1200 program az idei Művészetek Völgyén

Július 21-30. között kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a 27. Művészetek Völgye Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztivál közel 1200 programmal és produkcióval – köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal – várja a látogatókat. A legnevesebb hazai előadók mellett ott lesz a világhírű francia Nouvelle Vague, a Deluxe és az amerikai Pink Martini. Az elővételes jegyeladások száma már most a duplája a tavalyinak.

Művészetek Völgye 2017
Művészetek Völgye

2016-ban összesen 200 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe. A szervezők számításai szerint idén is elérik a tavalyi látogatószámot; az elővételes jegyeladások száma már most a duplája a tavalyinak. „Idén valamivel több látogatóra számítunk, mint tavaly, de az egyik legfontosabb érték továbbra is az, hogy emberi léptékű fesztivált kínáljunk. Ezért is húztuk szét térben a fesztivál helyszínét: idén összesen 27 program helyszínen és további 40 kisebb helyszínen, 3 településen, közel 1200 programmal várjuk a látogatókat” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program-és marketingigazgatója.

Az összművészetiség jegyében a fesztivál idén is a lehető legszélesebb kulturális palettával várja a látogatókat, ahol mindenki megtalálja a számára igazán értékes csemegét. A fesztivál jegyárai továbbra is tartják az elérhető árkategóriát: napijegyet és 3 napos hétvégi bérletet elővételben június 9-ig, majd július 14-ig lehet kedvezményesen vásárolni, 5 napos rugalmas- és 10 napos bérlet pedig kizárólag elővételben kapható. A programokra a belépés 6 éves korig ezúttal is ingyenes. Idén játékkal is segítenek eligazodni a szervezők a széles programkínálatban: a látogatónak néhány, az érdeklődését érintő kérdésre kell válaszolni, amely alapján előre összeállítják személyre szabott programját. A játék május 3-án indul és a programajanlo.muveszetekvolgye.hu címen vagy a fesztivál Facebook-oldalán érhető el.

 1200 program

A Völgy legnagyobb befogadókészségű helyszínén, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon a legnevesebb hazai könnyűzenei előadók, valamint két világhírű francia zenekar, a Nouvelle Vague és a Deluxe, valamint az amerikai Pink Martini szórakoztatja a völgylakókat. A hazai fellépők között ott lesz Fábián Juli & Zoohacker, a 30Y, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Quimby, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Csík zenekar, Palya Bea, Péterfy Bori & Loveband, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk és a Budapest Bar. A Cseh Tamás Program jóvoltából megvalósuló Elevenkertben többek között a Belau, a Pluto, az Antonia Vai Band és a Kistehén koncerteznek.

https://www.youtube.com/watch?v=4op1esLn4mc

A Fidelio támogatásában megvalósuló Színház Színpad a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait hozza el. A Momentán Társulat idén is saját udvarral várja a játszani, töprengeni, hallgatni, jókat nevetni és kreatívkodni vágyókat. A társulat főhősei Ganxsta Zoli, Kepes András és Dolák-Saly Róbert lesznek.

A Völgy idén elhozza az újcirkusz világát: a vigántpetendi Cirque Du Tókert valódi cirkuszi sátrában felállított színpadon az újcirkusz elemei és a kortárs táncelőadások egyszerre jelennek meg.

Idén immár hetedik alkalommal várja a Kaláka Versudvar a látogatókat, és szintén több éves hagyományra tekint vissza a Tilos Rádió udvara, ahol a rádió dj-i és műsorvezetői szórakoztatják a hallgatóságot. Harcsa Veronika udvarában reggelente jógával indul a nap, esténként pedig megfordulnak a magyar jazz legjelesebb képviselői, külföldi sztárvendégek és izgalmas dj-k. Szirtes Edina Mókus udvarában többek között a Maladype Színház előadásait élvezhetik a látogatók.

A Szimpla Lemming Udvar azon zenekarok gyűjtő- és találkozóhelye, amelyek a Szimpla zenei életében meghatározók, és mindenképpen a saját zenei útjukat járják. A Völgy egyik legszebb helyszínét, az ikonikus Gástya-árkot idén Kőbánya tölti meg élettel: ebben az évben Kőbánya Önkormányzatának vezetése és a Kőbányai Zenei Stúdió közösen létrehozott színpadán a zene kapja a főszerepet, így esténként hangot adnak a fiatal tehetségeknek és a rocklegendáknak.

 

Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér várja a Nemzeti Színház repertoárján lévő előadásokból, valamint a társulathoz kötődő fiatal művészek produkcióiból összeállított színes programkínálattal a látogatókat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szintén Taliándörögdre hozzák el legizgalmasabb előadásaikat; az SZFE Globe különleges terében a különböző osztályok prózai, zenés, bábos és fizikai színházi produkciói kapnak helyet. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából igazi magyar filmcsemegék és interaktív foglalkozások várják a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt.

Az idén a Kocsor Házba költöző Fonó Udvar a budapesti Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe: fellép többek között Ferenczi György, Kollár-Kelemencz László, a Cimbaliband, a Sena Band, a Kerekes Band és a PASO is. A Folk udvarban a népzene, a néptánc és a kézműves-hagyomány szerelmeseit várják változatos programok és hagyományos ízek; fellép többek között a Muzsikás. A Muharay-udvar a „hagyomány és korszerűség” jegyében szervezi idén is programjait. A Néprajzi Múzeum 2017-ben is az Etno Liget közösségi térben várja aktivitásokkal és beszélgetésekkel a látogatókat. Jancsi Bácsi udvarában ebben az évben is autentikus cigány tánc, zene és lovári nyelvtanfolyam színesíti a programot. A Balaton-felvidék termelőinek és kézműveseinek kínálatával várja a látogatókat az Éltető Völgy.

 

Gyerekvölgy, Sportvölgy és kiállítások

Idén külön helyszín várja a kicsiket: a Gyermekvölgy keretében 10 napon keresztül több udvarban is folyamatosan várják társasjátékokkal, népzenei- és irodalmi játékokkal a gyerekeket. A fesztivál 2017-ben kispályás labdarúgótornát hirdet a fesztiválon részt vevők között: a Sportvölgy keretében megvalósuló „Művészetek Völgye Kupa” mellett félmaratonra és rövidebb távú futásra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A Lemanguria Kreatív Mozgásudvarban a tánc, az önismeret, az alkotás, az improvizáció és a testtudatosság kap főszerepet. Vigántpetenden és Kapolcson is ingyenesen látogathatók a Művészetek Völgye Fesztivál által szervezett kiállítások: többek között a HelloWood faluja vagy az Art Moments fotókiállítása.

 A fesztivál alatt ezúttal is szelektíven gyűjtik a hulladékot, az Oszkárral való együttműködés keretében pedig telekocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni a fesztivál ideje alatt. A települések között közlekedő Csigabusz a Völgykarszalaggal természetesen idén is ingyenesen vehető igénybe. Ahogy az elmúlt években, úgy a Veszprém Megyei Vöröskereszttel közösen idén is lesz véradás: aki a helyszínen vért ad, napijegyet kap. Tavaly 3375 liter vért adtak összesen a völgylakók, ami 2253 megmentett életet jelent.

A Kutyabarát.hu által megvalósuló programok jóvoltából a Művészetek Völgye idén külön hangsúlyt fektet a kutyával érkező vendégekre.

 Részletes programkínálat:

http://www.muveszetekvolgye.hu/hu/program_kereso

https://www.facebook.com/events/274366719616227/