Seal és a magyar nyelv szépsége

Azt a részt lazán átugrom, hogy a jegyváltáshoz két hosszú sort is végig kellett állni, és a néni a pénztárablak mögött kb. olyan sebességgel dolgozott, hogy félő volt, mire mindenki sorra kerül, Seal-nek már egy másik városban lesz jelenése. Átugrom a további magyar szervezési sajátosságokat is, ott, a sorban lökdös(őd)ve is inkább behunytam a szemem, s müncheni koncertélményeimre gondoltam.

Bevált, átsegített a nehezén.

Bejutva már sokkal kellemesebb hangulatba kerültem, s ahogy körbepásztáztam a népen, meg kellett állapítanom, Seal-re gyűlik a “legnormálisabb” közönség, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján.

Ami a bulit illeti, épp olyan volt, amilyenre számítottam. Egy egyszerűen, de ízlésesen megkreált látványvilág, a figyelem középpontjában pedig a különleges hangú énekes. A háttérben az öltönybe öltözött (és biztos halálra izzadt) háromtagú zenekar, valamint öt kisebb-nagyobb kivetítő, amelyen a dinamikusabb számokhoz különböző geometriai alakzatok, az andalgósakhoz hangulatos tájképek váltották egymást. Az előtérben a hófehérbe öltözött estfénypontja, és egy mindenképpen megemlítendő, gyönyörűen ívelt vonalú mikrofonállvány. Aztán jöttek felváltva a nagy slágerek és a kevésbé rongyosra játszott dalok, a közönséget pedig be sem kellett melegíteni, szinte az első hangra beindultak.

Seal bedobott minden elcsépelt és szentimentális ötletet a közönség énekeltetésétől, a turné-sapkák és pólók bedobálásán át, a “felviszek egy lányt a színpadra” poénig, s ezekre akár cinikusan húzogathatnánk is a szánkat. Az igazság viszont az, hogy végtelenül kedves és barátságos ember benyomását keltette, aki mindent elkövet, hogy a közönség ne bálványozza vagy tátott szájjal nézze, hanem folyamatos interakcióban legyen vele.

Már szinte kötelező elem, hogy a nálunk megforduló hírességek száját el kell hagynia a beautiful country és beautiful city kifejezéseknek, de Seal sokkal személyesebbre szabta mondandóját, s biztos vagyok benne, hogy tegnap este minden néző büszke volt nyelvünk szépségére. Történt ugyanis, hogy két dal között megkérdezte az első sorban állóktól, hogyan mondják magyarul, hogy love. A szerelem szó pedig annyira megtetszett neki, hogy hosszan eljátszott vele. Szerelem, szerelem… Gyönyörűen hangzott a szájából, gyorsan ráérzett a dallamára. Sze-re-lem. Milyen szép szó, mondta, “nekünk angolul csak annyi, hogy láv, de nektek szerelem“… Annyira beleesett, hogy végül a Kiss from a rose c. számába is többször beleszőtte. Végtelenül kedves gesztus volt, s egy kicsit sem tűnt őszintétlennek. Tuti, hogy mindenkit levett a lábáról.

Alapvetően az egész előadásra az érzékeny, érzelemdús, letisztult és ártatlan jelzőket tudnám használni, de ez nem is meglepő, Seal számomra mindig is ezt jelentette.