Sziget After

Az évek óta egyhetes Szigetre szocializálódott bulizni vágyóknak némi hiányt okozott, amikor öt nap után véget ért a fesztivál és haza kellett cuccolni. Vagy csak az emberek nem bírják buli nélkül, de tegnap akárhová mentem, szigetelő barátaimba, ismerőseimbe botlottam… Csak egy könnyed este volt betervezve E-Z Rollersszel, meg a Szigeten megismert Myster Möbiusszal, de persze mindig azilyen csendes, nyugis estéken kúszom haza végül fél ötkor.

Az angol drum&bass bandát régen hallgattam és gondoltam, hogyha kétszáz forint, hát megnézem. A Pardon tele volt és a zene is egész jó volt, de lehet, hogy a Sziget utáni enerváltság miatt, nem mozgatott meg a dolog, inkább csak lépegettem ide-oda, mintsem táncoltam. A koncert vége utáni menekülés vezetett el minket a Gödörhöz, ami úgy tömve volt, mintha egy péntek hajnalba csöppentünk volna át hirtelen.

Myster Möbius már ment, aztán jött a Korai Öröm, mindkettő fergeteges bulit csinált. Főleg a Koraiék adták meg a módját, visszajött az életkedvem is. Meg az emberek zsibongását látva, akikről, ha nem tudnám, hogy öt (vagy hét) napot most buliztak végig, azt hinném, hogy életükben először ittak alkoholt és mentek koncertre. Elképesztő sok ember, ismerős, és persze ottragadok, mint mindig.