Kendőt a nyakra, irány Zánka! (2. rész)

Poszt-sorozatunk első részében a szerző átfutotta a Balatone fesztivál két színpadának programját, jelen írás tárgya pedig a hátramaradt lineupok kivesézése lesz. Elöljáróban annyi elárulható, hogy itt már több érdekesség várja az egyszeri fesztivállátogatót, lássuk is, hogy mik ezek.

Borsodi Malátabár

Itt már a 0. napon elindul az élet, méghozzá egy filmvetítéssel (Szezon című filmről van szó, a Balatone honlapja szerint „Három tengődő, alföldi srác elindul a Balatonra, hátha ott megtalálják, amit keresnek… Zánkás… Úttörőtáboros…”), utána pedig Dj Zöld játszik filmzenéket bakelitről, bármit is jelentsen ez.
Minden nap délután egy és hat óra közt ugyanaz a program, rövidfilmek, közönségtalálkozók (ezen a napon a Kaukázussal lehet közönségtalálkozni), stb. A koncertek ezek után kezdődnek, csütörtökön az Inspirid után a Kutya vacsoráját fogyaszthatjuk el, utána a valószínűtlenül magas Péterfy Bori érkezik és az ő Love Bandje. Az estét ismét Dj Zöld zárja, ezúttal a „Tündérek, a tű alatt” munkacímű műsorral.

Pénteken este hatig minden ugyanaz (a közönség a Yellow Spots-szal találkozik). Hattól pedig belecsapunk a híres lecsóba, érkezik az Enjoy, aztán a már említett sárgapöttyös zenekar, hogy aztán az estét igazi rakabili őrületté változtassa az őket követő két csapat, a Psycho Mutants és a Mistery Gang. Dj Zöld pedig a „Bootlegek a lemezjátszókon” versenyművel készül lezárni az estét.

Elérkeztünk a szombathoz, ahol a változatosság kedvéért közönségtalálkozó helyett kerekasztal-beszélgetés lesz, méghozzá a „milyen nehézségekkel néz szembe egy amatőr zenekar az induláskor?” témakörben, illetve a tervek szerint lesz némi sírás a letöltésekkel kapcsolatban, illetőleg „magyar csapatok a nemzetközi mezőnyben” téma van még feldobva. A kölcsönös sírásrívás után az érdemi műsor fél 10 körül indul be, hiszen akkor kezd Dj Zomblaze, majd őt követi a Hősök hiphopcsapat, majd a magyar reagge-dancehall apostolai, az Irie Maffia. Az estét rendhagyó módon nem színes nevű dj-barátunk, hanem Zomblaze zárja, kell az a kis változatosság.

Café Színpad

A negyedik helyszín kellemes kikapcsolódás lehet délutánonként, hiszen a mostanság feltörekvőben lévő stand-up comedy „sztárjai” lépnek fel minden nap háromkor, sorrendben Badár Sándor, Aranyosi Péter és Hadházi László. Én személy szerint Badárt és Hadházit ajánlanám, Aranyosi Péter stílusa annyira nem fekszik, de hát lehet másnak meg ő tetszik. Nem baj ez, ilyen a világ. Az pedig különösen megszívlelendő, hogy csak 18 éven felüliek látogathatják a színpad környékét.

Csütörtökről mindenképpen ajánlanám a Besh o Drom műsorát (19:30), majd az azt követő Folkfree fellépést, valamint az este záróakkordját, Palotait. Péntek este a Colorstar és a Fine Cut Bodies érheti meg a belépőt, illetve a Cagedbaby azok számára, akik szeretik a neopunkot (myspace-ről származó stílusmeghatározás, nem én találtam ki). Szombaton már kicsivel többet lehet ajánlani, hiszen lesz Barabás Lőrinc eklektikája, a Brains és Sixtah Győrből, mingyárt két produkcióval is (egyszer magában, egyszer pedig Behmannal kiegészülve), főattrakcióként pedig Dj Hyper teszi a talpak alá az alávalót.