Valami bűzlik Muraszombaton…Stinking Lizaveta

Valamivel este kilenc előtt érkeztünk meg a város közepén található kastélyhoz, de csak csend és zárt kapuk fogadtak minket, pedig a plakát szerint féltízkor kellett (volna) elkezdődnie a koncertnek. Sebaj, egy kis séta nem ártott ezen az enyhe tavaszi estén, levadásztunk egy bank automatát és egy kebabost, de jó egy óra múlva is csak ugyanaz a …

borzas manökkenek

félig igaz, vagy tán egészen az? nem tudom csak azt, hogy szombaton este repült a hajó velem és kivételesen a földetérés is kíméletesre sikeredett. rettentő korán érkeztünk, volt időnk kitapasztalni a fűtött(?) dohányzó hiányosságait. mire kispálra járt az idő alkohol ide, alkohol oda, annyira összefagytunk – teljesen nem ér márciusban ilyen jeges szélnek fújni!! -, …

szőrös szívek éjszakája

mint azt a beharangozók ígérték március 14én este 10 óra után nem sokkal színpadra lépett a világhírű Kiscsillag zenekar és bemutatta második albumának válogatott dalait. a koncerten megtudhattuk, hogy a fiúk – többségének – mellkasa szőrös, Péterfi Bori hasa viszont egyáltalán nem az. meghallgathattuk hogyan basszusozik Lévai Balázs, láthattuk Krisztát bundában tátogni a színpadon egy klipp …

Könyvbemutató: A móri ártatlan

Ez tehát nem egy szokványos bűnügyi történet, amilyent mostanában elég sokat lehet olvasni. A gondos szerkesztés az egyébként meglepően jó elbeszélőkészséggel rendelkező szerző munkáját izgalmas, fordulatos olvasmánnyá tette, ami szinte letehetetlen. 2002 május 9: vérengzés a móri bankban. 2002 július 22-én Kaiser Edét elkapták a kommandósok. könyv miután bevezetőjében sokkolóan bemutatja a móri mészárlást, amikor …

szigorúan szubjektív

vannak filmek, amikről be kell számolni. közhírré tenni, elmondani minden szembejövőnek, hogy nézze meg, mert ha nem akkor valami fontosat hagy ki életéből, egy élményt, látványt, hangulatot, amivel szegényebb lenne. vannak filmek, amikről be kell számolni. közhírré tenni, elmondani minden szembejövőnek, hogy messzire kerülje el, a jegy árát költse inkább sörre/teára, vagy akár hamburgerre, még …

FALSra HANGolva

lehet-e még quimby koncertről beszámolót írni önismétlés nélkül? esetemben a válasz egyértelműen nem, mégis újra és újra megpróbálom, elkövetem ilyen témájú bejegyzésemet. újra, mint most is. mert február végén mi mással lehetne a farsangot búcsúztatni, mint egy jó kis falshang bulival, ezúttal a dűrer-kertben? az első hír a koncertről a honlapról származott, vagy a hírlevélből? nem is …