Új hangok a Gödörből? – Ez kész Cabaret!

2009. február 16-án 21.00 órakar az Új hangok a Gödörből ingyenes sorozat keretében fellépnek a Cabaret, a CaranaPadma és a Silent Sliptáncegyüttesek. Az  egri Cabaret fellépéséről egyszer már beszámoltam a fesztblogon. Azóta sok víz lefolyt Dunán, Tiszán s Eger-patakon. A zenekar szerzői kiadásban megjelentette első nagylemezét Lesz koszt címmel, amely ugyanúgy tartalmaz új nótákat, mint …

Üzenem anyádnak: Hollywoodoo Festival

A Hollywoodoo szokásos, de nem szokványos nyári tábora augusztus 2-án, szombaton, az örvényesi strandon. A buli a bandával azonban nem este kezdődik, és nem is ér véget a koncert után. Már délután beindulnak a társasjátékok. Lesz strandfoci, strandröpi, fogócska, pancsolás, sietős lépések a büféhez, és a két kézben hosszú lépések visszafelé. Az „Árnyék”-ból bámulás „Bele …

Metál @ Corvint@ő

A vasárnap este nem a pihenésről, vagy különféle sportközvetítések tunya bámulásával telt. A Corvintetőn a már korábban beajánlott metálbandák tolták az arcunkba. Lássuk be, a Corvintető nem az a hely, amely kifejezetten a rock/metálélet fellegvárának lehetne nevezni. Ennek ellenére sikerült öt bandát is felpakolni a színpadra és egy erős 150 fős közönséget összehozni (a becslés …

Eljön Az A Nap

Vasárnap este a Today Is The Day hozza tető alá a metált. A hangulatról azonban nem egyedül gondoskodik. A Complete Failure, a Jucifer, a Four Question Marks és honi üdvöskénk, az Isten Háta Mögött is fellép még a Corvin tetején. Talán lassan már lehetne nosztalgiázva emlékezni azokra a ’90-es évekre, amikor az évtized vége felé …

Beszámoló: Metalchamp 2008. 1. döntő

Felemás érzésekkel érkeztem a magyarországi Metalchamp döntő első fordulójára. A hétágra sütő nap azt sugározta, hogy irány a természet, az én természetem azonban mazochista módon a 7 órás metálmaraton mellett tette le a voksát. A végeredmény? Kellemes bezsongás, amiért a folyamatosan ingerelt hallóreceptorok és az elfogyasztott fröccsmennyiség a felelős. A zenei inputot tíz rock- és …

Metalchamp magyar megmérettetés

A közép-európai Metalchamp tehetségkutató verseny magyarországi döntőjére most és jövő vasárnap, azaz 18-án és 25-én, 14.00 órai! kezdettel kerül sor az A38-on. Hogy miről is szól ez verseny, és miért is kezdődik olyan korán, hogy még egy nem hétköznapi rocker se érjen oda időben az első bandára? 5 ország (A, H, I, CZ, SK) bátor …