Hogyan feledtessünk el 20 évet 135 perc alatt? – Foo Fighters koncertbeszámoló

1997. augusztus 20. Ez az a dátum, amikor a Foo Fighters (először) és a tegnapi napig utoljára Magyarországon járt. Az akkori Pepsi Sziget utolsó napján léptek fel, közvetlenül a Kispál és a Borzot követve. Csak érdekességképp a retro jegyében: ugyanebben az évben még a Nagyszínpadon lépett fel a Ladánybene 27, a Vágtázó HalottKémek, a Motörhead, David Bowie, a Faith no More és a Prodigy (hehe) is. Illetve ekkor még a fesztivál hivatalos szállítója a Malév volt és volt Marlboro Színpad is, errefelé lehet elveszni az akkori műsorújságban.

ht
Foo Fighters – fotó: Hajni Török

Szóval, 20 év sok idő, azóta már nincs Malév és Kispál, a Vágtázó HalottKémeket is Halott Pénznek hívják, csak  a Prodigy sikere töretlen azóta is. Dave Grohl-éknak ebben a 20 évben megjelent 7 albumuk is, szinte van egy új generáció aki felnőtt a banda élő itthoni koncertje nélkül. Persze el lehetett menni Bécsbe, Prágába vagy a NovaRockra számos alkalommal, de azért mégiscsak az az igazi, ha a Foo Fighters jön el hozzánk és nem mi hozzájuk, nem? ’97-ben még én is csak maximum a kisdömpert tolhattam a homokozóban, nem a pogót a tömeg közepén, így (sok más sorstársammal együtt) tegnap vesztettük el Foo Fighters-szüzességünket.

Fél nyolc körül érkezhettem meg az Aréna környékére, a tervek szerint az előzenekar utolsó pár számába akartam csak belehallgatni. Apropó, érkezés: értem én, hogy egy átlagos napon nem sok ember hagyná biciklitárolóban a kerékpárját az Aréna környékén, de egy tömegrendezvények lebonyolítására épített monstrumnál igazán gondolhatnának arra, hogy mi van, ha esetleg a sok ezer ember közül háromnál több is biciklivel tervez érkezni. Ekkor ugyanis (a három szerencsést kivéve, akiknek jut normális bringatároló) a többieknek marad az oszlop/fa/jószerencse, mint támaszték ami nem csak igénytelen, de még a gyalogosok is hasraesnek a bringákban.

A beléptetésnél előre felhívták a figyelmet, hogy most bizony mindenkit jobban átkutatnak, hiszen terrorveszély van, így megnövekedhet a beléptetési idő. Nos, ez a gyakorlatban annyiban merült ki, hogy Attila (nevezzük így a biztonsági őrt, ha már megfogta a seggem, szerintem ezek után vagyunk ennyire jóban) végigsimította az övemet, megmarkolta a seggemet és a lábszáraimat és alkarjaimat végigsimította két kézzel. Jah, hogy rövidnadrágban és rövidujjúban voltam? Kit érdekel, a szabál az szabál! (Az alábbi videón Attila látható, aki szereti a meztelen végtagokat végigsimítani)

sexual harrassment panda

sexual harrassment is bad

Beljebb haladva éppen elfoglaltam helyemet, amikor az előzenekar az utolsó gitárkúró aktusokat húzta meg, nagyjából egy Thank you! jutott nekem a produkciójukból. Ez alapján nem tűnt nagy számnak a God Damn, de ha életem előzenekarát hagytam volna ki, mindenképpen szóljatok!

Az átszerelés nagyjából 30-40 percet vett igénybe, végül nem háromnegyed kilenc körül léptek színpadra Dave Grohl-ék, a közönség reakciója pedig…. nos, a csurig telt Aréna felrobbanása talán kellően visszaadja a helyzetet.

Twenty fuckin’ years – ezzel indította Dave a koncertet és be kell vallani az egyetértő kiáltás nem volt véletlen a közönség részéről. Húsz év bizony kurva hosszú idő, ez érzékelte a zenekar is, akiknek mintha az arcukra ragasztották volna a fülig érő mosolyt, valóban elhittük nekik, hogy tényleg örülnek, hogy újra itt lehetnek. Ennek megfelelően az első számok alatt olyan energia áradt a színpadról, hogy az Aréna hátsó fala adta a másikat!

EverlongMonkey Wrench és Learn to Fly. Ezzel kezdődött gyors egymásutánban a buli, ahogy pedig mondani szokás: ezzel nem lehet mellélőni. Az alaphangulat megvolt, innen már csak nem kell elrontani!

