Előszilveszter hiperkarma módra

A hiperkarma 2014-ben egy őrületes halloween bulival, és egy csodálatos harmadik albummal tért vissza sok éves kihagyás után. Azóta végigjárták az országot tavasszal a lemezbemutató, majd ősszel a zenekar 15. születésnapi turnéjával is. Most pedig méltóképpen szeretnék lezárni ezt a páratlanul sikeres évet.

Mivel a nehéz időszakokban és a nagy pillanatokban is mindig számíthattak a közönségre, most nem nekik, hanem velük koncerteznek, és egy igazi házibulit szerveznek december 30-ára. Mitől házibuli? Attól, hogy az estét az öltöző helyett a pult mellől, a nézőtérről indítják, és remélik ott is fejezik be – valamikor hajnalban. Lehet kérdezni, fotózni, videózni, dedikáltatni és szeretni, vagy feltenni a kérdéseket, amik már régóta ott motoszkálnak, és elmondani nekik, miért éppen a hiperkarma. Aki most lemarad, az nem csak egy koncertet hagy ki.

Bérczesi Robi így nyilatkozott az eseményről:

December 30-ára egy ünnepi, barátságos hangulatú bulival készülünk. Alapvetően ez a koncert zárja majd nemcsak az évet, de a születésnapi turnénkat is, így hosszú, bő kétórás műsorra számíthat a közönség.

A 2015-ös évet gyakorlatilag végigkoncerteztük. Tavasszal a Konyharegény lemezbemutató turnéja zajlott, aztán jöttek a nyári fesztiválok, ősszel pedig a zenekar fennállásának 15. évfordulója alkalmából megrendezett koncertsorozat. Felszabadító érzés volt újra színpadon állni, jólesett játszani az új dalokat is és a közönség is nagyon kedves volt végig.

A terv az volt, hogy megturnéztatjuk az új albumot és ezt véghez is vittük, a legtöbb koncerten sokkal jobban játszottunk, mint a régi időkben, összeszedettebbek vagyunk és a sok évnyi közös zenélés tapasztalata is hallatszik a játékunkon. Az életem legjobb emlékei közé tartozik a színpadon eltöltött idő, és úgy érzem, hogy ez a jövőben sem fog megváltozni.

Mire készültök az év végi bulival kapcsolatban, miért kapta a házibuli nevet? Miben lesz ez különleges?

Ünnepi, barátságos hangulatú bulira készülünk. Alapvetően ez a koncert zárja majd nemcsak az évet, de a születésnapi turnénkat is, így hosszú, bő kétórás műsorra számíthat a közönség.

Milyen volt az elmúlt bő egy évetek, hogyan élted meg a visszatérést?

A 2015-ös évet gyakorlatilag végigkoncerteztük. Tavasszal a Konyharegény lemezbemutató turnéja zajlott, aztán jöttek a nyári fesztiválok, ősszel pedig a zenekar fennállásának 15. évfordulója alkalmából megrendezett koncertsorozat. Felszabadító érzés volt újra színpadon állni, jólesett játszani az új dalokat is és a közönség is nagyon kedves volt végig.

Erre számítottál? Mik voltak az elvárások, tervek és mi valósult meg ezekből?

Ez volt a terv, hogy megturnéztatjuk az új albumot és ezt véghez is vittük, a legtöbb koncerten sokkal jobban játszottunk, mint a régi időkben, összeszedettebbek vagyunk és a sok évnyi közös zenélés tapasztalata is hallatszik a játékunkon. Az életem legjobb emlékei közé tartozik a színpadon eltöltött idő.

Miben érzed másnak most a hiperkarmát, mint a visszatérés előtt?

Nem vagyunk szétesve, ez a legnagyobb különbség és ez határozottan jót tesz a zenének. Ezen a turnén is előfordult ugyan néhányszor, hogy kicsit többet ittam a kelleténél és ez hallatszott is az előadáson, de ez semmi azokhoz az időkhöz képest, amikor több napos kialvatlansággal álltam a színpadra.

hiperkarma
2015.december 30., 20.00, Budapest, Millenáris
Jegyek:
– 3000 Ft kizárólag az Arborétum-ban! (1075. Budapest, Holló u. 10., a Gozsdu udvarban, minden nap 15.00-tól éjfélig). 
– 3500 Ft online a www.Tixa.hu rendszerén keresztül
Facebook esemény:  https://www.facebook.com/events/995299253859879/