekari, mind lemezjátszók mögötti, szűkebb felállásban tartott bulijait.

A Freestylers többször fellépett a Sziget Nagyszínpadán, a Petőfi Csarnokban, a Zöld Pardonban, a Citadellán és nem utolsósorban zsúfolásig telt ház előtt a tavaly debütált Corvintető 2008-as programsorozatán belül.

A kortárs tánczene a folyamatos megújulásról szól, ebben pedig a 2009-re új lemezt ígérő csapat örök bajnok: a zenés utazást ezúttal DJ Aston Harvey prezentálja, aki a brightoni illetőségű, jungle-ben, reggaeben és drum and bassben egyaránt otthonos MC Darrisont – őt korábban Ed Solóval közösen láthattuk a Merlinben – küldi a Corvintető színpadára.

Az este további fellépője Metha és Siktzah.

Ki: DJ Aston Harvey feat. MC Darrison, Metha, Sikztah
Mikor: 2009. február 7., szombat 22.00-04.00
Hol: Corvintető
Mennyi: elővételben 1500, a helyszínen 2000 Ft