BalaTONE end, after the end

Ahogy egyszer véget ér a lázas ifjúság is, úgy a 2008-as BalaTONE Fesztivál is befejeződött vasárnap! Kollégáim már megírták az utolsó beszámolójukat, nekem sajnos nem volt még időm, de most akkor pótlom a hiányosságaimat! Nos, számunkra a Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncert volt az első a záró napon. De sajnos az is csak félórás késéssel, mert akadt …

Zánka, kipipálva!

 Hát, túléltük ezt is, bár néha rezgett a léc. Természetesen a szombati zárónap sikeredett a leghúzosabbra, és erről egyértelműen a fellépők tehettek. Élükön a Neck Sprain-nel.Meg a pálinka. A mézes-meggyes. Nézzük, hogy is volt… Alvin és a mókusok elejére értünk ki, de egyből tovább is vonultunk a Pepsi Színpad irányába, hogy még elkapjunk pár Mangod számot. Épp …

Záró akkordok

Eljövend hát az utolsó nap is a 2008-as BalaTONE fesztivál történetében. Programban ma sem szenved hiányt, aki Zánkán van, lehet válogatni a különféle koncertek, civil programok, evés-ivás-borkóstolás, hajókázás és még sorolhatnám. A mai nap sem pont úgy indult, ahogy azt én elképzeltem, dehát ember tervez, ugyebár. Megettük a maradék kaját, amit felleltünk, előtte még befigyelt a fél órás …

BTONE Utolsó nap, mindent bele!!!

Utolsó napjához érkezett az idei BalaTONE Fesztivál, de a programoknak és a koncerteknek még korán sincs vége! Nézzünk körül, mit kínál uccsóra Zánka!!! Aki még mindig nem tudta elhatározni magát, hogy lelátogasson Zánkára, annak itt egy kis segítség a jó döntés meghozatalára. Mint minden fesztivál programja, a zánkaié is, az utolsó nap a legütősebb, ekkorra időzítik a szervezők …

Extrém dolgok a BalaTONE-on

A BalaTONE idén tuti biztosan bebizonyítja, hogy egy fesztivál nem csak a féktelen koncertdömpingről és bulizásról, hanem néha bizony a sportolásról is szól. De ez a sportolás nem merül ki a klasszikusnak is mondható strandröpiben, strandfociban, vízi fociban. Idén helyet kapott a programban a freestyle vonal is. Természetesen, ha már a Balaton partján rendezik meg a fesztivált, akkor nem …