Robbanó ColorStar

A koraesti két pohár rose, meg barátok társasága hozott is hangulatot rendesen, lerázva munkát, meg parát, meg kicsit a szomorúságot is, úgy érkeztél meg Dürer-kertbe, kb 9kor, hogy abban minden rendben vala, a környezet, a kényelmes sarkok, a tapéta is, meg a több helyszín is. Miután mindent megnézegettél a helyen (lepattant wc, szocreál környezet, sajnos nagyon sok füst) ledőltél kényelmesen és anélkül, hogy észrevetted volna, hogy vársz, várni kezdtél. Sokáig. 10 óra magasságában már kicsit kezdtél mozgolódni, hogy mi lesz már gyerekek és csak járkáltál az épületben, na hol van már az a koncert? 10.20-kor már kezdtél hangot adni kifogásodnak, mely szerint mi a frászért hírdetik meg fél kilencre, ha még féltizenegykor sem kezdődik el? Piac? Igyá még? Van még nálad lóvé? Ami azért is gáz lenne, ha így lenne, mert a pultos szerepét betöltő arcok még véletlenül sem voltak rendben, egyiküktől még azt is megkérdezted volna, hogy -Te, neked ezé még fizetnek is? Aztán a programok ingyenesek címszó alatt, hamar szembesültél az 500as beugróval, mondjuk legalább az ár nincs elrugaszkodva gondoltad…, de ebben mi az ingyenes?

Egy pillanatra még andrás és a is elsuhant melletted, előbbivel egy szia, másikukkal még ennyit sem, de nem hatott meg túlságosan. Aztán 11kor végre kialudtak a lámpák, mind a két sor és elkezdődött a muzsika, te nagyon nagyot sóhajottál. Mert nem volt meg! Akkusztika sem! Az a két sor lámpa minek kellett vajon? Sokkal egyszerűbb lett volna begyertyázni a termet, színpadot, talán több hangulatot produkált volna, ehh? És vajon miért szólt ilyen szarul? Amikor azt mondtad, hogy na akkor elég a vizualitás képi részéből, és behunytad (ú?) a szemed, akkor volt meg egyszer-egyszer csak a pillanat, de akkor viszont nagyon, csak kevés volt meg gyenge. És jó lenne tudni, hogy vajh a gyenge környezet miatt volt e. Válasz nélkül jöttél el. A38-ba kellett volna ezt, mondtad ronnak… Aztán vége lett.

Azért itthon még egyszer meghallgattad az another day-t.

One thought on “Robbanó ColorStar

  1. mostanában valahogy nem az igaziak, én is ezt érzem. kb minden koncertjükön ott vagyok, és mindig van valami ami nem tetszik. vagy a hangosítás, vagy unottak, vagy nem tudom. a dürer kertben is ezt láttam. a nagyrészén oldalt álltam. egyedül a falling, a six steps (pláne hogy bemondta azt amire megkértük :)) meg az another day volt olyan amire azt mondtam hogy oké. ezek is leginkább csak azért mert nagy kedvencek, és lényegében bárhogy szólhatna. főleg az another day.

Comments are closed.