Nagyjából fél órányi játék után muszáj volt egy kis szünetet tartani és tisztázni a felállásokat: Dave közölte, hogy játszanak másfél órát. A közönség ezt természetesen keveselte, szóval szépen lassan sikerült kialkudni a két és negyed órás (!) játékidőt, ami már igen tisztességes koncerthossznak nevezhető.

fotó: Hajni Török

Az ígéret szép szó, ahogy a mondás tartja, Mr. Grohl pedig igazi amerikai úriember, az ígért szavát tartotta is, valóban kiadós, kifejezetten hosszú – ám nem túl hosszú! –  koncertet kaphattunk. Bár az ekkora játékidőt nehéz megtölteni tartalommal, szerencsére a Foo Fightersnek ezzel az idő nagy részében nem volt gondja.

Grohl színpadi jelenléte az egész este alatt rendkívül meghatározó volt. Félelmetes, amilyen jól kommunikál a közönséggel, mennyire jól helyezi el a poénokat, fut a színpad egyik végétől a másikig, megőrül amikor kell, nem utolsó sorban pedig mint előadó, frontember is rendkívül szórakoztatót, élvezetes produkciót tud alkotni, mondhatni a hátán viszi az egész show-t. Ezért pedig a közönség (nem csak a hazai, hanem a Glastonbury közönsége is, ahol pár nappal a pesti koncert előtt felléptek) rettentően hálás. Nem csak arról van szó, hogy azért csüngött sok ezer ember Grohl minden szaván és őrült meg minden karlendítésére, mert erre vártunk húsz éve, ha tavaly lett volna itthon Foo Fighters koncert, valószínűleg akkor is ugyanilyen jól érezte volna magát a nép.

Az egyetlen dolog, ami rendkívül lehúzta az élményt, az a hangosítás volt. Nem tudom, hogy erre az estére direkt vezényelték-e át a hangosítópult mögé a Hallássérültek Országos Szövetségének elnökségét, vagy valami totális gyökérség folytán sikerült ezt az értékelhetetlen hangosítást összehozni, de rég volt ilyen kellemetlen a hangzás az Arénában.

A koncert dalainak összetételébe gyakorlatilag nem lehet belekötni: nem vitték túlzásba a nemrég megjelent új album számait sem (csak a Run-t és a Sunday Rain-t kaptuk), viszont gyakorlatilag az összes slágert és fontosabb számot meghallgathattuk, amolyan Best Of előadásként. Nemhiába, no, húsz évet nehéz bepótolni!

fotó: ann

Mint abban az elején megegyeztük a zenekarral, a hosszabb játékidőt megkapjuk, de cserébe lesznek lazább, csendesebb részei is a koncertnek. Ezeket remekül vegyítette a Foo Fighters, a bulizósabb számok közé remekül bújtatták a szentimentális dalokat. Ennek ellenére a koncert közepe felé mintha leült volna a buli, de lehet, hogy csak az elkényeztettség beszél belőlem, nagyon rendben volt ez még így is, főleg a koncertet egyben nézve: sikerült bőven több, mint két órán keresztül lekötni a közönség figyelmét csak hangszerekkel (semmi tüzijáték, tűz, füst, lézer, táncoslány, felfújható zsiráf), ahogyan arra csak kevesen képesek.

Bár a koncert végén “hiányzott a ráadás”, hiszen a Best of You után csak egy meghajlást és levonulást kaptunk, de ki merné ezt felró a Foo Fightersnek, miután több, mint két órán át megállás nélkül játszottak nekünk egy olyan koncerten, amit még évek múlva is emlegetni fogunk?

Ahogy a levonuláskor Grohl is mondta, ha megint ugyanaz lesz a menetrend, mint az elmúlt húsz évben, legközelebb csak 68 évesen láthatjuk majd őt a színpadon. Nos, ha akkor is ilyen intenzitással tolja még a rocknroll-t, én tuti ott leszek azon koncerten is. És ahogy a koncert végén távozók beszélgetéséből hallottam, lesznek még ott páran rajtam kívül is.

Az estén elhangzott dalok:

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Slash tényleg újra Magyarországra jön! Slash, ahogy azt a július elejei, VOLT-os fellépésén megígérte, novemberben visszatér Magyarországra. Épp most vált hivatalossá a dolog, a Sportarénában lép fel a rock félistene (aki nem mellesleg épp most békült ki Axl Rose-zal), az elképesztő VOLT-...
Ez nem nyugdíjasklub – Peter Gabriel május 6-án az Arénában... Elért már majdnem mindent az életben, amivel a legtöbb ember valószínűleg már bőven jóllakott volna: alapítója volt a Genesisnek, túl van számos világslágeren és sikeres lemezen, négy Grammy díjjal rendelkezik, tagja a Rock And Roll Hall Of Fame-nek ...
Caro Emerald 2018-ban Budapesten koncertezik! Caro Emerald nevét világszerte mindenki ismeri. A fantasztikus hangú hölgy most végre Magyarországra is ellátogat és a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet jövő februárban. Nézzük át gyorsan a hölgy életművét pár sorban! Caro Emerald ...