Sweet Home Örvényes

Hosszú, türelmetlen várakozással töltött hónapok után végre felölthettük ünneplő gúnyánkat, hiszen a Hollywoodoo ismét tiszteletét tette Bp-en. Vendége a Wendigo volt. Aki, ez után a rendkívül szerencsétlen alliteráció után is kíváncsi, miről maradt le, az lapozzon…

A Wendigo méltatására most azért nem térek ki, mert a rajongó és hozzáértő black.flame kolléga ezt nagyon szépen megtette. Annyit viszont meg kell említenem, hogy én valószínűleg – a szabályt erősítve – mindkettő bandára kíváncsi voltam, és örültem a párosításnak, annak ellenére is, hogy kissé valóban „elzenél” egymás mellett a két kollektíva. De valahol így van ez jól, ha megtehetem, én sem két főételt kérek az étteremben, hanem az egyik helyett inkább fogyasztok egy desszert…

Szóval a Wendigo számomra viszonylagosan ismeretlen együttes – volt, ha egyetlen koncertélmény után tehetek ilyen bátor kijelentést. A neten fellelhető, jól ismert dalaik azonban várakozással töltöttek el, és amint felcsendültek az első hangok, félbe is hagytuk a csocsózást kis négyesünkkel. Ütemes bólogatásba kezdtem a tánctér szélén, amit a koncert végéig nem is bírtam abbahagyni. Gyorsan be is kellett szereznem tőlük egy hanghordozót, amihez jutalmul még egy pólót is hozzácsaptak a srácok. A black.flame által említett Audio Leash egyből beette magát a fülembe, és a refrént már együtt ordítottam az énekessel. (Akiről kiderült, hogy többek között a Queen emlékzenekarból is ismerhettem volna.) A popdíva Frozen-jének a feldolgozását hiányoltam, de hát én már csak ilyen telhetetlen maradok.

A ruhatáros néni elmondta, hogy nem kifejezetten rajong ezért a borzalmas zenéért, és kért még egy 100ast, amiért a kabátom kikérésével munkát mertem neki adni. Lehet, hogy mérges volt, amiért az elsőt apróban nyújtottam át neki? A Hollywoodoot azonban saját állítása szerint kedveli, ami mosolyra késztetett, mert olyan volt, mintha azt mondanám, hogy pl. Dopemant nem szeretem, de Ogli G fasza csávó.

Nem csalódtam a Hollywoodooban sem, és akkor igazán visszafogottan nyilatkoztam. Tulajdonképpen csak szuperlatívuszokban tudnék megemlékezni a koncertről. Egyszerűen frenetikus volt. Muszáj volt a bólogatásból táncolásba váltanom, még most is sajog az egész testem. Bevezetésként jónéhány light nótát adtak elő, ami az ő értelmezésükben a dalok „újrahangszerelését” jelenti. A reggaetől cigányzenéig terjedő stíluskavalkádot emiatt észlelhette a tisztelt publikum. Pár példát kiemelve – bár az emlékező képességemet bizonyos habos, ill. mexikói italok rontották: a címben is említett Örvényes (Lynyrd Skynyrd – Sweet Home Alabama), Penge (Prodigy – Smack My Bitch Up), Forog (mulatós), Jó reggelt (roma)…

A light rész után következett a hangos-ölős blokk. Innentől a lemezekről megszokott stílusban adták elő ismert nótáikat a valóban megduzzadt nézőseregnek. Örömmel töltött el a számunk, sajnos az e-klubos szülinapi koncerten ezt nem sikerült hozni. Ki konszolidáltan, ki őrült módjára élvezte az előadást. Az a szomorú (?) helyzet, hogy én az utóbbi tábort erősítettem, és a népligeti koncerten megismert Kulbi kollégáékkal karöltve törzsi táncokat mutattunk be a közönség másik felének. Az idióta Kulbiék fanatikus utazó-rajongók. Ha jól értettem a hangzavarban, a dec. 28-as estét (amit mi a Pecsában élveztünk wovbaggerrel) a veszprémi Hollywoodoo koncertet követően Trócsányi Gergő anyukájánál vészelték át – ami csak Gergő kedvességét mutatja az aggodalmas, szállás nélküli ittas rajongók iránt 🙂 A dobos kedvesének húgával pedig nemcsak tesóövtáskánk van, hanem igazán bájos is volt, és küldök neki egy nagy kacsintást :)))